A mi világháborúnk (2014–2014) 82% 5★

Az elgondolás első osztályú. A kivitelezés is. Majdnem. Ez a fejkamerás/selfiebotos kamerázás, amit néha levágtak kiborító volt. Ha béna rángatózós videót akarok nézni, akkor a youtube-on majd keresek valami önjelölt operatőrzsenit, aki művésznek hiszi magát attól, hogy futva is meg tud tartani egy iPhone-t. Itt semmilyen plusz hatást nem váltottak ki vele, csak felidegesítettek, hogy HD minőségben mi a retekért ugrál a kép.
A zene… elég érdekes volt. Még mindig nem sikerült eldöntenem, hogy ez az odacsapós „bulizene” illik-e az I. vh-hoz, vagy sem. Minden esetre elég egyedi hangulatot értek el vele.
A minisorozat mindhárom része teljesen önálló történet, különböző szereplőkkel: az első stílszerűen a háború kezdetét dolgozza fel, azon belül is az első nagyobb vesztes csatát mutatja be (angol részről). Az sem egy megszokott koncepció, hogy ne egy hősies harcot vigyenek filmre. Nagyon nyers volt…
A második rész sem volt könnyedebb: a manchesteri bajtársakról volt szó, illetve a somme-i ütközetről. Nagyjából (számomra) ismeretlen színészekkel volt tele a rész, de nem értem, hogy Michael Socha, Luke Tittensor és Chris Mason hogyhogy nincs agyonfoglalkoztatva…
És persze, hogy a harmadik epizód volt a legdurvább… Megkaptuk az utolsó 100 napot és a tankokat. Nem rémlik, hogy láttam már olyan világháborús filmet, aminek a központi témája a tankok használatának kezdete volt. Amikor még csak kóstolgatták mit tudnak ezek a monstrumok. Kegyetlen… A Cinematic Orchestra ’To Build a Home’-ja pedig örökre egybeolvadt ezzel a résszel.
Összességében ez a három rész brutálisabb volt, min a Band of Brothers 10 része együttvéve. Pedig hát AZ az igazi vh-s sorozat. De hülyeség is összehasonlítani a kettőt, mert nagyon más stílusúak, hiába ugyanaz a téma.

Az első résztől leesett az állam, pislogni is elfelejtettem. Utána a 2-3. már nem ütött akkorát, de jó volt ez így is.