Egy apa koncertre viszi a kamaszlányát. A lánynak örök emlék, az apának néhány kellemes óra a gyerekével. Ennyi az egész? Egyáltalán nem.
A stadionban ugyanis ott van a Hentes, a régóta keresett, mindig a zsaruk előtt járó, őrült sorozatgyilkos. Az FBI is tud róla. Körülvették az épületet,… [tovább]
A csapda (2024) 159★
Képek 25
Szereposztás
Kedvencelte 4
Várólistára tette 108
Kiemelt értékelések
A csapda (2024) 69%
Well-well :D
Nem bírom abbahagyni a röhögést :D
Tudtam, hogy Shyamalan nem fog cserbenhagyni, és ha leülök a munkáját nézni, biztos, hogy jól fogok szórakozni. Ez a férfi mintha pont úgy gondolkozna, mint én, és hozzáteszem, semmi különös nincs a látásmódjában. Mégcsak egyedinek sem mondanám. Egyszerűen csak nem hajlandó a fősodorhoz igazodni és használja a saját jól bevált eszközeit.
Van egy család, egy sorozatgyilkos, meg két színhely. Ebből főzött, és zseniálisat sikerült megint – én legalábbis rendkívül jól laktam.
A képi világában én nem fedeztem fel semmi egyediséget, mégis… Hartnett arca, beleég az ember retinájába. Roppant mód nem figyeltem rá, nem tartottam igazán tehetségesek – valahogy, Shyamalannal egymásra találtak, a szerepet mintha csak neki írták volna. Lehet, hogy Lechterből készült, mindenesetre, szuperül működött ez.
Remek film, biztos megnézetem a családdal is… én nagyon jól szórakoztam.
És nekem még a zenéi is nagyon bejöttek :D
(És a kételkedők ellenében én megjegyzem itt még: plusz egy pont Shyamalan leányának, nekem nemcsak a külleme, de a kissé esetlen, ámde rendkívül meggyőző játéka is nagyon rendben volt!)
Szívből ajánlom, szerintem így kell filmet készíteni. :)
@Kiskakukk ha még nem láttad, ezt mindenképp ajánlom!
A csapda (2024) 69%
Josh, Josh, Josh… Miért?! Te meg mibe vitted ezt a szerencsétlen embert, Shyamalan? Hartnett szinte a belét kijátszotta ebben a borzalomban, így miatta mindenképp érdemes volt megnézni, plusz az első fele még viszonylag nézhető, (Pont ezekből láthathattunk csak részleteket előzetesekben.) aztán a koncert végétől olyan zuhanórepülés az egész, hogy attól még maga Superman is összefosta volna azt a vörös alsót kínjában. Már a buli alatt is azt éreztem sokszor, hogy spoiler, de később olyan fordulatok követték egymást, hogy non-stop az Üvegtigris 3. hírhedt „Itt mindenki hülye?” kezdetű jelenete pörgött a fejemben. Néhány dolgot tényleg nem magyaráz más, vagy ebben a világban minden rendőr vak, hogy olyan dolgokat nem vesznek észre, ami közvetlen a szemük előtt történik. (Pl.: spoiler) Még viszonylag a vége felé is volt egy pont, ahol felcsillant a remény, hogy talán még menthető a mozi, mivel a spoiler, aztán ez is egy rossz viccbe fulladt.
Másik nagy probléma a rendező lánya, Saleka Shyamalan. Egyszerűen túltolták az ő szerepét és lényegében a közepén az ő „promózásába” megy át az egész. (Szinte hallod, ahogy az apja mondja neki: „Ezzel benyomlak Hollywood-ba, kicsim. Sztár leszel!”) Amúgy okosan is lehetett volna ezt csinálni, de itt a lehető leghihetetlenebb módot választották erre. Mondjatok nekem a mai világban akár EGY popsztárt, aki spoiler Szerintem nem tudtok. Ilyen ember nem létezik. Számomra túlságosan mesebelinek és optimistának érződött ez a kis csavar. Egyszerűen nem illett ebbe a sztoriba. Oké, váratlanul ért, ez tény, de nem éppen a jó értelemben.
