A világ mind ezidáig nyugalomban élt, mit sem tudva a vámpírokról. Azok nem voltak többek az emberek számára, mint mesebeli lények, akik a könyvek és filmek közkedvelt alakjai ugyan, de a valóságban nem léteznek. Az érdekesség kedvéért azért az Astraea mérlege című show műsorban érveket és… [tovább]
Dance in the Vampire Bund (2010–2010) 14★
24' · japán · akció, animációs, romantikus, fantasy, sorozat, thriller, horror, anime 16
1 évad · 12 rész
Szereposztás
Kedvencelte 3
Várólistára tette 25
Kiemelt értékelések
Mindig szerettem a vámpíros történeteket (persze nem mindet, ugyanis a durvábbakat egyszerűen nem bírja sem a gyomrom, sem az idegrendszerem). Azt hittem, a témát már teljesen kimerítették, és igazán újat nem tudnak hozzáadni a mítoszhoz. Ezért ért kellemes meglepetésként ez az anime, mert bár a legenda kellékeit felhasználta, de mégis új szemszögből közelített a vámpírok felé. A királynő személye sem épp a megszokott – Mina Tepes azonnal rokonszenvessé vált számomra. Hihetetlenül összetett karakter, a személyisége pedig tökéletesen idomul az adott szituációkhoz. Látszólag egy törékeny (8-9 éves) kislány, viszont legbelül egy erős kezű és akaratú vezető, aki taktikus, megfontolt és amit első érzületre kegyetlenségnek látunk, az is átminősül a történet során. Sajnos a politika mindent az irányítása alá vont, de ezt Mina igyekszik kordában tartani. Nagyon tetszett, hogy még a legkényelmetlenebb és cikibb dolgokat is higgadt hidegvérrel kezelte. Volt aztán néha, mikor kicsit összetört, de hát miért ne engedhetné meg magának azt a kis sajnálatot? Bizony a halhatatlanság lélektani kegyetlenségével is szembesülünk.
Eléggé véres és brutális, ugyanakkor vicces és szórakoztató, tehát érdekes egyveleg. Az ending utáni chibi részlevezetőn jókat nevettem, mikor komolytalanra fordítja az eseményeket, hogy feloldja a feszültséget. Akira is szimpatikus volt, de ő nem olyan erős, mint Mina. Ez a szerelem számomra azért volt furcsa, mert Mina mégiscsak kislányos külsővel rendelkezik, de igazából ha zárójelbe tesszük a romantikát, a kettejük közti kapcsolatot egy erős barátságnak illetve ragaszkodásnak is minősíthetjük. spoiler
Ebben az esetben a vérfarkasok nem az ellenségei, hanem a szolgái a vámpíroknak, de a vámpírok eszesebbik fele inkább szövetségesként tekint rájuk.
Érdekes a társadalmi berendezkedés is. A vámpírok eddig bújkáltak, de amint felfedték magukat, üldözötté, nem kívánt kisebbséggé válnak, és kirekesztik őket, gyakori az irántuk táplált előítélet. Ez pedig ahhoz vezet, hogy néhány vámpír tesz róla, hogy valóban féljenek tőlük. Mina dolga nagyon nem könnyű, hiszen sok ellentétes vonal között kell lavíroznia. Hogy jó legyen a kapcsolat az emberekkel, a vámpírok rendjét is ráncba kell szednie. Sok oldalról éri támadás.
Akit még kedveltem, az Vera, nagyon szépen ábrázolják hűségét a királynőhöz.
Akirát, akit korábban már említettem, valamiért nem teljesen sikerült megkedvelnem, bár szimpatikus, de valami hiányzott belőle. Eléggé bizonytalan, sem magában sem az erejében nem hisz eléggé. Sokszor elmenekül és bezárkózik önmagába. Nem sikerül a konfliktusokat sem megfelelően kezelnie, és habozása, határozatlansága miattt a barátját sem tudja megmenteni. Neki még van hová fejlődnie.
