Kedvencelte 15

Várólistára tette 34


Kiemelt értékelések

Törpillaa

Nem volt rossz, de leginkább a Péntek 13 filmre hasonlított, csak más köntösbe bújtatva. spoiler A szereplők ebben a részben sem lettek a szívem csücskei, egy kettő rettentően idegesítő volt, főleg Deena, Cindy, és az elején még a fiatalkori Ziggy is… Egyébként a sztori nem rossz, de annyira jó sem, mint lehetett volna. spoiler Kár ezért a részért is, agyatlan tinik rohangálnak, és jórészt másról sem szól, csak kiabálnak, veszekednek, szexelnek, és néha annyira bosszantóak voltam, de most már nagyon várom az utolsó részt, kíváncsi vagyok mi lesz a vége ennek az egésznek.

UViki 

Nem lesz a kedvenc horrorom ez a filmsorozat, ez már biztos.
Logikai és filmes bakik sokasága, néha szórakoztató.
Értékelem az ötletet, számomra mindig is érdekes volt egészen a gyökerekig megtudni valamit és bár ez még csak a második rész volt, azért néhol eléggé semmilyen volt.
Sok olyan dolog volt benne, ami okot adott volna a magyarázatra, amit nem kaptunk. Remélem ezt orvosolja a harmadik rész és legalább lesz ennyire jó.

LoneWolf 

Nem tudom, hogy az előző után mit vártam, de ez sem lett sokkal jobb. Hasonló problémákkal küzd, hisz egy többnyire kiszámítható, misztikus slasher, ami nagyrészt egy előzmény révén nem sok meglepetéssel, vagy újdonsággal szolgál. Emellett ezt is telepakolták logikátlanul viselkedő, irritáló és extrém módon kanos tinikkel, (Oké, ez mondjuk kb. a műfaj összes filmjére igaz…) szóval az sem javított az amúgy sem túl rózsás helyzeten. A film egyértelmű erőssége Sadie Sink (Max a Stanger Things-ből) alakítása volt, de a percenként váltakozó betétdalok miatt úgy éreztem, hogy a készítés költségeinek komoly része ezek jogaira ment el, a többségüket pedig a Galaxis Őrzői-ből vették át, így duplán is kínos a dolog.
Tudom-e ajánlani? Ha tetszett az első, akkor valószínűleg ez is „szórakoztat” majd, ha viszont már attól is az idegbaj kerülgetett, akkor ezt nyugodt szívvel passzolhatod, bár a hamarosan érkező befejezés megértéséhez sajnos szükséges a megtekintése.

1 hozzászólás
Keiran_Rowley 

Oké, itt lettem biztos abban, hogy ez egy igencsak ígéretes tini horror. Hozza mindazt, amit kell: kiválóan adagolt rejtély, gore de nem túlzó gore elemek, nyavalygó/szexéhes tinik. A tizenéves énem repkedne örömében, az tuti. :D
Jók voltak a drámai részek, klasszikus módon persze kicsit túl voltak tolva, de ez a rész nem is tagadja, hogy egy mélyre borulás a Péntek 13 előtt. Ha az utolsó rész nem bukik fel a dombnak felfelé vett nagy iramban, akkor szeretni fogom ezt a hármast. Egyébként zseniális középső rész volt ez egy klasszikus trilógiában, ahol gyönyörűen emelték a tétet, hogy az utolsó rész visszavihessen mindenkit a történet gyökeréhez. Pazar volt, na! :)

Kija

Az első rész után elgondolkoztam azon, hogy akarom-e folytatni a sorozatot, de végül megtettem és egyáltalán nem bántam meg, az 1978 egyértelműen a kedvenc filmem lett a trilógiából és kár lett volna kihagyni. A felvezetés utáni első 10-15 percet leszámítva, ami szerintem gyengére sikerült és jobban is megalapozhatta volna a filmet, egy tök jó, pörgős táboros slashert kaptunk, szerethető karakterekkel és izgalmas fordulatokkal a trilógia nagy rejtélyével kapcsolatban. A film legnagyobb gyengesége szerintem az, ami a trilógia többi darabját is kísérti, a kissé lagymatag karakterek közötti kapcsolatok, de mivel a színészek kémiája remekül működik, így ezen annyira nem nehéz felülemelkedni. Persze nagyon örültem volna, ha kicsit többet láthattunk volna Ziggy és Cindy kapcsolatából, illetve ha a tábori életet és Ziggy korábbi kapcsolatát Nickkel, valamint a többi táborlakóval jobban bemutatták volna, de így is működik a film, csak tényleg jó lett volna az az 1-2 extra jelenet, ami segített volna kontextusba helyezni bizonyos dolgokat.
Amikor viszont beindul a film, akkor nagyon megy és én nagyon élveztem, amit kaptunk. Ziggy és Nick aranyosak voltak a kis visszavágásuk alatt, tökre szorítottam értük és nagyon reménykedtem abban, hogy megtudják majd csinálni a kis könyvklubuk (lol). Alice és Cindy a kijutásért folytatott harcát pedig szintén nagyon élveztem, öröm volt nézni, ahogy a régi sebeiken is keresztül tudnak jutni, plusz érdekes volt az is, amit rajtuk keresztül megtudtunk Shadyside-ról és a boszorkányról. A legjobb része a filmnek viszont egyértelműen az utolsó 10-15 perc, amikor a lányok spoiler. A trilógia néha túlzottan is szereti az adott korszak zenéit használni, de a Carry on Wayward Sonos jelenet marha jó volt és minden ami utána jött csak ráerősített a film iránti szeretetemre. Az étkezős és a fás jelenet kitépték a szívemet, nagyon a szívemhez nőttek Cindy-ék.

bubimentesvíz 

Még mindig ez a legjobb rész a trilógiából, nyári tábor miatt pedig egyértelműen a kedvencem.

Criala 

Nagyon tetszik, ahogy visszafelé haladnak a történetben! :)
Ez a rész is szórakoztató volt, nagyon klassz zenékkel. Hangulatban a szimpla véres tini horrort hozta és nagyban a Péntek 13-ra hajazott.
A szereplők nem voltak kiemelkedőek. Sadie Sink a Stranger Things-ben megismert karakterét alakította itt is. Lehet, hogy csak ennyi rejlik benne, bár nem láttam még más filmben – legalábbis nem rémlik.
Rengeteg a klisé és a cselekmény kiszámítható. Semmi újat nem ad, de ha valaki szórakozásképpen egy laza slasher-re vágyik, akkor ez ideális választás. :)
Nem vetekedhet a komolyabb horrorrokkal, sőt, kifejezetten tucat film, nekem mindenesetre tetszett. Várom a harmadik részét! :)

balika88

Ugyanaz a szint mint az első, de sokkal-sokkal többet henteléssel! Most már kíváncsian várom mivel zárják le ezt a trilógiát!! :-)

Szyszyyy

Egy kicsivel jobb volt, mint az első.

De amúgy én nem értem, miért így ábrázolják mostanság a fiatalokat szinte minden amerikai filmben. Tényleg ilyenek? Mert, ha igen… Hát gratulálok.
Full keretének és unszimpatikusak a karakterek…


Folytatása

Összehasonlítás

A félelem utcája


Hasonló filmek címkék alapján