A befejezésen gondolkozom (2020) 33

I'm Thinking of Ending Things
134' · amerikai · dráma, thriller, horror

„Érzem, hogy erősödik a félelmem. Eljött a válasz ideje. Csak egyetlen kérdés. Egyetlen kérdésre kell választ adni” – a Telefonbetyár újra és újra ugyanezt az üzenetet hagyja a lány telefonján. Ez jár a fejében a lánynak akkor is, amikor a barátjával, Jake-kel, autóznak Jake szüleinek házához. A… [tovább]

angol · magyar

Szereposztás

Jessie Buckleya fiatal nő
Toni Colletteanya
Jesse PlemonsJake
David Thewlisapa
Guy Boydgondnok
Colby MinifieYvonne
Jason RalphYvonne barátja
Teddy Colucavendég
Anthony Robert Grassoétterem menedzser
Gus BirneyTulsey Town kiszolgáló 1

További szereplők

Kedvencelte 1

Várólistára tette 72


Kiemelt értékelések

clarity 

a könyv elolvasása után lehet megkapja a maradék csillagokat is. sokmindent nem értettem belőle, de már a felvezető hangulata elkapott, ami végig meg is maradt. de tényleg nem tudnám megmondani, hogy mit is láttam.

Irasalgor

S éppen emiatt a rendezői-adaptációs bensőségesség miatt nem tudok nagyobb pontszámot adni az alkotásra, mert a művészeti diskurzusok, a történet mondanivalója, valamint a dráma súlyossága mind-mind tetszett, kár, hogy a dráma mögött meghúzódó mozgatórugókra végül egy magyarázó cikkből jöttem rá maximálisan, nem pedig magamtól, az alkotás nézését követően. Az Oklahoma! musical ismerete nélkül az alkotás teljes megértése lehetetlen, ami persze nem a készítők hibája, viszont az már igen, hogy ezeket az utalásokat meg sem próbálta megértetni a nézőkkel. Nem egy könnyen emészthető alkotás, horrornak pedig végképp nem nevezném, szóval inkább azoknak ajánlom teljes szívvel az alkotást, akik imádják a művészfilmeket, azokból is a gondolkodást igénylő, szürreálisabb fajtákat.

Értékelés: 7.5/10

strangelove 

A felvezetés pompás, az első 20-30 perc annyira ígéretes, hogy én azt gondoltam akkor még, hogy egy remekművet látok.
Valahol a családi vacsora körül sűrűsödnek a baljós jelek, kezd az egész elszabadulni. Mikor megpillantottam a könyvespolcon Pauline Kael kritikagyűjteményét, rossz érzés kerülgetett, majd amikor valamivel később a kocsiban a lány egy Kael-imitációt ad elő, melynek során Kael Egy hatás alatt álló nőről szóló kritikáját adja elő, már szinte biztosra vettem, hogy valami borzalmas fordulatot vett ez az egész. Ekkora már mérhetetlenül irritáló, ellenszenves és fárasztó a film és van hátra belőle még 30-40 perc.
Kaufman nem először küzd meg az adaptálás nehézségeivel és egész életműve annak az igazolása, hogy egyedül nem megy. Mindig szüksége van egy alkotótársa, aki gátat szab neki, aki valamiképpen ellensúlyozza. Minek kell gátat szabni? Mit kell ellensúlyozni?
Nos, az önsajnálat, az önigazolás és az önélvezet dagályát, ami oly jellemző rá. Legfrissebb alkotása nem más, mint a köldöknézés csimborasszója. Miközben Kaufman abszolút nyitott művé próbálja alakítani az eredeti regényt, az egész mégis mérhetetlenül zárt, hiszen semmi más körül nem forog csak az alkotó rögeszméi, érzelmei, gondolatai körül. Ezért a lubickolás az önidézetek, önparódiák mocsarában. A szélsőséges partikularitás megfilmesítve. Kit érdekel ez az egész? És kire tartozik Kaufmanon kívül?
A film addig tűnik működképesnek, amíg még remélhetjük, hogy lesz bármilyen szerepe a karaktereknek. De hát nincsenek karakterek. Noha az alkotó már előre megfogalmazza a filmben a védőbeszédet, szerintem egyáltalán nincs igaza. Vakmerő húzás bizonytalan, homályos érzelmekről ennyire absztraktan, fogalmilag gondolkodni, de a filmet látva teljes a kudarc. Fájóan életidegen és modoros ez az egész. Nincsenek benne karakterek, nincsenek benne emberi viszonyok. Persze, csöpög a fájdalomtól, a magánytól, szinte kamaszos spleen hatja át, de azt gondolom, hogy az ész impotens nárciszaként Kaufman nem képes valódi drámára. Amolyan igazi életes, sárral, vérrel teli drámára, ahol gyökeret verhetnek ezek az érzelmek (pedig még férgek által felemésztett disznók is előfordulnak!). A befejezésen gondolkozom így nem több mint közönséges szenvelgéshalom, esetleg olcsó, üres trükkök gyűjteménye.