Yuki is rokonszenves, annak ellenére barátjának tekinti, és elfogadja Minát, hogy tudja, mennyire „rajong” Akiráért. Én őt is erősnek tartom. A vámpír-hierarchiába néha belezavarodtam, és a politikai csűrés-csavarás sem volt tiszta mindenhol, de szerencsére ezek a dolgok nem mentek a történet kárára. Két openinget és két endinget is kapunk, amik nagyon hozzák az anime hangulatát.spoiler
Mina Tepes seiyuuja Yuuki Aoi, akit nagyon szeretek :) Most is olyan jól idomult a karakterhez, mint mindig.
Én ajánlom mindenkinek ezt az animét, mert mozgalmas, érdekes, tanulságos és szórakoztató. A politikától és vértől sem kell megijedni, mert nincs mértéktelenül túladagolva. Én nem bántam meg, hogy megéztem.
Én szeretem a vámpírokat. A klasszikus, veszélyes, vérszívó vámpírokat. És ez az anime igazából ilyenekről szól. Az alaptörténet érdekes, viszont az én igényeimhez mérten több volt a politika és kevesebb a romantika, mint amennyit vártam. Őszintén, bőven voltak olyan jelenetek, amik zavartak (például Mina ádámkosztüm mániája). Viszont a közepe táján kicsit elveszítettem az érdeklődésem, ami az utolsó epizódokra visszatért ugyan, de a befejezés mégsem hagyott maga után teljes megelégedést. Szerintem pont ezután jött volna a sztori igazán izgalmas része. Igazából kicsit minden van benne; horror és románc, vámpír és vérfarkas, hűség és harc, de valahogy nem az igazi. Összegészében tetszett, de nem hagyott bennem mély nyomot.
Uhh hát ez rohadt jó volt! :D Érdemes leszögezni, hogy van benne vér, meztelenkedés (valamennyire azért ki vannak a dolgok takarva) dögivel. Nekem nagyon tetszett, hogy mennyire modernizálták a vámpírok történetét és helyzetét. Mi is lenne ha alapvetően bebizonyosodna, hogy léteznek és jogokat követelnének maguknak? Érdekes feltevés annyi bizonyos.
Volt pár undorító rész és nem a vérre gondolok itt hanem pl: spoiler na meg amikor a kedves vámpírok úgy döntöttek, hogy szétrobbannak.. meg a kezdeti vámpírtámadások.. szegény nővér..
Vannak vicces jelenetek is azért, de természetesen nem azok voltak többségben.. :D Kettő maradt meg nagyon az egyik Yuzuru és a mellek :D a másik meg amikor Mei és Akira külön találkoznak és heccelik egymást.. az olyan gondtalan és aranyos volt. :)
Mina egy saját társadalmat akar maguknak ami nem véletlen, hiszen ezzel nem csak a népét de mint kiderül később saját magát is legitimálni akarja. Emiatt semmilyen eszköztől nem riad vissza. Amennyire kemény uralkodó és komoly, annyira kedves és törékeny. Nagyon érdekes az ő személyisége és elég összetett, nagyon megkedveltem a sorozatban. Ő nem egy kislány még ha annak is néz ki.
Ren Mei (alias cukros lány) szintén szimpatikus volt, elég sokáig amíg el nem értünk a végére. Ott csupán azért változott meg, mert a titokzatosságát elvesztve ugyanolyan lett mint a többi szolga. Függetlenül attól, hogy ettől függetlenül sokkal különlegesebb volt.
Akira kicsit idegesítő a maga „hűségével” de hát nála ez a kézenfekvő. Erre nevelték és ezt várják el tőle – harcot, hűséget. Számára az ígéretek fontosak és akit ő kedvesnek ítél a szívéhez közel azokat megpróbálja megvédeni. Azonban számomra ő nem volt annyira hiteles, mint mondjuk Mina. Belőle valahogy hiányzott az az erő ami benne megvolt.
Ami nem tetszett még a sorozatban az a vége. Viszonylag mindent lezártak, egy szálat kivéve, amin simán lehetne/lehetett volna folytatni. Azonban mivel régi anime, valószínűleg nem lesz, amit részben sajnálok, de örülök is mert így tökéletes volt az anime. Így olyan kérdések maradtak még elvarratlanul mint pl: spoiler