A cenzor (2021) 51% 20★

Öööö, nem egy rossz film, az alapsztori még tetszett is volna, az eleje erősen kezdődik, sőt érdekesen, mert nagyon izgatta a fantáziámat, hogy mi lesz még a következő percekben, de aztán valahol elvesztette a film a lendületét, és átment unalmasba. Azt vártam egész végig, hogy történjen végre valami, amitől újabb lendületet kapna a sztori, de ez nem lett meg, pedig a főszereplő csaj szimpatikus volt, de a végére már inkább röhejes, főleg a legvégén, meg egy kicsit idegesítő. Az emlékei tök érdekesek voltak, meg a kivitelezés sem olyan rossz, de mégsem fogott meg teljesen engem a film, mert már kezdtem nagyon unni, spoiler De egyszeri megnézésnek azért jó, de többször tuti nem nézem meg, annyira nem tetszett, hogy újranézős legyen.

Nagyon erdekes film, illetve erdekes lehetett volna. Jo volt az alaphangulat, a film szinezete, fenykepezese is tetszetos es latszik hogy tudatosan formaltak meg. Azonban a forgatokonyv, vagy annak megvalositasa nagyon felrement. Ebbol az egyebkent klassz otletbol egy megbicsaklo, bukdacsolo, majd onmagat teljesen elveszto folyamat lett. Valahogy elcsuszott az egesz, pedig a vege is milyen jo mar es otletes; csak nem sikerult ezt normalisan felepiteni.
Mindenesetre a kepi vilag, a hangulat, a zenei rendezes azert picit igy is kiemeli az atlagbol, de a jotol nagyon messze van…

Hu hát az elképzelés a sztori nagyon jó, és kb a film valamivel több mint feléig nagyon erős, kissé hipnotikus, de aztán egy pillanat alatt elromlott és átment nevetségesbe sajnos. Pedig ezt a csajt nagyon bírtam benne, ráadásul mikor megnéztem hogy ő volt a The Virtues-ben baaaaahhhhhh ♡

Szerintem meglehetősen alulértékelt darab. Kifejezetten érdekes témába, metavonulattal nyúl bele a cenzorok felelősségéről, az ezzel járó dilemmákról, a foglalkozási ártalmak egyes hatásairól, megspékelve egy körvonalazható trauma rejtelmeibe.
Pár ponton is gondolatserkentően hatott rám. Mennyire érdemes megvágni a mozgóképeket, vagy hogy milyen szélsőséges tetteket válthat ki, ha bent maradnak bizonyos gore elemek az adott anyagban. Magam is kellemetlenül élem meg, mikor alaposan megvágnak részeket egy már kész produktumban, viszont a film nagyon jól tükrözi vissza az akkori korszak és hely hozzáállását, ahol ez meg volt követelve a bűnözési ráta redukálására. Persze ez valahol megkérdőjelezhető, azonban a szörnyű eset, amit felhoz a film még viszonylag az eleje felé mint mondtam elég radikális, ám nem elképzelhetetlen. Enid ezért is tölt be kvázi védelmezőt betöltő szerepet munkája során és veszi maximálisan komolyan, miközben saját démonai is készülnek felszínre törni.
Annak ellenére, hogy nem túlzottan szájbarágós, az utolsó harmadban lévő képarány trükközés egyre jobban bontja le a falat Enid eltemetni akart vagy ha úgy tetszik cenzúrázni kívánt gondolatairól, mely a bűntudat egyfajta kifejezéseként értelmezhető. Belátást engedve ezzel egy pszichésen megterhelt elme elpalástolt sarkaiba, amit Niamh Algar meggyőzően ad elő.
A 80-as évek színpompás, kissé homályos, álomszerű képi világgal elevenedik meg, ahogy a néhol szintipopos, máskor ambient stílusú zenei aláfestés szintén pazar társításként szolgál.
Talán lehetett volna egy picit hosszabb, de magam részéről nagyon tudtam értékelni ezt az alig 80 percet, amiben bőven volt annyi elgondolkodtató különlegesség, hogy megmaradjon bennem később is.

Már az elején az volt bennem, hogy: művészieskedő, ripacs, R.I.P. … =_="
Sajnos ez végig kitartott.
Van az a rész ahol a csaj bebókol. Eskü én is épp azt csináltam.
…
Úgy, hogy közben amúgy gépeztem. D:
Szóval nem kicsit altatós…
Vannak benne szép színek + 1-2 jobb szöveg, de ennyi.
Nálam ez number 1… csillag… X,)

Nagyon jó ötlet nagyon unalmasan kivitelezve.