W (W – Two Worlds) (2016–2016) 89% 91★

Régóta várón volt ez a darab, anno többek között azért került rá, mert 1) azt hittem friss rajongóként, hogy be tudom pótolni az összes kdrámát életem során, amiről lemaradtam és amiket folyamatosan gyártanak – nyilvánvalóan reális “célkitűzés” volt –, és 2) benne volt a globális top kdrámák listában, aminek nagy részét láttam és születtek belőle igazi kedvencek, amiket mai napig szívesen újranézek. Hát, itt sajnos, nálam félrement a cselekmény a felénél.

Maga az ötlet hatalmas, hogy ilyen formában összekapcsolódik egymással az alkotó és az alkotása, rettenetesen érdekes volt nézni a szálat, ahogy kibontják, ahogyan összefonódik az életük a másikéval. Ez egyébként valahol nagyon tragikus, mert teljesen benne él az alkotó az alkotásában, ezért nem tud tőle “szabadulni” és nem tudja élni a saját életét, viszont valahol meg ez a sztori, ez a munka az egész élete. Sajnáltam a papa karakterét, ő állt hozzám a legközelebb, spoiler, pedig nem ezt érdemelte volna. Ő egy szimpla képregényíró, akinek kipattant egy történet a fejéből, ami később pénzt és hírnevet hozott, de több munkát és határidőket, sürgetést, nyomást. Azt a sok pénzt pedig ahelyett, hogy fel tudta volna használni olyan dolgokra, amik boldoggá teszik, elköltötte olyasmire, amivel csillapítani tudta a fájdalmát, onnantól pedig borult minden.
A szerelmes gerlepár aranyos volt meg édibédi, de Oh Yeon Joo az elejétől kezdve annyira idegesített, hogy akkor már el is engedtem a sztorijukat. Ilyen egy teszetosza lány főszereplőt (a szinonima szótár szerint balfácán, pancser :D zseniális) régóta nem láttam már, az ilyen női karakterekkel ki lehet kergetni a világból. Állt ott és csak bámult egyfolytában, egyszer-egyszer megemberelte magát, de egyébként vagy remegett a szája, vagy állt, vagy bambult, még a szuperromantikus jelenetekben sem volt elalélva a sráctól, pedig Lee Jong Suk nem volt semmi Kang Cheol szerepében! Na mindegy, Yeon Joo-ról ennyit, herót kategória.
Kang Cheolt is rendesen megszenvedtették, egyszer is elég volt, ami történt vele, de hogy még egyszer átélje élete traumáját? Hát, öregem. Megkedveltem, ahogy haladtunk a cselekménnyel, de inkább a lélektanibb jelenetek miatt, amikor kiadta magából azokat az érzelmeket, amik felgyülemlettek benne spoiler, zseniális rész volt, amikor összeeresztették az írót és a főszereplőt, az alkotót és az alkotást! …hogy az kénye-kedve szerint bánik vele, íróként teljes joggal, de a karakterbe helyezkedve a saját individualista és humanista felfogásunkkal, a szabad akaratunkra hivatkozva, ez rettenetesen dühítő.

A felétől, spoiler nálam elveszett a lelkesedés és vontatottan, de végül rávettem magam a folytatásra. Ennyiszer meghalni, aztán újraéledni, visszahozni, áthozni, cserélődtek a gonosz főszerepre a karakterek és annyi hirtelen fordulat volt, hogy egyáltalán nem kapkodtam a fejem. spoiler Aztán ott vannak a mellékszereplők, akik egyértelműen a mellékvágányon robogtak, néha feltűntek, néha eltűntek, a rajzoló staff például simán el lett küldve, nem is reklamáltak, hogy nélkülük halad tovább a sztori, vagy a mama, aki szimplán csak úgy volt, néha aggódott, de amúgy nem zavart sok vizet, míg a papának főszerepe volt. A kórházi dolgozók pedig csak töltelék szereplőként néha felbukkantak.

Összessében az alapsztori zseniális, nagyon örülök, hogy találkoztam vele, de a körítést kicsit le lehetett volna rövidíteni, kevesebb hirtelen csavarral és egy kevésbé idegesítő női karakterrel.

Őszinte leszek, a 10 csillagot egyértelműen Lee Jong Suk kapja… :'D És az alapötlet. Valamint a rajzok. Ha lehetne kapni ezt a manhwát, már megrendeltem volna egy pár részt, azok a borítók vérlázítóan gyönyörűek ❤

Nagyon szerettem Kang Chul karakterét, a gyötrődést, amikor rádöbben a maga igazságára és ahogyan tovább küzd az életéért.
Nem bánom, ha egy könyvben vannak szomorú történések, ha az író kicsit meggyötri a főhőst, de itt első perctől fogva nem bírtam megérteni Oh Sung Moo-t. Mégis hogyan gyűlölhette meg a főhősét? Ezt a főhőst?? Miért? Számomra teljesen logikátlan volt, hogy szörnyetegnek nevezi, hogy retteg tőle. Szerintem nem jól választotta meg a főgonoszt sem spoiler

