Jól indult a 2018-as trilógia, de az utolsó epizódon látszik, hogy a készítők kreatív energiája és ereje kifogyott a fináléra. Írjuk javukra, sikerült a saját idővonalukat méltón lezárni, nem pocsékolták meg vészesen a franchise-ot, de sok remek ötletüket nem tudták igazán értelmesen és ideálisan kivitelezni.
A sokfelől építkező konfliktus alapgondolata, miszerint Michael Myers követőre talál, valójában jó. Kár, hogy a trükköt elsütötte már a negyedik rész is (isten bizony, kezd felértékelődni a szememben), igaz, az ötödik már nem élt vele, teljesen lenullázta az ilyen irányú törekvéseket. Azonban Myers öregszik, a vele kapcsolatos alapkonfliktust kizsigerelték, miként magát a karaktert is – mostanra már érezhetően nemhogy unalmas, egyenesen fárasztó nézi azt a küzdelmet, amivel a filmesek megpróbálják megidézni a régi érzéseket, félelmeket, amiket anno kiváltott a jelenléte a nézőből.
Az előző epizódban felszínre került Barátok közt feeling most már nagyon erős: Hawkins seriff és Laurie édelgése, a tény, hogy Allyson abban a kórházban vállalt munkát, ahol mind tudjuk, mik történtek egy másik idősíkban csak aláhúzzák nekünk azt az ostobaságot, hogy Michael Myers áldozatai jószerével tálcán kínálják magukat fel a gonosznak, még az a Laurie is, aki a trilógia szerint negyven éven át épített egy bunkert az erdő szélén. Az egyébként szépen megálmodott új széria alól kihúzták a szőnyeget, sem a józan ész, sem a logika nem tartja már egyben a cselekményt, és hát Corey… bármit megadtam volna, hogy ne egy ilyen ütnivaló, puffadt fejű kis antipatikus tini legyen a potenciális spoiler, főleg azután, hogy soha senki sem tett kísérletet arra, hogy megfejtse Michael indítékait – őszintén, ennyi film és ennyiféle marhaság után ennek már értelme sem lenne, főleg mióta a kelta átkok, szekták és egyéb félszavas magyarázatok képbe kerültek.
Ha valami működik, vagy nem teljesen elszúrt, akkor az talán a finálé, ahol az előző tucat filmet látva meglepően gyorsan és ügyesen legyűrik a gonoszt, majd elvileg végérvényesen meg is szabadulnak tőle – azt nagyjából elhiszem, hogy ez a fordulat megvolt előre az alkotók fejében, de az ide vezető út biztosan nem. Ha a korábban említett módon hatrészes sorozat lett volna a történetből, ez a bizonyos utolsó két rész érezhetően elütött volna az összképtől, még ha a fináléig végül is eljutunk egy érezhetően jól kigondolt íven.
Ez a bizonyos utolsó, modern trilógia jó pozícióból indult és méltó módon kezelte az általa feldolgozott örökséget, de a részről részre jól érezhetően csökkenő színvonal alapján az alkotóknak beletört a bicskája a Michael Myers jelenség kódolt korlátaiba és jól ismert kereteibe. Legalább a második rész második rész felétől elvesztették a fonalat abban a tekintetben, hogy nem tudták érdemben felfrissíteni, megújítani, új irányokba kinyitni a franchise-ot, minden ilyen irányú próbálkozásuk sutának, erőltetettnek és saját maguk által visszazárt kiskapunak bizonyult. Nem teljes, de mégiscsak csalódás ilyen szempontból az újrázás.