Az a szomorú, és egyben vicces, hogy a trailerek utáni első elméleteim is érdekesebbeknek tűnnek már így utólag, mint maga a kész film. spoiler
Nagyon szeretni akartam ezt a filmet, és úgy az első 40-50 percet még aránylag élveztem is, de ekkorát már rég csalódtam, miközben nem voltak magasan az elvárásaim. Csak az átlagnál hangyányit jobb darabot reméltem a rendezőtől, viszont ehelyett az egyik legrosszabbja lett. Kár érte. Josh Hartnett alakítása miatt azért adhattok neki egy esélyt, hátha ti jobban szórakoztok rajta, mint én…
ui.: A stáblistás jelenet pedig csak kukorica volt a sz*rral töltött palacsintában…
A csapda (2024) 69%
Remekül adagolt suspense. Vagyis nem is adagolt, nem ez a jó szó, mert azt sugallja, hogy adagokban jön, de nem, itt egy végig kitartott feszültségben telik a film.Csak azt a sok szar zenét ne kellett volna meghallgatni.
A csapda (2024) 69%
A koncertet látogató „köztünk járó” pszichopata karaktere nem túl eredeti, inkább életszerű premissza, amitől érdekes az alaphelyzet és a film számos helyen pont a magát megjátszó és mondjuk úgy normálisat utánzó gyilkos karakterének sokkoló kettősségére épít, ami viszont nem minden alkalomnál hihető; volt, hogy úgy éreztem, többször kikacsint a nézőknek, szinte jelezvén, hogy tudja, hogy tudjuk, pl. a pólóárus személyénél (ez az előzetesben is szerepel).
Ezek a simulékony próbálkozások játékszerű szabaduló szoba hangulatot árasztóan, nagyon szórakoztatóra sikerültek, de csak a túl sok „véletlenszerű” helyzetig, melyeken áll vagy bukik a történeti progresszió. Máskülönben, engem zavart az otromba nepotizmus, akkor is ha multitálentum a kedves utód, úgy érzem a rendezés -és ennek jóváhagyása révén a stúdió is- extra módon nyerészkedik rajtam és ez inkább falat emel, semmint hogy segítené az alámerülést, de hát ez van, legalább az 1.33:1 (vagyis 4:3) képarányú kisteremben, felirat nélkül futó eredeti nyelvű késő esti vetítésre szorult nézők között most valahogy senki nem érezte leküzdhetetlennek a csörgés és magozás iránti vágyat. Ha már Lady Raven zenéje nem is lehet mindenki kedvence, azért a sötét terem és a jó hangtechnika itt is nagyban segíti a filmélmény kicsúcsosodását.
spoiler bár tartogatott érdekes húzásokat, viszont az írás és a rendezés erősen gyengült egy-egy ilyen jelenet alatt és néha már szinte nemtörődömséggel, keresetlen engedékenységgel fűzte össze az eseményeket, melyek így egy már túlhajtott menetben lötyögő csavarhoz hasonlóan, csak látszólag nyújtottak megoldást. spoiler
A zene is kellemesen aláfesti a filmet (nem a pop részre gondolok, de az is rendben van szerintem) és a külcsín is jó, hihető a rendőri zárlat (bár észrevettem egy East-Dublin feliratú rendőrautót ami azért nagyon nem Philadelphia:) A bánatom inkább az, hogy legfontosabb részleteiben spoiler könnyen kiszámítható. De a remek színészi alakítások és a „hihető” családi viszonyok segítenek enyhíteni a szigort; a pszichológiai profil és a mögöttes motivációk kissé általánosra sikerültek és a piszkos részletekből sem kapunk eleget, illetve a film hangszerelt zenéje sem túl maradandó, de ezen kisebb gyengeségei ellenére is ez volt mostanában az egyik legjobb cím amit moziban láttam: színvonalas és szórakoztató, talán kicsit óvatosabb, mint lehetne (pedig 18-as besorolású ami érdekes, bár a magyar felirat hiánya érdekesebb). Egy kellően elgondolkoztató és ügyesen vezetett történet, melyben van újranézhetőségi faktor, így ezért ajánlani is tudom, de most fussatok, mert jön a szél!
A csapda (2024) 69%
Jelentősen rontotta az élvezeti faktort az, hogy az ominózus koncertet egy Lady Gaga és Ariana Grande hibrid adja, így a film első felében kénytelen voltam a két említett előadó szenny zenéit hallgatni. 5 másodperc is elég volt belőle (alapjáraton is), szóval cseppet sem csodáltam, hogy valakit mindez tömeggyilkosságra késztet.