Az elején kedveltem Oh Yoon Joo karakterét, és azt gondoltam, tök jó kis páros lesznek Kang Chul-lel, de aztán egyre kevésbé éreztem igazi hősnőnek. És hát Han Hyo Joo sem sírni nem tud, sem szerelmesnek lenni XDDD Pedig amúgy nagyon dicsérték a színésztársai az extrában, meg lehet, hogy egy tünemény és nagyon jó vele együtt dolgozni, de előbb csurgott a könny a szememből, mint neki :DD
spoiler
Szóval számomra a kémia nem volt köztük az igazi, és ez egy olyan páros esetében, aminek az egyik tagja Lee Jong Suk, nekem nagyon fura XDD

És bár a történet több ponton vérzett, sok mindent tök máshogy alakítottam volna, imádtam nézni és nagyon-nagyon szerettem volna egy happy endet Kang Chul-nak. :)

Kicsit féltem elkezdeni, de kellemesen csalódtam benne. Érdekes volt a két világot látni, illetve azt is, ahogy a valós ás a virtuális világ keveredett egymással. Oh Yoon Joo és Kang Chul – főleg az utóbbi :D – nagyon szerethetőek voltak. Ezek mellett szerintem részről részre fejlődtek is.
Az is megfogott, hogy ami a képregényben megtörtént, az a való világban is olvashatták spoiler.
Azt nem mondom, hogy nem voltak hibáim. Kisebb-nagyobb eltérések, egy-két jelenet, ahol húztam a számat, de ezek elnézhetőek voltak, főleg, amikor Lee Jong Suk felbukkant. *-*

Nagyon jó az alapötlet, izgalmasan van felépítve, csak sajnos sok volt neki ez a 16 rész.

Nagyon érdekes az alapötlet, az mindenképpen különlegessé teszi!
Maga a történet nagyon izgalmas, gyorsan le is daráltam, bár annak is, de szerintem ez nem csak a sorozatnak köszönhető, hanem azért is, mert folyamatosan odázom a tanulást. xD Szóval izgalmas cselekmény, de néha talán már túlzásokba esett és kicsit így túlbonyolították. Persze mondhatjuk azt is, hogy emiatt lett izgalmas, lehet, hogy tényleg azok nélkül kicsit laposabb lett volna, nem tudom. Mindenesetre engem igazából ebben inkább a sok hiba és következetlenség zavart a legjobban.
Képileg viszont nagyon szép volt, azt a részét nagyon jól, szépen megvalósították!
A szereplők, hát, igazán egyik főszereplőt sem kedveltem meg, főleg Yoon Joo idegesített néha, ahogy nem mond semmit csak úgy bámul. A mellékszereplők számomra semlegesek voltak, közülük sem kedveltem meg igazán senkit, (a legszimpatikusabb még a testőr volt :), az orvos meg sokszor túlzás volt és idegesítő. De azt a névkártyás Kang Chul-os jelenetet nagyon bírtam. :D
Nem egy nagy kedvenc, de nem bánom, hogy megnéztem, összességében izgalmas volt és tényleg egy igen egyedi története volt.

Korántsem hibátlan az alkotás. Viszont a pozitívumok miatt mindenképpen ajánlom, akár a kezdő doramásoknak is. Remek a látvány, pazar a hangulat, fülbemászó a zene, érdekes a cselekmény. Kapunk egy kis szeletet abból, milyen a képregénykészítés, hogyan ne intézzük dolgainkat művészekként. Egy izgalmas, fordulatos darab, amiben végre a szerelmesek valóban úgy festenek, mint a szerelmesek.
Bővebben: http://barbiolvas.blogspot.hu/2017/09/a-udvozlet-manhwa…

Csak ismételni tudom az előttem szólókat. Majdnem tökéletes. A vége, az utolsó 2,5 rész már nekem kicsit túl lett tolva. Nagyon nagy lett a dráma és szerintem feleslegesen. spoiler Kicsit hamarabb, kevesebb teátrális borzalommal is meg lehetett volna ezt oldani. Bár ezek a drámák nem erről híresek. :D
Összefoglalva azt tudom mondani, hogy nekem ez nagyon tetszett. Rég nem láttam ilyet, ami ennyire izgalmas, fordulatos és egyedi lett volna. A karaktereket mind szerettem a maguk szerepében, az ötlet zseniális, a rajzolt részek gyönyörűek voltak. És bár a végét elnyújtották, 16 rész nem a világ, aránylag rövid, újra is tudnám nézni. :)

Én is mint szinte mindenki megadtam volna neki a 10 csillagot ha nem nyújtották volna eddig.

Tegnap daráltam le, emiatt a 2017. augusztus 10-e kimaradt a valódi életemből. :) Engem teljesen beszippantott, hát ennyi.

Nemcsak azért nagyon jó sorozat, mert érdekes a története, hanem technikailag is izgalmas: a képregény (fikció) és a valóság kever(ed)ése képileg is nagyon látványosan van megoldva. És akkor még nem is szóltam a számtalan önreflexív megnyilvánulásról, ahogyan a képregény (manhwa) önmagáról szól és önmagát írja… Felvetődik a szerzőség kérdése, a szerző és a mű viszonya, a szerző-mű-közönség viszonyrendszere, ezek hatása egymásra, a szerző-mű-szereplő viszony.
Ráadásul a sztori önmagában is izgalmas, remek humorral, váratlan fordulatokkal, romantikával. Azt hiszem, ez a sorozat újranézős lesz.