A medence (1969) 71% 33★

Elkezdtem nézni a filmet és egyre jobban az az érzés kerített hatalmában, hogy ez nagy hiba volt, mert nem nekem való és biztos nem fog tetszeni, pedig ez egy klasszikus, nagyon híres alkotás! Az első fele egy szimpla unalmas romantikus filmnek tűnt egy kis ’édesnégyessel’ vegyítve. Szerencsére nem kapcsoltam ki és némiképp változott a film hangvétele és műfaja, ami így aránylag számomra is fogyaszthatóvá vált.
Régi vágású lassú film kevés helyszínnel és karakterrel, nagyon jó színészi alakításokkal, nagyon jól összerakva, ami a rendező érdeme, de sajnos még így sem nevezném kiemelkedő alkotásnak.

Amellett, hogy klasszikus, ez a film talán a Delon-filmográfia egyik legbizarrabb darabja is. Tulajdonképpen egy kamaradráma, ami 95 százalékában egy riviérai villa területén játszódik, illetve a szigorú cselekményét tekintve majdhogynem abszolút eseménytelen. Éppen ez benne a legszebb: A medence rendkívül nemes módon a színen forgó négy színésze segítségével próbálja nekünk megfesteni a négy főszereplő lelkének és gondolatainak hánykolódását, nyugtalanságát, gyanúit, vágyait és téveszméit. Mindez sikerül neki – de nagy árat fizet érte.

Ez a film ugyanis sajnos unalmas, hacsak a nézőt nem szívja be nagyon gyorsan a hangulat, a miliő, a gyönyörű környezet és az eseménytelen hatvanas évekbeli francia high life életérzés. Amennyiben ez nem történik meg, jogos végkövetkeztetés lehet az, hogy A medence egyetlen ajánlata Delon hibátlan felsőtestének, Jane Birkin körvonalainak, meg Romy Schneider mellének meg-megvillantása, majd hosszas húspiacozás után egyetlen egy kissé langyos akciójelenet.
Ha viszont elkapjuk a fonalat, érezni fogjuk a dologtalan nyári hőségben szárba szökkenő féltékenység, vonzalom és vágyakozás fullasztó, nedves elektromos feszültségét. Bámulatos teljesítmény, hogy a mozi csendes és szótlan módon tökéletesen elénk tárja a négy főszereplő között alakuló, robbanni készülő feszültséget, szinte halljuk is a sistergő kanóc hangját, csak azt nem tudjuk, milyen hosszú és hány rúd dinamit van a végére kötve. Ez a nyitott kamaradráma nyilvánvalóan nem működne akárkikkel a fedélzeten, és az biztos, hogy a most is zárkózott és rideg, delejező kisugárzású Delon elsőrangú választás volt a főszerepre, és nagy meglepetésünkre a szende szűz szerepkört már csak életkorából fakadóan is fokozatosan (és szó szerint is) levetkőző Romy Schneider szintén. Benne az talán a legizgalmasabb, hogy nem vonzó nő, sőt, teljesen atipikus szépség, nem tudjuk hová tenni a karakterét, de megvan benne az a kisugárzás, ami érthetővé teszi, miért loholnak utána az érettebb, komolyabb férfiak.
Maurice Ronet pont Delon révén régóta kedvencem, tökéletes partner Delon számára akár rivalizálás, akár valamiféle testvéri-bajtársi viszony megtestesítéséhez. Itt sem igazán kérdés, hogyan tudja ez a két, egymáshoz egyébként hasonlító, mégis egészen más lelkületeket kifejezni képes férfi hosszú ismeretség után is összeakasztani a bajszát néhány egészen jelentéktelen gesztus, félmondat miatt. Az egyetlen kérdés ezt követően Birkin: mai szemmel nézve testileg 15, lelkileg jó ha 12 éves az általa játszott karakter, és őszintén bevallom, nem tudom, hogy ez jó, tudatos színészi munka-e részéről, vagy adott körülmények között ennyire tellett csak tőle. Mindenesetre a funkcióját ellátja, sikeresen érezteti, hogy egy hamvas tizenéves lány mennyire kevés, mennyire semmi egy érett nőhöz képest, illetve hogy a Jean-Paul által átélt szorongatott helyzetben Penelope maximum csak nyomásgyakorlás eszköze lehet, semmiképpen sem igazi vágy tárgya, vagy alternatíva.
A továbbiakban: a rendezésben szerintem nincs semmi különös, támogathatná jobban is a kamaradrámát, de tárgyilagosságával legalább nem vesz belőle el. Zene mintha nem is lenne a filmben, de a néha felrakott lemezek jók. A műsoridő kimondottan hosszú, de ezt igazolja a bemutatni kívánt lélektani háború, igaz mint írtam, ha erre nem harapunk rá, a mozi egésze értékelhetetlenné válik.

Érdekes és merész, fülledt erotikával és feszültséggel telített film A medence, aminek egyetlen hibája az, hogy mindent a színészeire bíz. Deray stabil teljesítményeket hozó, megbízható rendezője volt a korszaknak, de A medencét alighanem vonzóbbá tehette volna egy tőle kicsit fineszesebb, egyéni látásmódjának merészebben hangot adó rendező. Mindezzel együtt, illetve éppen hogy ezekért a korszak filmjeinek és színészeinek rajongói mindenképpen nézzék egyszer meg!