Kedvencelte 3

Várólistára tette 108


Kiemelt értékelések

Lady_Hope

Abszolút az egyik legjobb film amit valaha láttam, a téma, színészek és a kivitelezés miatt is. Elképesztő történet, egész végig figyelemmel kíséri a néző.
Egy lány aki azt állítja, hogy csak mannát eszik a mennyekből és egy nővér akinek csak megfigyelnie kell..

Corvus_CoRex 

Az ilyen apró kis csodákért szoktam végigszenvedni a filmeket, még ha nagyon nem tetszenek is.
Ennek az első fele… hát… ~43 perc után szundi szünetet tartottam inkább. Untam is + sejtettem, hova fogunk kilukadni… :/

Utána nem sok kedvvel folytattam, de csak folytattam és… wow. Végül teljesen más lett a vége, mint amire számítottam. Sőt, egy ponton még könnybe is lábadt a szemem. spoiler
Úgyhogy a végére szépen, vagy mondhatnám úgy is, csodásan összeálltak a dolgok, igazán kellemes csalódás volt, jó, hogy végignéztem.

1 hozzászólás
SunflowerSz 

Hát elég fura volt, de mégis fenn tudta tartani az érdeklődésemet. Sejtettem, hogy nem valami elvont dolog áll annak hátterében, hogy a kislány miért nem eszik… Florance karaktere nagyon kitartó volt, tetszett ahogy kigobozta a szálakat és rájött, hogy miről van szó a háttérben. Eléggé lassú lefolyású a film, mondhatni néha kicsit unalmassá is válik, de a képi világ és a zenék ízlésesek. Nekem tetszett a befejezése, mintha a főbb szereplők egymásban találtak volna megoldást a traumáikra.

Nofrit

Nem mondanám thrillernek, mert nagyon is kiszámítható volt. A vége pedig hozta, amit reméltem, emiatt is szeretem ezt a filmet. Sok rétegű, elgondolkodtató, és a mai napig nagyon is valóságos.

Roboraptor 

A csoda éppúgy tekinthető vezeklés- és szenvedés-, valamint megváltástörténetnek is. A főszereplők felfoghatatlannak tűnő testi és lelki kínokat élnek át, mígnem egymásban megtalálják a gyógyírt a problémáikra. Meg azt is, hogy a traumáikért nem ők a hibásak, de a szégyennel nem könnyű együtt élni. Közösségi szinten pedig közel sem biztos, hogy az eltérő nemzetek szülöttei jelentik a veszélyt a másikra. Egy olyan lassú folyású, türelmet igénylő filmről van szó, ami többet mond, mint ami a felszínen látszik. Végső soron pedig a narratíva, a történetformálás fontosságára irányítja a figyelmet. Mind személyes, mind közösségi síkon. Ebből a perspektívából szemlélve pedig éppen annyira lehet félelmetes is, mint felemelő. Attól függően, honnan nézzük.

Bővebben: https://www.roboraptor.hu/2022/12/01/a-csoda-film-kriti…

Adelaide_32

Nagyon örülök, hogy megnéztem. Bár kissé vontatottnak tűnik, de a vége nagyon megérintett. Hatásos, ahogy a nő a végén néz és beszél, kicsit meg is könnyeztem…elgondolkodtató film.

eve58 

Csodálatosan tiszta képekkel operáló szép és nyugodt folyású film.
Számomra minden egyes szereplő hitelesnek tűnt, és a történet – bár abszolút nem pörgős, mégis – nagyon megfogott.
Nem egyszernézős kategória – legalábbis nekem!

piciszusz

Kicsit unalmas volt az elején, már abba akartam hagyni, de érdekelt hova akarnak kilyukadni. Nem volt ez annyira rossz, de a végével nem voltam annyira kibékülve, nagyon hamar lezárták a dolgokat.

lakatoszoltan01 

Tényleg szép és jó a film, de a történetet elég lenne egy közepes hosszúságú cikkben leírni, elolvasni és ha hasonló témában beszélgetünk, felidézni.

Levendula

Nagyon furcsa, kicsit nyomasztó a film hangulata. Bevallom, hogy kellett egy kis szünetet tartanom közben, mert nagyon nehezen indult de a második felétől igazán beindult. Érdekes és fontos téma, kreatív rendezői és színészi megoldások; összességében tetszett


Népszerű idézetek

Christinewinchester 

Lib Wright: That's a story, Kitty. I'm looking for facts.


Hasonló filmek címkék alapján