Avilda 

I wasn't thinking of ending this.
Nem olvastam el, ki miként értelmezi, nem néztem még megmagyarázó videókat, nem hallgattam meg a mesterdiplomások véleményét, egyszerűen csak megemésztettem magamban a látottakat… Bár nem teljesen értettem, mit láttam, de összességében tetszett. A film 120. percéig azt hittem, totál levágtam a szimbolizmust, a metaforát meg minden egyebet, amit kell. Azt hittem spoiler Aztán jött a film utolsó 15 perce, amely totál összezavarta az eddigi elméletemet. spoiler.
Viszont ha nem is értettem meg, miről szólt pontosan a film, akkor is érdekes adalékokat kaptam. Amikor a lány először látja a szülőket, majd a vacsoránál, akkor úgy gondoltam, ez jól kifejezi, hogy spoiler
Szóval összességében érdekes volt, elolvasom a könyvet is, de azért nézek egy magyarázó videót.

video

A film eleje nagyon jól átadott egy hangulatot, amit mi sem mutat jobban, mint hogy bár 20 percig csak egy autóban ültek, és beszélgettek a semmiről, a végén sajnáltam, hogy megérkeztek, és vége ennek a résznek. Szerencsére a megérkezés utáni rész is ugyanolyan – jó értelemben – művészi volt, és még tovább erősítette az eredeti hangulatot, a film esélyes volt a 10 csillagra. Aztán a dolgok kezdtek egyre zavarosabbak lenni, és kezdett elmenni a kedvem az egésztől, míg nem végre visszaültek az autóba, és jött a következő hosszú beszélgetés, ami megint tetszett. A végén még azt is kezdtem megbocsátani neki, hogy egyre értelmetlenebb lesz az egész, hiszen annyira tudatosnak tűnt minden, biztos voltam benne, hogy csakis velem lehet a gond, nem vele.

A könyvet nem olvastam, de be kell vallanom, utólag kerestem egy cikket, ami elmagyarázza, hogy mi volt ez az egész. Találtam, és meggyőzött. Most újra meg akarom nézni az egészet.

* Megnéztem másodszor, így már jóval érthetőbb. Kapott +1 csillagot.


Népszerű idézetek

David_Lakner 

fiatal nő: Tragikus, milyen kevés ember birtokolja a lelkét halála előtt. „Semmi sem ritkább egy emberben”, mondja Emerson, „mint a saját tett.” És ez igaz. A legtöbb ember más ember. A gondolataik mások véleménye. Az életük utánzás, szenvedélyük egy idézet. Ez egy Oscar Wilde-idézet.

David_Lakner 

fiatal nő (Lucy): Túl sokat tiltakozunk a jó életünk ellen.
Jake: Ezért szeretem az autóutakat. Jó emlékeztetni magad, hogy a világ nagyobb, mint a saját fejed.
Ketten egyszerre: Nézőpont.

