Az egész filmről ordít, hogy egy hatalmas KLASSZIKUSSAL van dolgunk, egy igazi, halhatatlan óriással. Ahogyan a romantikus filmeknél is van olyan kategória, amit az ember muzeális értékként szemlél, úgy jelenik meg „Rosemary gyermeke” a horror-thriller kedvelők gyűjteményében.
Nem vártam el különösebb effekteket, és nem is kellettek (1968-ban??! :D ) – önmagában a történet, a színészi játék, a helyszínek és a zene minden igényemet maximálisan kielégítette, mindent, amit ebben a kategóriában elvárnék egy filmtől. Igényes volt.
A könyvet a várólistámon előrébb veszem, és ha van olyan jó, mint a film (azt rebesgetik még jobb is, wippii!!), akkor úgy tűnik új kedvencet avathatok:) .
Nagyon örülök, hogy végre sikerült megnézni!
btw: 2014-es adaptációról tud valaki valamit mondani? Érdemes megnézni?