Kedvencelte 8

Várólistára tette 71


Kiemelt értékelések

Yuuko 

Láttam, hogy indult egy új kihívás, de úgy voltam vele, hogy már így is túl sokra jelentkeztem + nem is animés kihívás, amire automatikusan rá szoktam nyomni… Aztán ránéztem a plakátra, pislogtam egyet-kettőt, kinagyítottam, sokkot kaptam, szóval megnéztem miről szól. Első pluszpont: vannak benne macskák. Elolvastam a fent lévő értékeléseket, még egy plusz pont: @Ruby_εïз az Amerikai istenekhez hasonlította a történetét. Azt tudni kell rólam, hogy Neil Gaiman a három kedvenc minden-könyvét-be-kell-szereznem íróm közé tartozik, az Amerikai istenek pedig a legtöbbet olvasott könyvem tőle.
Szóval adtam neki egy esélyt, és megnéztem. Huhhh, hát ez valami zseniális volt! Néhol nekem meg a gyomromnak túl sok volt egy-két jelenet szegény cicák, de egyébként a történet, a finoman adagolt információk és az egyre fokozódó feszültség valami fantasztikusan volt összerakva. Mind Rosa Salazar, mind pedig Catherine Keener zseniális alakítást nyújtott. Újra nem hiszem, hogy meg fogom nézni, de az tuti, hogy maradandó minisorozat lett számomra. Kicsit a komfortzónámok kívül esett a sorozat de ezt tényleg Neil Gaiman is el szokta érni nálam, hogy olyan dolgokat kedveltessen meg velem, amit sosem próbáltam volna ki magamtól , mindenesetre örülök, hogy be mertem vállalni, bárcsak minden ilyen „kimozdulásom” hasonlóan pozitív lenne.

Nihilchan 

A hangulata, a látvány, a zenék és a színészek maxosak, de számomra túl elnyújtott volt és pokolian lassan indult be. Ha nem lett volna az első rész utolsó öt perce, simán dobtam volna, de körülbelül a harmadik részig lazán untam. Nem nézette magát, bármikor leállhattam volna vele. Utána jobban berántott a sorozat, de igazán egyszer sem szippantott be. Rose Salazar egyébként abszolút tökéletes választás volt Lisa Nova szerepére, imádtam. Meg a cicákat is.

2 hozzászólás
p_LillaRéka

Ez az a sorozat amit egy jó darabig biztosan nem fogok elfelejteni. Nagyon fura volt, sokszor elképesztő szürreális, ja meg olykor elég gusztustalan is spoiler és én ezt imádtam! A színészek is nagyon jók voltak főleg Catherine Keener, de Rosa Diaz is remek volt végig. A humora zseniálisan morbid, nagyon rég nevettem ennyit. Aki szereti a fekete humort, az elborult, beteg cselekményt és karaktereket annak ez a sorozat igazi csemege.

dulkap 

Jól indult a sorozat és egyszer nézhető is, max kell egy kis gyomor hozzá. Azonban nálam több van a negatív oldalon, mint a pozitívon. A történet érdekes, vizuálisan is jól van megoldva (bár sok újdonságot nem hoztak a Channel Zero óta) és a színészek kis jól lettek összeválogatva. Viszont kissé el van nyújtva, nincsen normálisan lezárva, időnként öncélúan hatásvadász és hiányzott a 90-es évek hangulata, ha már oda helyezték a történetet.
Nem egy rossz sorozat, de több is volt benne.

Ruby_εïз 

Meglepően jó volt, elgondolkodtató és nyers. Kissé talán túl nyers. Engem nagyon emlékeztet hangulatában az AHS-re, sztorijában az Amerikai istenekre. Kíváncsi lennék a könyvre is.
Catherine Keener remekelt ebben a szerepben.

eNNBeus 

Csalódás. Nagyon jól és szuggesztíven indult, számomra ez a vonal tette volna maradandóvá, de minden résszel egyre inkább átcsapott egy horrorparódiába, kissé nevetségessé is vált. Borzasztóan idegesítő, a főszereplő is egy rühes kis f@pin@ már bocs. Ilyen jellegű bosszúhadjáratokhoz amit a sori felvonultatott ezek az indokok keservesen kevesek. Ha lesz több évad biztosan szkippelem, csak a vércukrom megy fel tőle.

