A holló (2024) 56% 52★

Esküszöm, én megpróbáltam: akartam adni neki egy esélyt, mialatt minden igyekezetemmel azon voltam, hogy elvonatkoztassak az eredeti filmtől (ami már 14 éves korom óta az egyik kedvencem, plusz, a képregényt is nagyon megszerettem), és meglássam ennek az erényeit.
Nem sikerült: szerény véleményem szerint ez a film sz&r. Önmagában is, nemcsak remake-ként: tipikusan a sokat markol, de keveset fog esete, ahol hiába próbáltak valami nagyon mély gondolatot átadni, az egész végül csak egy katyvasz lett.
Már ott problémásnak éreztem az egészet, amikor főhős gyanánt megismerhetjük Ericet, aki egy majdhogynem lógó nyálú drogfüggő, valamint Shellyt, aki nem sokkal különb, és még a viccei is pocsékak: plusz, továbbviszi Kristen Stewart örökségét, és csak ritkán csukja be a száját. Ő ketten valamiért halálosan egymásba szeretnek, és boldogan is élnének két marék tabletta és 3 liter whisky között, mígnem a lány múltja utoléri őket. Aha. Őszinte leszek: ennél a két szereplőnél az volt az érzésem, nem is kellettek ide a főgonoszok, a történetük anélkül is előbb, vagy utóbb tragédiával zárult volna – amolyan modern kori Sid és Nancynek tűntek az én szememben. Míg Eric és Shelly eredetileg egy nagyon szeretetreméltó, szimpatikus, aranyos, harmonikus pár volt, addig itt számomra majdhogynem ellenszenvesek, a legjobb esetben is inkább csak szánalomraméltóak.
Aztán ott volt a főgonosz, aki nekem egy nagy kérdőjel maradt spoiler.
Két dolog tetszett úgy igazán: a ló hasonlat, amit a képregényből emeltek át (habár szerintem annak ismerete nélkül sokan nem biztos, hogy értették), és a naturalisztikus ábrázolás, Eric öngyógyulásakor (mondjuk, a vérrel helyenként erősen túlzásba estek). Bill Skarsgard is jól játszott, talán egyedüliként a műben. Minden más viszont… Bah. És akkor még nem is tettem említést arról a förtelmes zörejről, amit jobb híján filmzenének csúfoltak – az 1994-es soundtrackje után különösen bántó ez a fülnek.
A befejezés láttán pedig a reakcióm csupán ennyi volt: https://gifsec.com/wp-content/uploads/2022/10/facepalm-…
Összefoglalva: még Vox magazinban olvastam, hogy az új mozi stábja azzal a céllal készítette el a filmet, hogy ezzel a Z generáció is megismerhesse ezt a tragikus szerelmi történetet. Én azt mondom: még véletlenül se ezzel találkozzanak először (de másodjára sem)!
Ui: Most utánanéztem, és rájöttem, még én is ebbe a generációba tartozom: ennek hála bátran kijelenthetem, örülök, amiért nem itt ismertem meg a sztorit, és többet nem is kérek belőle.
Köszöntem a figyelmet, megyek regenerálódni!

Érdekes, ahogy egyedi érzelmi reakciókból összeáll a közérzet, és erkölcsi elvekre alapozott ítélet születik. Sosem szerettem, amikor egy haláleset után jön valaki, hogy szeretett elhunytunk is azt szeretné, ha folytatnánk. Talán mert a „show must go on” többnyire nem a leghitelesebb ajkakról hangzik el. Ugyanakkor elviekben maximálisan egyetértek, hogy a legtöbb esetben, még a haláleset dacára is (bármennyire lehetetlennek is tűnik), menni kell tovább: csak nem a show-t, hanem az életet folytatva. Nehéz megmondani, ennél a filmnél hol választható el a kettő egymástól. Én bizony bármilyen szerepkörben részt vettem volna a folytatásban, és nem is pontosan világos, hogy a mindenféle Holló-termékek után miért éppen most kellett a népharagnak felhorgadnia.
Nagyon vártam a filmet, mert a bemutatóból lejött, hogy jó a színészválasztás, a hangulat, a vizuális keret biztató, és éppen a Post Malone feat. Ozzy Osborne dolgok azok, amik korszerűvé tudnak tenni egy folytatást. Sajnos, végül mégis csalódtam. Mert ez a bemutató többet, jobbat, korszerűbbet ígért. Valójában azonban utánérzésnek nevezhető remake készült – ugyan a történetet nem ismételték el, de azon kívül szinte mindent. És azt sejtem, hogy kevés az a sikerhez, ha engem ez a film visszarepít az időben. Mindaz, amit láttam, baromira tetszett. Komoly nosztalgiával töltött el. Jó kis sztorinak tartottam, mindvégig éltem a történetet, ám azt sem felejtettem el egy pillanatra sem, hogy én most a legendás filmnek az utódfilmjét nézem. Nem tudtak kilépni A holló árnyékából. Sőt mintha nem is akartak volna igazán. Olyan érzésem volt, mintha tudatosan akarták volna negligálni a filmtörténetet, és összességében nem is egy 2024-es film elkészítése lett volna a cél.
Nehéz kérdés, hogy miért? Komolyabb hiányérzetem épp a zenével van. Nekem az eredeti filmzene sokkal jobban tetszett, mint maga a film. Manapság is szívesen hallgatom. Az a gazdag érzelemvilág most nem jött elő. Bár frankó kis zenéket válogattak, de nem eléggé átütőeket, vagy ha mégis, nem jól komponálták bele őket a filmbe. Ez akkor látszott a leginkább, amikor sikerült, szerencsére éppen a Joy Divison esetében. És könyörgöm, hova lett Post Malone? Csak én nem vettem észre? Vagy csak előlem sikkasztották jelentéktelenné a filmben? Éppen ami a bemutatóban működött, az hiányzott teljes mértékben a filmből. Pedig az az érzésem, hogy a zenéktől tudott volna megdobbanni ennek az alkotásnak a szíve, mert így csak verdesett.
Kedveltem, jó volt nézni, de a rendezővel együtt nekem is be kellett látni: a legendát nem lehet megkreálni – a legenda úgy születik.

