Visszajátszás (2001) 78% 38★

Az efféle egyhelyszínes, színpadi darabokból kamera elé emelt kamaradrámák kockázatos, de kifizetődő vállalkozások szoktak lenni: ha a készítők betartanak néhány alapszabályt, jó a hozott alapanyaguk és alkalmas színészeket válogatnak össze, nem hogy baj nem történhet, de kész az instant kultfilm – mint a Visszajátszás, aminek az értékét maximum az csorbíthatja, hogy érezzük, ez a film azért nem több egy trükknél…

Egy forgatókönyvírói trükknél, ami örvényszerűen csavarja fel a néző figyelmét és idegeit a cselekmény végére, és ami annak ellenére is tud nagy csavarokkal szolgálni, hogy ténylegesen és száz százalékban három embert nézünk másfél órán át egy kétágyas motelszobában, meg annak mosdójában sürögni-forogni.
A kérdés tényleg az, hanyatt kell-e ettől esnie a nézőnek… Mert hát mindezen túl a film azért számos hibát is tartogat, pontosabban megkérdőjelezhető összetevők garmadáját. A legfeltűnőbb vetület Ethan Hawke szerepformálása: nagyon vékony mezsgyén egyensúlyoz a félreértés, a ripacskodás és a zsenialitás között. Túlságosan is pontosan az, amit később a párbeszédek során állítanak róla, túlságosan is látjuk, hogy veszélyes és kiszámíthatatlan, hogy nem is annyira lobbanékony, mint inkább elmebeteg, és mintha csak jóval később, a sztori dramaturgiai csúcspontján érezne rá igazán Vincent lényének valódi ízére, életszerűbb formájára. Hozzá képest Thurman és Leonard földhözragadtabb, jó, de abszolút nem emlékezetes.
A film rendezése, vágása és operatőri munkája ugyancsak rettentően ambivalens, mondhatni, olykor egyenesen idegesítő. Hol a Modern családban kiteljesedett félamatőr, realitys külsőségek előérzetére ismerünk rá, hol valamiféle művészfilmes felhangra, hol házivideós benyomásokra.
Ezeket a kérdéses vetületeket mind a film egyhelyszínessége és színdarab-jellege hivatott ellensúlyozni, ami lássuk be, addig attrakció, amíg az ember először találkozik vele. Ez talán a Visszajátszás legnagyobb problémája, egy megfilmesített színdarab a leginkább magától értetődő módon, és nem több, aki pedig ismeri az efféle projekteket, biztosan tud is tőle jobb, hatásosabb, szebb indulót a megmérettetésen…
Mindennek ellenpontja, hogy a feldolgozott téma jó, és tényleg ügyesen tárja elénk azokat a fordulatokat és csavarokat, amik valódi katarzist képesek kiváltani a nézőből.

Úgy hetes, hogy négytől kilencig minden létező pontszámot igazoltnak és helyénvalónak érzek. A színészek és a koncepció rajongóinak viszont kötelező darab a Visszajátszás.

A történet nem túl nagy szám, de mindhárom szereplő remekel, külön-külön is elvinnék a hátukon a filmet, pláne így együtt.

Ez egy mero borzalom volt. Szeretem a kamaradramakat, de ez a legrosszabbak koze valo, mar amikhez szerencsem volt. Idegesito kamerakezeles, hianyzo hangulatteremtes, rossz rendezes. Hawke alakitasa nem szineszkedes, hanem borzalmas ripacskodas. Még Uma Thurman ugy ahogy elfogadhato volt, de ezt is feledteti a csapnivalo, nivotlan rendezes.
Szabaly szerint idegesitett mar szinte az elso pillanattol, ami egyre jobban fokozodott idovel…

Azért ez real-time-ban elég nagyot ütött, főleg ezzel az operatőri tálalással. Hawke legfőképp a film első felében szerintem nagyon lubickolt, de a többiek is korrekten játszottak, bár én Leonard helyébe el tudtam volna képzelni mást színészt is.
A bűn kérdése is érdekes volt ebből a szempontból. Meddig bűn a bűn és mi az ára, ha beismerjük? És kinek kell fizetnünk érte és mit? Még ha a jogi rendszerben el is évülhet egy bűntett, az ember ellen soha.

Erős nyolcas nálam. Sok filmnek jól áll, hogy másfél órás és nem nyújtják tovább. Ez az egy helyszínes film sem fulladt unalomba, a végéig fent tartotta a figyelmem.

Egy traumatikus esemény három szemszögből történő elbeszélése, élvezetes színészi játékokkal. (Ennél kamaradrámább már nem lehetne ez a film; végig egy szobában játszódik a történet.)

Nagy erőssége, hogy rendszeresen próbára teszi a karakterekről alkotott (elő)ítéleteinket, mivel a cselekmény előrehaladtával megismerjük a szereplők személyiségeinek újabb és újabb rétegeit.