Mikor Maggy névtelen levelet kap tele dicsérő és bátorító szavakkal, a lány el sem tudja képzelni, ki írhatott neki ilyen csodálatos és inspiráló szavakat, végtére is ő egy lázadó tinédzser, akiről apja nem vesz tudomást, anyja pedig csalódásként könyveli el. Felkerekedik hát, hogy megtalálja a… [tovább]
Kedvencelte 5
Várólistára tette 25
Kiemelt értékelések
Pennmenelien
Egy igazi kellemes film, fejlődéssel, kedves idős emberekkel, széttört családdal. Kellemes, de ha kicsit elkezd gondolkozni az ember, akkor azért mélyen meg tudja érinteni, mert sajnos sok helyen lehet látni a széthullott családokat, a magukat és a helyüket nem találó tiniket, akiknek csak útmutatás kellene. Szerencsére Maggy ezt megkapja, bárcsak mindenkivel így történne.
Londonna
Ha véletlenül megérem az öregkort, ezt a szabadidős tevékenységet én is szívesen művelném… Mondjuk ennyire látatlanban valószínűleg én sem tudnék „univerzális” leveleket írni, szóval valószínűleg olyanoknak firkálgatnék, akiket – legalább távolról – azért valamennyire ismerek. Aztán fene tudja. Lehet, hogyha meg is érem az öregkort, addigra már ennyire sem lesz divat az olvasás, mert mindenki csak képekben és videókban fog tudni kommunikálni, az írás és olvasás képessége meg, mint olyan, szép lassan eltűnik… (És visszatérünk az őskorba, amikor képek rajzolgatásával kommunikáltak az előemberkék.)
Ami nekem – erősen – eszembe jutott erről a filmről, az a saját gyermek-, illetve kamaszkorom. Én eleve az idősebbekkel barátkoztam, a kortársak közül csak nagyon kevesekkel értettem meg magam. Úgyhogy suliban elsősorban a tanárok felé húztam, iskolán kívül meg a szintén inkább a minimum 10-20 évvel idősebbek társaságát kerestem. Illetve hát leveleztem ezerrel. Többek között volt két „extrém idősnek” számító levélpartnerem is. Az egyikük egy kb. 70 éves nénike, a másik pedig egy 50-es úriember. Nagyon szerettem „beszélgetni” velük, főleg utóbbival. Csodálatos, sokat adó eszmecserék voltak ezek, mindenféle hátsó szándék nélkül. Aztán az úriember egyszer csak se szó, se beszéd, felszívódott. Évekkel később aztán írt nekem egy – gyönyörű – levelet, újra. Ami viszont nagyon szíven ütött. Elmesélte benne ugyanis őszintén, hogy miért tűnt el olyan hirtelen az életemből anno. spoiler Aztán megint eltűnt… Szóval, ha kissé kifordítva is, de ez a film most visszahozta bennem ezeket az emlékeket… Felkavart picit, de inkább jólesően. Időnként elő szoktam ugyanis venni ezt a bizonyos levelet, mert hihetetlen erőt és önbizalmat / önbecsülést ad. Amikor értéktelen sz*rnak érzem magam, akkor kicsit összerak romjaimból. spoiler :)
Valaki kritizálta a filmben a karakterfejlődést. Nos, talán picit tényleg furcsa, ugyanakkor ez a lány annyira traumatizált, hogy én egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy volt rá annyira meghatározó hatással ez az egész, hogy összekapja magát és változtasson. Én például 18 évesen kaptam óriási pofont az élettől és azonnal tanultam belőle. A mai napig cipelem a hatást és ha nem is kellemes emlék, de örülök, hogy megtörtént, mert anélkül most nem az az ember volnék, aki vagyok. Illetve később is volt 1-2 nagyobb sokk az életemben, ami rányomta a bélyegét az elveimre, nézeteimre. Pozitív tekintetben. Úgyhogy igen, nagyon sz*r az élet, de kellenek a tényleg fülcsengetős pofonok, különben nem lesz akkora trauma, hogy a rossz dolgainkon, hibás nézeteinken és beidegződéseinken érdemben változtassunk.
Sonnenschein
Húúúú, annyi minden van ebben a filmben a csendesen folyó alig valami cselekményében, amit szeretnék megjegyezni és sokaknak átadni, hogy helló, gondold át a dolgaidat.
De egyelőre csak annyit mondok inkább: nézd meg feltétlen!
Én is meg fogom nézni még egy párszor. Tuti.
Aztán majd módosítom az értékelésemet, ha már jól szavakba tudom önteni mindazt, amit a lelkemben hagyott.