Idézet a filmből, ami tökéletesen összefoglalja, hogy éreztem magam a nézése közben: „Oh, f*ck this. This isn't real. You stay the f*ck away from me!”

Tényleg olyan förtelmes, mint amilyennek a kritikák írják (sőt, rosszabb).
Felejtsük el az 1994-es adaptációt, nézzük önmagában, hogy miért is rossz:
– Végtelenül ostobán van felvezetve a történet, a nagy szerelemből semmi nem jön át Beszélnek 10 mondatot, majd drogos mulatozásba kezdenek, ami kitart pár napig(?)…ettől kéne elájulni?
– A szövegkönyv valami elképesztően trágya… Mi ez?! Hány éves volt, aki írta? Tíz? Katasztrófa, én szégyelltem magam, miközben hallgattam, milyen ostoba, béna, gagyi szövegeket adtak a karakterek szájába.
– Ez a továbbgondolt misztikus hókuszpókusz nagyon erőltetett. (Az öreg hapsira gondolok. Mikor először belesutyorgott valakinek a fülébe, elröhögtem magam.)
– A befejezés a hab ennek a filmnek nevezett penészes tortának a tetején: pocsék, és tipikusan amerikai, a szó legrosszabb értelmében. spoiler Ráadásul ennek a lezárásnak értelme sem sok van.

ZS kategória, sajnos. 1 csillagos film, de rádobok még egyet az Enya dal, és a katanás vagdalkozás miatt, mert az hangulatos volt. Hajj, istenem, de sz*r volt!

Látszik a végeredményen, hogy szerették volna valódi tartalommal feltölteni a filmet. Filozófiát adni neki, és többnek lenni egy akciófilmnél, játszani az érzelmek húrjain is. Sikerülhetett volna. Talán jobb írókkal, és hosszabb játékidővel ment volna, de így sajnos összességében felszínes maradt minden téren.
Bővebben: http://www.cinegore.net/hu/2024/08/22/the-crow-2024-a-hollo

„Előbb örülj, utólag sírj."
„Én előbb sírok és utólag is sírok." (nekem is ez a mottóm)

Én meg ezen a filmen nem tudom, hogy sírjak-e vagy nevessek.
Szeretem az eredetit, sokszor láttam gyerekkorom óta. Azt sem bántam, hogy remake készül belőle, ezt egyáltalán nem ellenzem, megvannak a pozitívumai, és vannak példák, amikor ugyanolyan jól vagy jobban sikerül. Az eredeti méltán lett kultfilm, és kétlem, hogy a készítők ugyanazt akarták volna produkálni, nem is lehet, nem is kell, de a maga nemében lehetett volna egy újabb jó adaptáció. Nos, nem. Nem lett az. Több ponton is hűebb a képregényhez, mint az eredeti, de itt az élő példa, hogy attól még nem feltétlenül lesz valami jó adaptáció.
Már a trailer nézése közben elfogott a szekunder szégyenérzet az erőltetett, wannabe szenvedős színészektől és a hatásvadászra sikerült dark hangulattól – mondjuk olyan sötét volt, hogy sokszor alig láttam valamit, pedig egy filmnél úgy nem ártana, ha igen.
Próbáltam elvonatkoztatni az eredetitől, nem ahhoz mérni, de nem sikerült. Az őszinte, természetes, átérezhető és eredeti, ez pedig mint egy designer kamumárka, ami le akarja nyomni a torkodon, hogy nekik, a karaktereknek milyen szörnyű. És sokszor kínos, eléggé kínos.
A vége pedig egy vicc, röhej, szánalom. Nem szoktam hangosan nevetni, de belül sírva zokogtam a röhögéstől. spoiler

Ami tetszett:
– A fentiek ellenére akadt 1-2 idézet és pillanat, amivel viszont nagyon azonosultam. Sajnos.
– Az eredetihez képest látványosabb kivégzések.
– Akadt néhány egész jó zene.

