A férfi mögött (2017) 78% 80★

Lehetséges, hogy ezt a filmet jobban is meg lehetett volna csinálni, mindenesetre nekem így is tökéletesen átjött a mondandója. Számomra Jonathan Price tökéletesen hozta a kissé szenilis írót, aki maga is elhiszi a saját hazugságait, Glenn Close pedig csodálatosan vitte vászonra a megkeseredett, háttérbe szorított valódi tehetséget, aki egyszerre szeretné kikiáltani, hogy valójában a siker őt illeti, másrészt szeretne továbbra is a háttérben maradni és úgy élni ahogy eddig a hőn szeretett férfi mellett. A nehéz téma ellenére a film egy percre sem volt unalmas, és végig lekötötte a figyelmemet. Szerintem több van benne, mint „csak” Glenn Close alakítása.

nagyon örülök, hogy rákerült a listára az Oscar jelöléseknek köszönhetően. Gyönyörű képet fest arról, milyen egy női hátország, és hogy milyen áldozatot képes hozni az ember azért, akit szeret. Amellett, hogy Joan egy élet áldozatát adja, kap egy szálkát, melyet nem húz ki, csúnyán betokosodik. Vannak sérelmek, amik ki nem mondottá válnak az évek során, s ezek csúnyán elfertőződnek. A legmélyebb szerelem válik így mérges gyűlöletté. Számomra ez volt a két legnagyobb konzekvencia.
Könnyű lenne azonnal rásütni az önzőségbélyegét Joe-ra, de mint önmaga is mondja, nem volt nap, hogy úgy kelt volna fel, hogy büszke volt magára. Mégis nagyszerűen alakított az átadás előkészületei alatt.
Őszintén szólva, az előzetes alapján nem voltak különösebb elképzeléseim,vagy várakozásaim a filmmel kapcsolatban, a csalódás pozitív. Érzem, kell, hogy egy kicsit ülepedjenek az érzéseim és gondolataim.

Az egész filmből igazán csak Close emelhető ki: ahogy a lárvaszerű arc finoman reagál, néha életre kel, majd visszarendeződik viaszos mozdulatlanságába, ez emlékezetes. Sajnos nem csak az erőtlen kivitelezés ront a dolgokon (Andrew Haigh kellett volna ide). Már az első flashback után sejtettem, hogy nagyobb bajok lesznek a történettel is. És valóban. Kár, hogy nem elégedett meg az elsőre felvázolt konfliktussal, épp elég lett volna, lektűrbe (hogy azt ne mondjam: ponyvába) illő fordulata szerintem minden mélységnek betesz. A vége összecsapott, de sokat már nem számít.

Alig találtam meg a Snitten. Naivan úgy kerestem, hogy A feleség.
Semmi, vagyis semmi releváns.
Jó, akkor keresem úgy, hogy The Wife. Meglett.
Jóhogy még egy feleségről szóló filmet is át kell nevezni úgy magyarul, hogy a férfi legyen a címben előtérben, fasza.
Amúgy mindegy, én nem vagyok feleség. Múzsa meg inspiráció meg motiváció meg kritikus meg olvasó meg ilyesmi – időnként vagyok. Ennyi bőven elég ahhoz, hogy átérezzem a filmet, meg a fickó önáltatását, meg a feleség érzéseit, hogy b*szd meg a Nobel-díjaMat.
Jó kis film.

Nagyon érdekes házastársi kapcsolatot ismerhetünk meg. Egy kapcsolat ami közel sem tökéletes, de egy életen át egymás mellett kitartó kapcsolat, ahol egymásra támaszkodva, és mint egy tökéletes keringőben, közösen lépkedve mennek át az élet táncparkettjén. Ahol a nehézségeket legyőzik, mert a kapcsolat egy másik szintje már az amikor a sérelmeken felül tud emelkedni az ember, akkor is ha fáj. És mindezt nagyszerűen tálalva kapjuk, a tökéletes színészi játék, a lassan kibontakozó konfliktusok, amik végig ott lappangnak a felszín alatt, a finom rendezői munka, és a csodálatos zenék egyvelegével.

Micsoda szuggesztív erővel játszik Glenn Close! És nemcsak hogy beszél a szeme, hanem egy egész életregényt játszik el vele. Ő maga nem is kell, hogy megszólaljon, anélkül is tökéletesen érteni, mi játszódik le benne. Ezt jól csinálni csak kevesek tudják. Átvitt értelemben tulajdonképpen róla is szól ez a film, mert valamilyen okból rendkívüli módon nem kedvelik a kritikusok. Eddigi munkássága során 15 jelölésből csak egy díjat sikerült szereznie, Golden Globe-ot a Hatalom hálójában című sorozat főszereplőjeként 2008-ban. Én már a Veszedelmes viszonyokért is odaadtam volna neki. Remélhetőleg érdemesnek találják majd egy életmű díjra.

Egy kérdésem van: Miért nem lehet a Wife – eredeti címet – ( a lényeget megragadó, kifejező) Feleség-nek fordítani?