Ezt leszámítva, bár finoman szólva sem a legizgalmasabb, leglátványosabb és legcsavarosabb film, a gyilkos kiléte után lekötött, és kíváncsian néztem az események alakulását, ugyanakkor mégis van benne valami egyedi a műfajon belül, Josh Hartnett alakítása pedig szintén említésre méltó.
Egyszer megérte megnézni, egy könnyű thrillernek (az igazi horror tényleg az volt, hogy túl sokat kellett hallgatni ezt a zenét) megfelel, és mivel ingyen volt, azt sem bánom, hogy moziban tettem, de ennél nagyobb hatással nem volt rám.
U.i. Külön díjaztam a 90 perces játékidőt, ami felüdülés a mai kilométerekre nyújtott alkotások között.
A csapda (2024) 69%
Az elgondolás itt is jó, ehhez hozzájön, hogy egyértelműen Hitchcock-ot hivatott megidézni és nem célja igazán más, mint stílusosan szórakoztatni. A baj csak az, hogy a második felére rengeteget veszít az erejéből és amit addig be lehetett tudni eszesnek (bár a szerencsén múlott) már leginkább olcsó eltűnős-feltűnős mutatványokban merül ki. Meg abban, hogy mennyire következetlen. spoiler
Valahol szórakoztató belegondolni, hogy lehet némi szándékos párhuzam a lányának koncertélményt biztosító beteg apa közt meg aközött, hogy a film írója és rendezője a saját lányából csinál világsztárt egy szerep erejéig, de a film sajnos onnantól kezdve, hogy helyszínt váltanak már csak sodródik és a központi karakter is csak csapong egy forgatókönyvben ahol a tisztázatlan motivációi másodlagosak, viszont kapóra jönnek leszállítani még egy-két egyre erőltetettebb csavart. Összességében így is szórakoztató, 7-es mondjuk, ha azt nézzük, hogy a koncert alatt még 9-est is adnék rá, aztán a vége-felé fokozatosan egyre inkább csúszik át 5-be.
A csapda (2024) 69%
Szeretem a Salaljman filmeket.
Egy új Salalaj film számomra mindig esemény. Persze számítani kell vele, hogy esetleg nézhetetlen szar lesz, de mindig tudhatom, hogy ha jó lesz, akkor az különlegesen lesz jó. Ez a különlegesség az, ami ott van minden jó filmjében, de sosem tudom körülírni pontosan miben áll. A suspense szokatlan kezelésében? A szokatlan beállításokban, kameramozgásokban? Az érdekes castingokban? Vagy ezek együtt adják a sajmalanságot?
Örömmel jelentem, ez egy jól sikerült filmje. Bizonyos tekintetben a Split testvérfilmjének is lehet tekinteni, akár egyazon univerzumban is játszódhatnak.
(P.S. Amikor a kamera olyan sajmalalosan először ráközelített Lady Raven nyugtalanítóan távol ülő szemeire, mondom, na, tipikus sajmalan casting. Aztán nézem, hogy a lánya. Még a lánya is úgy néz ki, mintha valamelyik filmjéből lépett volna ki.)
A csapda (2024) 69%
A koncert végétől volt érdekes a film, és a vége. Persze, voltak benne baromságok pl. a sokkolóval spoiler és a csaj miért élőzött, ahelyett, hogy előbb a profilozó csajt hívta volna, tudom, nem volt annyi ideje, de lehetett volna :-P Ilyenkor azért elgondolkodtató az is, hogy a hozzá hasonló emberek családja miken mehet keresztül, később.
Egyszer meg lehet nézni, de nem volt nagy szám, bár Shyamalan filmjeit, egy ideje már mindenki fenntartással fogadja, szerintem.
A csapda (2024) 69%
M. Night Shyamalan előtt le a kalappal megint.
Imádom az eredeti ötleteit. Nagy rajongója vagyok.
Most félve ültem be a moziba, de nem okozott csalódást. Annyira bátor, olyan felismerhető a stílusa.
Népszerű idézetek
– So, what does „crispy” mean?
– It means something is good.
– Use it in a sentence.
– Dude, your house is crispy.
A csapda (2024) 69%
– It's strange when I get the urge. I think it's when I see someone who thinks they're whole. That could never be true. Everyone's in pieces.