Anime zóna
Sziasztok! ;)
Megérkezett a Rózsás sötétség IX. fejezete – aki az előzőt olvasta, az valahogy sejtheti, hogy főhőseink nem kártyázni fognak. Nem, sakkozni sem… XD
„- Jaj… Na jó – sóhajtotta. – Attól félek, hogy megundorodsz tőlem, amiért túl… perverz vagyok – sütötte le szemeit szemérmesen.
– Te. Túl perverz – csóváltam meg a fejemet hitetlenkedve. Nephrite után senki nem lehet túl perverz. – Bármilyen kívánságodat hajlandó vagyok teljesíteni, ehhez azonban az kell, hogy tudjak róla. Rendben?
Bólintott.
– Hallgatlak. Úgy vélem, nem tudsz olyat mondani, ami megbotránkoztatna, de ha mégis, akkor sem fogok tőled megundorodni. Hogy fordulhat meg ilyesmi a fejedben?
Továbbra is csöndben meredt maga elé, azon töprengve, hogyan is kezdjen hozzá – már amennyiben egyáltalán hozzá akart kezdeni –, ezért kénytelen voltam kizökkenteni gondolatai közül.
– Egy dologba nem fogok beleegyezni, pontosabban kettőbe. Ha ki akarod próbálni mással is, vagy ha be akarsz venni valakit harmadiknak. Ez nálam nem fér bele, úgyhogy ha esetleg ezen elmélkedsz…”
https://www.wattpad.com/story/126011267-r%C3%B3zs%C3%A1…
Jó szórakozást! ;)
Kapcsolódó filmek: Varázslatos álmok (1992–1993)
Ma egy régebbi, szerintem azért nem olyan ismeretlen anime első évadát mutatom be nektek. Magyar és angol feliratos elérhetőségek az értékelés alatt találhatóak. Jó szórakozást kívánok! :)
Kapcsolódó filmek: Zero no Tsukaima (2006–2006)
Sziasztok! ;)
Frissült a Rózsás sötétség a VIII. fejezettel. A múzeumban átalakító berendezés működik, a felhők pedig gyülekeznek a szó szoros és átvitt értelmében is.
„- Ez… ez ő – suttogtam magam elé döbbenten.
– Hogy micsoda? – kérdezett vissza Nephrite értetlenül, a következő pillanatban pedig azt vettem észre, hogy felfoghatatlan módon már megint az ágyékom körül matat.
– Te meg mégis mi a jó büdös francot csinálsz?! – üvöltöttem rá idegesen.
– Az öledbe ejtetted a fagyit, te idióta! – válaszolta hasonló hangnemben, miközben a nadrágom elejére mutogatott. A fekete farmeron meglehetősen érdekes hatást keltett a szétfolyt vaníliafagylalt.”
https://www.wattpad.com/story/126011267-r%C3%B3zs%C3%A1…
Holnap a Kill me or kiss me… c. Drarryből érkezik újabb rész (XI. fejezet).
Jó szórakozást! ;)
Kapcsolódó filmek: Varázslatos álmok (1992–1993)
Sziasztok!
A „Nyomok a hóban” ficem még mindig fut, ezúttal viszont egy hosszabb novellát hoztam a Hakuouki történetéhez kapcsolódva, Okita Soujival a főszerepben. A címe „Lombhullás”, keserédesebb történet, véleményeket, kritikákat szívesen fogadok róla, mint mindig :)
https://www.wattpad.com/493071443-lombhull%C3%A1s
Kapcsolódó filmek: Hakuouki (2010–2010) · Hakuouki Hekketsuroku (2010–2010) · Hakuouki Reimeiroku (2012–2012) · Hakuouki: Sekkaroku (2011–2012)
Sziasztok! ;)
Megérkezett a Fullmetal Shitennou soron következő, azaz a VII. fejezete, mely a Ragadozók címet viseli.
https://www.wattpad.com/story/124471242-fullmetal-shitennou
„Elvégre normális ember nem állna le egyezkedni egy ragadozóval, hanem megpróbálna elmenekülni előle, illetőleg messzire elkerülné; már amennyiben nem az a leghőbb vágya, hogy nagyon gyorsan nagyon fájdalmas véget érjen.
Csakhogy léteznek olyasféle ragadozók is, amelyekről első pillantásra senki nem feltételezné, hogy azok – ilyenek többek között a széncinegék. A széncinegék bájosan ártatlan, kedves külseje mögött egy kegyetlen gyilkos rejtőzik. A kis madárka, ártalmatlannak tűnik ugyan, ám voltaképpen könyörtelen ragadozó, ami elsősorban rovarokkal táplálkozik; néhanapján azonban, ha a szükség úgy kívánja, nagyobb zsákmányt is ejt. A testfelépítése alapján látszólag alkalmatlan arra, hogy más melegvérű állatokat – például énekesmadarakat, denevéreket – lemészároljon; de a látszat csal. Erős csőrével könnyedén szétveri áldozata koponyáját, majd kicsipegeti kedvenc csemegéjét: az agyvelőt. Ki hinné? Megdöbbentő.”
Holnap délután Rózsás sötétség frissítés várható (VIII. fejezet).
