Elizabeth Thatcher fiatal, csinos, művelt, intelligens. De amikor nyugatra utazik, hogy egy iskolában tanítson a kanadai Sziklás-hegység lábainál, az ottani állapotok teljesen felkészületlenül érik. Mégis eltökéli, hogy beilleszkedik a helyiek közé és a rábízott gyerekek szívébe lopja magát. Épp… [tovább]
Kedvencelte 1
Várólistára tette 33
Kiemelt értékelések
Azt hiszem, az lett volna a jó sorrend, ha először megnézem ezt a filmet, aztán két évadot a sorozatból, és mondjuk utána olvasom el a könyvet. Persze tudom, mit várhat el egy könyvmoly az adaptációktól, de miután a 2014-es sorozat Niece Elizabeth életéről szól teljesen, azt hittem, ez a film kicsit jobban fókuszál Auntie Elizabeth-re (mint ahogy a regény…), és a naplóolvasós motívum legfeljebb kerettörténet marad. Ehelyett nagyon keveset kaptunk Auntie Elizabeth-ből, pedig ő volt a legnézhetőbb karakter. A többi színész sajnos elég idegesítő volt, kicsit kilógtak a sok épített díszletből. (Azt elismerem, hogy Poppy Draytonhoz korban jobban illik a szerep, mert Erin Krakow majdnem egy tízessel idősebb a karakternél, de ez igazából nem zavar. A kiforrott színészi játék az igazán fontos, nem az életkor.)
Természetesen voltak kedves jelenetek, de ezek is inkább Auntie Elizabeth-hez kapcsolódtak, mint például az utazás a prérin a halottas kocsiban vagy a pocsolyában szenvedős. (Plusz Lydia Delany arckifejezése, amikor rájön, mit értett félre Elizabeth; az tűpontos volt.) Ám kimaradt a regényből jó néhány olyan finom részlet, ami tovább árnyalhatta volna a képet, és így szerintem az egész Andy-szál is gyengébbre sikerült. (A könyvben sokkal meghatóbb.) Ezzel még mind tudok élni, de a regényben Elizabeth kompetenciája tanárként sosem kérdőjeleződik meg; minden nehézsége abból fakad, hogy kikerül a burokból, amelyben addig élt, és egyedül kell gondoskodnia magáról, no meg abból, hogy meg kell ismerje a közösséget, hogy kapcsolatot alakíthasson ki a gyerekekkel. A film komoly hibája, hogy eleinte tanári minőségében is megkérdőjeleződött a figura, amire semmi szükség nem volt.
A vége pedig teljesen elkent, összecsapott, és ismét nem értem, miért engedjük el ennyire Auntie Elizabeth kezét, ha a készítők már akkor tudták, hogy egy egész sorozatot fognak szentelni a fiatalabb Miss Thatchernek.
A maga nemében szerethető film, szívmelengető és szórakoztató pillanatokkal, de ne olvassa el előtte senki a könyvet. Utána viszont feltétlenül, mert természetesen a regény sokkal szebb.