csokidani 

Csak ot csillag, mert felbosszantott.
Az elso resz utan felcsillant a szemem, a masodik utan azt hittem uj kedvenc sorozatom lesz. Nagyon durvan megvett. A harmadiknal valami elbicsaklott, a negyediknel ezt folytatta, nem tert magahoz. Az otodiknel mar bosszantott, a hatodiknal mar untam, a hetediktol mar nagyon vartam, hogy vege legyen.
A masodik resztol bejott valami idiota komedias vonal, ami nem tudom vagy fekete humor akart lenni, vagy mas, vagy csak elbaxtak, vagy eleve ez volt a terv… Egyre kevesbe lehetett komolyan venni, onmaga parodiajava valt. A lelektani horror vonalat is lassan elveszitette, jon helyette a trancsir meg a precizen odarakott sokkolasnak szant gusztustalansagok. De annyira erzhetoen kimerten volt megcsinalva, hogy nem utott, csak a tudatos patikamerlegelest ereztem. Lelek sehol.
Voltak benne jo dolgok. A kepi vilag tonusa, az elso ket resz, nehol a zenek (amik masutt nagyon rosszak voltak) es persze a csaj TransAm-je.
A legtobb szereplo nullabites aggyal mukodott, latszik hogy ket-harom szereplore aldoztak csak idot. A boszorka hiteltelen es gagyi volt. A foszereplot pedig egyre jobban utaltam. Bekepzelt, onzo, arrogans, nemtorodom picsa. Esku a vegen mar ellene drukkoltam.
Na szoval a nyitany ellenere nagyon nem szerettem a sorozatot, es halal biztos hogy egy esetleges masodikrol tudomast sem veszek.

1 hozzászólás
zozo 

Elképesztő belegondolni, hogy milyen sok fontos és értelmes dolgot csinálhattam volna abban a hat órában, amíg EZT néztem.

rocketdog 

Az első rész nagyon ígéretesen indult, a lassú, kissé misztikus-füstös hangulata teljesen megvett magának. Tetszettek a homályos képek és a ’90-es évekbe való visszahelyezkedés. Érdekesnek ígérkezett a szál a boszorkánnyal, az anyával való viszonyban is volt potenciál. A második epizód még úgy ahogy tartja magát hangulatában az első szintjéhez, onnantól viszont a cselekmény kerül a fókuszba, a hangulati elemek pedig túlhasznált, a végére inkább már fárasztó díszletekké degradálódnak.
    A cselekmény is lehetett volna izgalmas, annyi lehetőség volt benne. Ehelyett megrekedt a revanspornónál. Nem tudom, hogy létezik-e ilyen műfaj. Ha nincs, akkor ez a sorozat megteremtette. Annyira primitív, az első epizódban átverik főhősünket, aki ezért bosszút áll, akin ezért bosszút állnak, aki ezért bosszút áll, akin ezért bosszút állnak… A sorozat felénél belép egy új karakter, természetesen azért, hogy bosszút álljon egy korábbi sérelemért. Majd a ¾-énél egy mellékszereplő is aktivizálja magát, hogy bosszút álljon. Nem vicc, az egész sorozatban csupán ennyi történik. Ami kb a felétől már rendkívül fárasztó, így a karakterek szenvedéseit is csupán egy közönyös „Ehh, itt mindenki megérdemli a sorsát” legyintéssel lehet elintézni.
    A legnagyobb hibája, hogy nem merül el semmiben igazán azok közül, amit az elején témaként felsorakoztat: spoiler; a boszorkány világából is sokkal többre lettem volna kíváncsi; nem ismerjük meg a főszereplőt, mint filmrendező; testhorror ugyan akad benne, de aki emiatt nézné, annak ez kevés és egy idő után kiszámítható lesz; nem kapunk semmit a ’90-es évekből, így semmi indok nem volt ide helyezni a sorozatot; a többi szereplő olyan keveset van képernyőn, hogy alig tudunk meg róluk bármit is pl spoiler.
    Felmerült bennem, hogy mi értelme volt ezt sorozatként elkészíteni. Mert ugyebár az a nagy előnye a sorozat formátumának a filmhez képest, hogy több idő jut mindenre, legyen az egy komplex, több szempontból bemutatott cselekmény, vagy kellően árnyalt karakterek, akiknek a motivációi egyre érthetőbbé válnak személyiségük megismerése során. Jelen esetben semmi ilyet nem látunk, a sorozat előnyei nem lettek kihasználva, mindezt simán össze lehetett volna vágni egy 90-120 perces filmnek és még így is bőőőőven elég lett volna.

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

zozo 

Ne feledd, a fájdalom mindig elmúlik.

6. rész – Tejfürdő

Lisa Nova: Én rendezem.
Lou Burke: Oookay. … Kezdő rendezővel nehéz lesz eladni. Úgy kell tenned, mintha te volnál… a fiatal női Cronenberg… Verhöven…
//kínos csend áll be//
Lou Burke: …. úgyis kihívásra vágytam.

1. rész – Létezem

Ha tetszett a film, nézd meg ezeket is


Hasonló filmek címkék alapján