Jó szórakozást! ;)
Kapcsolódó filmek: Varázslatos álmok (1992–1993) · Fullmetal Alchemist – A bölcsek kövének nyomában (2003–2004)
Végre megérkezett a friss fejezet! Remélem, mindenkinek tetszeni fog. És innentől kezdődnek majd az igazi bonyodalmak. A „Lány a Kapun túlról” c. FMA-fanficemről van szó egyébként, ha valaki nem tudná.
Kapcsolódó filmek: Fullmetal Alchemist – A bölcsek kövének nyomában (2003–2004)
Sziasztok! ;)
Megérkezett a Rózsás sötétség VII. fejezete, melynek akár lehetne az a címe, hogy: forró pillanatok egy autóban. Kunzite és Nephrite összezárva… Vajon mi lesz ebből?
„- Ez egyáltalán nem kedvesség. Kizárólag azért csinálod ezt az egészet, mert élvezed, hogy megalázhatsz!
– Drága Kunzite-om… – nézett mélyen a szemembe – ha meg akarnálak alázni, akkor azt egészen máshogy tenném, és… minden bizonnyal sokkal jobban élvezném – suttogta.
A térdemre helyezte tenyerét, majd végigsimított a lábamon a combom tövéig, valahogy úgy, mint nemrég az autó motorháztetőjén. Pár pillanatra teljesen ledermedtem, bár igyekeztem nem kimutatni. Ez most komoly? Mert viccnek nagyon durva lenne…”
https://www.wattpad.com/story/126011267-r%C3%B3zs%C3%A1…
Jó szórakozást! ;)
Kapcsolódó filmek: Varázslatos álmok (1992–1993)
Sziasztok!
A 16. fejezet érkezik a „Nyomok a hóban” c. ficemből, eseménydúsabb, és van benne némi emlékezés is, ezután viszont kicsit nyugalmasabb fejezetek várhatóak majd. Jó olvasást kívánok mindenkinek, és továbbra is nagyon hálás vagyok, ha írtok egy kis véleményt, kritikát a történetről :)
https://www.wattpad.com/491843110-nyomok-a-h%C3%B3ban-1…
Kapcsolódó filmek: Hakuouki: Kyoto Ranbu (2013) · Hakuouki: Shikon Soukyuu (2014)
Sziasztok! ;)
Ma egy extra hosszú fejezetet hoztam a Rózsás sötétségből, mégpedig a hatodikat.
Egy részlet a fejezetből:
„Még így, fényképen keresztül is, szavakkal elmondhatatlanul iszonytató volt belenézni a semmibe révedő zöld szemekbe, és látni a fiatal arcokat, melyekre torz maszkot égetett a halál. Gyilkosuk körültekintően ügyelt a részletekre, ugyanis mindhármuk parókája pontosan ugyanolyan árnyalatú volt, akárcsak Zoisite haja, és a kilógó hajtincsek is pontosan ugyanúgy keretezték arcukat. Meg mertem volna rá esküdni, hogy a copfjukat összefogó szalag színe sem különbözik. Semmi kétség: egy mániákus, rögeszmés őrülttel állunk szemben. Ez a felismerés jobban megrémített, mintha egy felfegyverzett hadsereg lett volna az ellenfél.”
https://www.wattpad.com/story/126011267-r%C3%B3zs%C3%A1…
Jó szórakozást! ;)
Kapcsolódó filmek: Varázslatos álmok (1992–1993)
Sziasztok! ;)
Fullmetal Shitennou VI. fejezet feltöltve, a címe: Akkor is gyűlöllek. Kedves, mi? De hát mit is várhatnánk a bájosan pszichopata Envytől?
A történetet az alábbi linken találjátok:
https://www.wattpad.com/story/124471242-fullmetal-shitennou
És egy kedves kis idézet az aktuális részből:
„Ezt követően a némileg riadtnak tűnő, pöttöm alkimista mellett ballagva Envy azzal szórakoztatta magát, hogy válogatott halálnemeket ötlött ki idegenvezetőjük számára, miközben törekedett arra, hogy gondolatai ne tükröződjenek vonásain. Holott a legszívesebben szélesen elvigyorodott volna, amikor elképzelte, ahogy egyre erőteljesebben szorítja ujjaival a karcsú nyakat, és a smaragdzöld szemekben lassacskán kihuny az élet; vagy, hogy elmetszi a torkát, és végignézi, amint belefullad a saját vérébe; vagy, hogy hozzácsapja a koponyáját valami éles kiszögelléshez, és a gondosan ápolt, vörösesszőke tincseket ragacsos undormánnyá változtatja a szétfröccsenő vérrel keveredő agyvelő; vagy, hogy egyszerűen addig püföli és marcangolja a szépséges arcát, míg felismerhetetlen massza marad csupán belőle. Vagy valami egyéb módon végez vele. Végül is… a fiú igazat mondott: mégiscsak vannak az erdőben szörnyek – egy mindenképp.”
Jó szórakozást! ;)
Kapcsolódó filmek: Varázslatos álmok (1992–1993) · Fullmetal Alchemist – A bölcsek kövének nyomában (2003–2004)