Újranézés mit tudom én, mennyi év után. Nem először újra. Szóval mondjuk, hogy eléggé bírom ezt a filmet, és szeretem időnként újranézni.
Most az tűnt fel főleg, hogy a 90-es években még menő volt ilyen meta-önironikusnak lenni. Filmet csinálni arról, hogy mennyire bennfentes és elkurvító dolog a filmcsinálás.
És igazából nekem ez a 90-es évekbeli meta-ártatlanság jobban bejön, mint a 2010-es évekbeli Hollywood-nosztalgikus f*szkodások (lásd: Volt egyszer egy Hollywood).
(De a kedvencem amúgy az, amikor egy film véletlenül komolyan beszél. De ezt nem kérem számon ezen a filmen. Ez király így, ahogy van.)