David_Lakner 

fiatal nő (Lucy): Csontkutya a címe.
"hazajönni rettenet, akár megnyalják a kutyák az arcod, akár nem
akár feleséged van, akár feleségformába bújt magány vár rád
hazajönni rettenet magányos
annyira, hogy a még előbb rád nehezedő légnyomásra is szeretettel gondolsz vissza
mert minden rosszabb, mikor hazaérsz
a fűszálakon csüngő férgekre gondolsz
hosszú órák az úton, közúti segítség, jégkrémek
néhány felhő különös alakja
és vágyakozással teli csönd, mert nem akarsz visszatérni
hazajönni egyszerűen borzasztó
az otthoni csend és a felhők csak a rossz közérzetet erősítik
a felhők már önmagukban gyanúsak
más anyagból készültek, mint amiket magad mögött hagytál
te magad is másféle anyagból vagy
visszavitt, leértékelt
nem várt esti találkozás
boldogtalan a visszatérés, rossz helyeken bő
varrat nélküli ruha, kopottas mosogatórongy, elhasznált
hazatérsz, űrutazó, idegen
a Föld gravitációs vonzása most
kétszer olyan erősen húzza lazára a cipőfűződet és a válladat
vési homlokodba az aggodalmad jeleit
megereszkedve térsz haza, mint kiszáradt kút
melyet a holnaphoz köt egy törékeny szál
akárhogy is
az előtted sorakozó egyforma napok sokaságába sóhajtasz
nos, akárhogy is, visszatértél
a nap úgy kel és fekszik, mint egy kifáradt kurva
a levegő mozdulatlan, mint egy törött végtag, te meg öregszel
semmi sem mozdul, csak a tested sós hullámai
látásod elhomályosul, magaddal viszed az időjárást
a nagy kék bálnát, a csontig hatoló sötétséget
röntgenlátással tértél vissza, a szemed felfal mindent
a mutáns képességeddel tértél vissza a csontok otthonába
minden, amit most látsz, minden csupa csont."

David_Lakner 

Jake: Talán túl sok filmet nézek.
fiatal nő: Mint mindenki. Társadalmi betegség.
Jake: Hazugságokkal töltöm az agyam, hogy elüssem az időt egy szempillantás alatt, egy kínzóan lassú szempillantás alatt.
fiatal nő: Olyan, mint a veszettség vírusa, amely az idegdúcokhoz kapcsolódik, és önmagává változtat minket.
Jake: A vírusok szörnyetegek.
fiatal nő: Minden élni akar, Jake. A vírusok csak egy példa a mindenre.

David_Lakner 

Jake: De tudod, hogy vannak rovarok, amik felrobbantják magukat? Nem minden akar élni.
fiatal nő: Igen, bizonyos hangyák, levéltetvek…
Jake: A közösségük érdekében.
fiatal nő: Vannak öngyilkos merénylők is.
Jake: Szóval nem minden akar élni. Ugye?
fiatal nő: Igaz. Nos, ők azt akarják, hogy a közösségük éljen. Ami tulajdonképpen ők maguk, csak nagyban. De azt se tudjuk, akarnak-e egyáltalán valamit. Valószínűleg így vannak programozva.
Jake: Talán mind be vagyunk programozva, nem?

David_Lakner 

fiatal nő: Mindennek meg kell halnia. Ez az igazság. Az ember szereti azt hinni, hogy mindig van remény. Hogy legyőzhető a halál. És az egyedülálló emberi képzelgés, hogy a dolgok jobbra fordulnak, talán abból az egyedülálló felismerésből származik, hogy nem fordulnak jobbra. Nem lehet biztosan tudni. De gyanítom, az ember az egyetlen olyan állat, ami tudja, hogy halála elkerülhetetlen. Más állatok a jelenben élnek. Az emberek nem tudnak, ezért feltalálták a reményt.

David_Lakner 

Jake: Gondolom, a vidéki házak mind hasonlók egymáshoz.
fiatal nő: Mint a boldog családok.
Jake: Nem biztos, hogy Tolsztoj ezt eltalálta. A boldogságnak is épp annyi árnyalata van, mint a boldogtalanságnak.

David_Lakner 

Jake apja: Hogy lehet egy mező szomorú anélkül, hogy lenne a mezőn egy szomorú ember?


Ha tetszett a film, nézd meg ezeket is


Hasonló filmek címkék alapján