Nagy kosztümös/történelmi lista lista 693

vvn_e

!folyamatosan bővülő lista!*

Már érik bennem egy ideje, hogy össze kellene szedni minél több KOSZTÜMÖS és/vagy TÖRTÉNELMI témájú filmet lehetetlen vállakozás.

MERÍTÉS:
– ami 1969 előtt játszódik (attól mert valamit 52-ben forgattak és az aktuális jelenben játszódik még nem tartozik ide, példa: Római vakáció (1953) nem fog felkerülni a listára értelem szerint, akármilyen jó film is)
– nem dokumentumfilmek (a kosztümös= period drama részéből adódik, 'dráma' kell)
– nem magyar (egyenlőre most hagyjuk a magyarokat, azt majd később külön listán)
– lehet kalandfilm, történelmibb, regényadaptáció, romantikus melodráma bármi, a fantasyt meg egyebeket hagyjuk, maximum kis részben pl. időutazás, csak nem az a főszál; vagy viktoriánusos némi horrorosabb/fantasys szállal megfűszerezve, de nem egy teljesen kitalált világban játszódik tehát high fantasyk pl.: GoT kilőve.

SEGÍTSÉG:
– jöhetnek az ötletek az én tudásom is véges
– ha valami évszámot elrontottam szóljatok nyugodtan, a legtöbb esetben próbálok rákeresni, de ha semmi dátumot nem találok akkor a kerettörténetre és a divattörténeti ismereteimre hagyatkozok bízva a korhű jelmezekben

*a frissen felvett és még be nem sorolt filmek a lista végén találhatóak meg jó pár napig.

TESTVÉR LISTA, MAGYAR FILMEKKEL: https://snitt.hu/listak/magyar-kosztumos-tortenelmi-filmek

  • perc
16 hozzászólás
Lovagregény (2001)

~1350-1360 (elvileg 14. század, de szerintem pontosítható a Fekete herceg miatt)

Hollow Crown – Koronák harca (2012–2016)

1. évad
II. Richárd 1398*-1400
* (mikor száműzi Bolingbrooke-ot, innen indul a sorozat)
IV. Henrik 1411*-1413
* jó pár évvel később játszódik, mint a II. Richárd /kicsit többel is szerintem mint kellene/ de csak saccolom a kezdő évszámot valamennyi komolyabb idő el kell, hogy teljes a dráma alatt, de nem találok infót, hogy mennyi is lehetett, mikor indulhatott, a záró évszám biztos, a koronázás miatt
V. Henrik 1415-1422*
* biztosabb tipp, fixebb történelmi események a kezdő és záró jelenetek

2. évad
VI. Henrik 1422–1461
III. Richárd 1483–1485

V. Henrik (1989)

1415-1422

Marie bosszúja (2012)

1427 szerintem butaság, hogy ennyi idő telt volna el az előző rész óta, de a német wikilapja a könyvnek ezt írja

Fatih (2018–2018)

~1450-1480