Őszintén a zenék tetszettek benne. Többi nem igazán.

Ez A holló, úgy ahogy van, törött szárnyakkal repült a villanyoszlopnak. Stílusnak vagy hangulatnak éppen csak a nyomait tapasztalhatjuk, miközben nagyjából mindenben hiányt szenved. Időnként olyan belső szabályokat fektet le, amelyeket aztán a film azon nyomban figyelmen kívül hagy. Továbbá a főszereplők közti kémia, a forgatókönyv irdatlanul átgondolatlan sutaságai, vagy a disszonáns vizualitás mind tünetei és sajnos bizonyítékai annak, amit Hollywood kritikusai már régóta szajkóznak. A lélektelen pénzhajhászás, a sikerfranchise-ok szemérmetlen, kielégíthetetlen megerőszakolása ritkán vezet jóhoz, és A holló esetében sincs ez másként.

A baj egyáltalán nem abban rejlik, hogy nem hasonlít, vagy nem “méltó” az eredetihez. Ez a fajta hasonlítgatás maradjon csak a vallásosan rajongó fanok sajátja. A baj az, hogy ez a film és az alkotók soha nem is vágytak többre, mint hogy meglovagoljanak egy ismert címet, miközben az égvilágon semmit sem nyújtanak. Bill Skarsgård elismerésre méltóan leszálkásított felsőtestén kívül. Ez pedig a produkció minden mozzanatán érződik, amit az egyszeri nézők is egyből észrevehetnek.

Bővebben: https://www.roboraptor.hu/2024/08/29/a-hollo-2024-film-…

A sok lehúzó vélemény ellenére mégis csak elmentem megnézni a filmet, mert nekem személy szerint tetszett a trailere. És milyen jól tettem! Azt hozta amit vártam tőle. Eléggé misztikus, brutális és elvont volt, pont az amit vártam tőle. Voltak olyan jelenetek amik alapból a cselekménybe furán passzoltak volna spoiler, de a film hangulatvilágához egyértelműen elengedhetetlenek voltak. A főszereplő páros közti kémia meg úgy volt ott hogy közbe nem is, érthető volt és érzékelhető de közbe még is valahogy valami nem stimmelt és ez is tökéletesen passzolt a filmhez. És Bill Skarsgard arcfelépítése valamiért hihetetlenül passzol a karakterhez.

plusz pont a filmnek hogy Prágában forgattak több jelenetet is

A negatív kritikák ellenére is nagyon kíváncsi voltam erre a filmre. A trailere valóban ütősebb, mint a teljes alkotás, de vannak értékei. Nem hasonlítom az eredetihez. A legtöbb remake-et mindig egy új filmként fogom fel, hiszen más rendező, más interperetáció. Ez a holló most nyilvánvalóan a fiatalabb generációra lett optimalizálva, a párbeszédek sem túl mélyek, és bár Billnek nagyon jól áll ez a szerep meg szerkó, FKA twigs nem volt meggyőző a nagyvásznon. Több színész is kicsit más nagyágyúk „budget-friendly” alternatívája volt, pl. Marionban egy Tilda Swinton veszett el, Twigsben pedig a mostanában felkapott Zoe Kravitz. Magán a filmen is rengeteg hatást erősen érezni lehetett, pl. Reeves The Batmanjét vagy Todd Phillips Jokerét.
A forgatókönyv furcsán halad, elidőzik ualmas pillanatokon, míg fontos részeket elhadar vagy épp csak érint. A zene tetszett, de néha elment mellette a vágás, emiatt elvesztek érzelmek, amik kibontakozhattak volna. (Egyébként azt végig sokszor éreztem, hogy a rendező mintha inkább videoklipekben lenne erős (de nem néztem utána)). A hangulat és a képi világ szerintem nagyon erős, de sokkal, sokkal többet ki lehetett volna hozni belőle, és sajnálom, hogy nem sikerült neki, mert abszolút ott van/volt a potenciál benne.

Tudtam, hogy nem fogja felülmúlni az 1994-es verziót. Tudtam, hogy jóval gyengébb lesz, de azért sokkal pörgősebb filmet vártam. Gyakorlatilag az első 50 percben semmi sem történik. Igazából az utolsó 15-20 percben történik vlami amiről úgy gondolták, hogy minél véresebb és brutálisabb annál jobb lesz, de ez sem segített a filmen. Egyébként én nem látom ebben a remake-et. Ez egy új sztori.