2046 (Vadító szép napok 3.) (2004) 74% 28★

Nem mondhatnám, hogy a legjobb ütemben néztem ezt a filmet.
Fáradt voltam, és jó későn kezdtünk neki. Így aztán egyre reménytelenebbül hosszúnak, sőt olykor végtelennek tűnt a film.
Ugyanakkor sikerült azért végig ébren maradni, így valamelyest képes vagyok a benyomásaimról számot adni.

Mindenképpen túl hosszúnak, parttalannak, elfolyónak éreztem. Fogalmam sincs arról, hogy ez tényleges művészi szándék lett volna-e, vagy csak így sikerült, akarom mondani én így éltem meg.
(Kedves feleségem a film közepén aludt egyet, aztán kért, hogy mondjam el mi történt közben, de ez – mivel nem történetközpontú a film – gyakorlatilag lehetetlen volt.)
Valami nagyon távoli rokonsága van talán ennek a filmnek a Szindbáddal, legalábbis a tekintetben, hogy a nőkről, vagy egy nőről való emlékezés köré épül a film. Itt sem egy elköteleződő típus a főszereplő férfi, de Szindbád hozzá képest egy nagyon finom és mély érzésű úriember, úgy értem a nőkkel szemben.
Valahogy olyan 100 évvel ezelőtti európai érzelmek rémlettek fel nekem a film kapcsán. A könnyed életvitelű, bárlányokkal szórakozó unatkozó látszatértelmiségi, látszatművész férfi, aki nem is érzi saját érzelmi sivárságát, elmelankóliázik egy ködös kapcsolatféleségen, amiben alapvetően megbántja a partnerét – aki szintén bárlány – , úgy, hogy valójában fel sem fogja, hogy mit tett, vagy épp miről maradt le e tettével.
Magyarán: a férfi főszereplő számomra nem érthető és nem szerethető.
Így aztán fogalmam sincs, hogy mit akart, vagy akart-e egyáltalán valamit mondani, átadni nekünk, nekem a művész. Bennem mindenesetre nem sok minden maradt meg.
Nyomasztó volt a rengeteg bezárt tér. (Érdekes, hogy a Szerelemre hangolvában ez annyira nem zavart. Ott talán a gyakoribb utcaképek adtak némi levegőt.)
A sci-fis vonulattal sem igazán tudtam mit kezdeni.

Mi tetszett hát benne?
Talán a nők világa, az ő ábrázolásuk, szépségük. Ilyen férfiak – mint a filmbeliek – mellé kell is ez a kontraszt. (A férfi főszereplő sármját leginkább a hölgynézők tudják megítélni, nekem már az előző filmben sem nyerte el a tetszésem, pedig ott úgymond jó embert alakított.)
De ahogy mondtam, némileg én is hibás vagyok ebben a találkozásban. Frissebb állapotban talán finomabb részleteket, összefüggéseket is észrevettem volna, amiket most így esetleg nem.
Bárhogy is volt, nem fogom azért még egyszer megnézni.

Biztos van, akit megfelelő hangulatban elkapva elvarázsol ez a film, és ez nagyon jó.
Sajnos nem tudom megmondani, hogy mi ez a megfelelő hangulat.
Próba szerencse! :-)

Hát ennél unalmasabb, vergődősebb, feleslegesebb, túlértékeltebb filmnézésem nem tudom mikor volt utoljára. Ez nem egy jó film, vagy velem van valami óriási hiba. A film utolsó harmadát konkrétan már nem bírtam végignézni, csak a belepörgetős módszerrel. Egy bazi nagy kínlódás az egész film…

Sajnos nagyon kutyafuttában néztem meg egy kihívás miatt, ami mindjárt lejár, közben pedig takarítottam is (meccset néztem), így muszáj lesz újráznom vele, mert így, fél szemmel is teljesen elvarázsolt *__* Ugyanez igaz a Szerelemre hangolva című filmre is.

Wong Kar-Wai díjesős filmje. Elég furcsa hangulattal, csodaszép képekkel, gyönyörű zenével (nem mellékesen benne a Sway-jel), és nem egyszerű, ám de annál inkább megfejtős, szimbolikus dolgokkal, visszatérő motívumokkal. Pont nekem való.
Egy férfi és a körülötte lévő nők története a magányról mesél. „Pár éve a heppiend még a markomban volt, de lecsúsztam róla.” Egy szoba szám és egy irományban szereplő évszám, ahova elutaznak az emberek, mert ott megtalálják elveszett emlékeiket, de nem jönnek vissza, kivéve egyet, és ott lóg a kérdés a levegőben, hogy miért? „A szerelem időzítés kérdése: nem jó sem túl korán, sem túl későn találkozni az igazival.”
Egy picit lehetett volna rövidebb, egy-két helyen túl sok volt a cipő, a melodráma, és még inkább vontatottá vált, az amúgy sem kapkodós alkotás. Kár, hogy még nem láttam a Szerelemre hangolva című filmet. Lehet ez előtt kellett volna megnéznem. Mindenesetre ez nagyon adja. Állítólag az még ennél is zsenibb.

Végtelenül vontatott, a semmiről szóló film. Egyetlen dolog, ami van benne, az a hangulat. Se történés, se jellemfejlődés, de eleje, se vége.

A rendezőnek ez az egyik legelismertebb filmje: 38 díj és 81 jelölés. Hát azért ez nem semmi. Én is, mint az előttem szólók talán rossz passzban kezdtem neki, picit megkínlódtam vele. Közepe fele már nemtudtam eldönteni, hogy ki – kicsoda. Csupán Tony Chiu-Wai Leung mikor feltűnt, tudtam hogy ő az, mert már több Kar wai filmben szerepelt. Többiek összemosódtak, mint egy friss festmény az álványon.
Rendezőre jellemző, hogy több történetet is megjelenít a filmben. Az utolsó androidos szerelem egy kicsit bizarr volt. Nemtudom eldönteni, hogy tetszett vagy sem a film. Talán ha újranézném jobban megérteném.