Az értelmi fogyatékos Charlie Gordon magányosan él a nagyvárosban, barátok és rokonok nélkül. Szellemei adottságai miatt nem élhet normális életet. Megjelenik az életében Dr. Strauss, aki legújabb kutatásainak kísérleti alanyát látja Charlie-ban. A fiú egyre okosabb lesz, az IQ-ja már eléri a… [tovább]
Virágot Algernonnak (2000) 57★
Szereposztás
Matthew Modine | Charlie Gordon |
---|---|
Kelli Williams | Alice Kinian |
Bonnie Bedelia | Rose |
Ron Rifkin | Dr. Jonah Strauss |
Cameron Bowen | fiatal Charlie |
Gyártó
Alliance Atlantis Communications
Citadel Entertainment
Storyline Entertainment
Kedvencelte 13
Várólistára tette 101
Kiemelt értékelések
Remek alkotás! A szereplőgárda tökéletes! Matthew Modine és és Kelli Williams nagyon jó páros voltak.
Kisírtam a szemem, mire a végére értem, szóval a 10-es papírzsepi a minimumkészlet legyen :)
Értékelés a könyv és az 1968-as film megtekintése után.
A kezdő képsorokat látva nyilvánvalóvá vált, hogy egészen más irányból, más látásmódból közelíti meg a történetet, mint a másik adaptáció. Érdekes, hogy míg a korábbi filmben túl erősnek éreztem a főszereplő sérültségét – negatív értelemben –, addig itt túl gyengének. Pont az ellenkezője miatt nem tudtam elhinni a sérültségét, inkább picit infantilisnek, semmint valóban súlyosan fogyatékosnak éreztem. Különösen úgy, hogy a jelenetekben valódi fogyatékkal élők vették körül a színészt.
Emlékeim szerint (nem tegnap olvastam) ez a verzió sokkal többet átemel a könyv eseményeiből (nekem legalábbis több jelenet ugrott be az olvasásból, mint a 68-asnál), és ezt pozitívan értékelem. Többet látunk a pékségből, a múltból, emlékekből és legfőképp az érzelmi tusájából, amit szép, idézhető mondatok formájába is öntöttek. Viszont kevésbé érzékelem az intelligenciaszint rendkívüli változását.
Amivel nem tudtam kibékülni az a szinkron. Kerekes József hangja számomra annyira összeforrt Jim Carreyvel, hogy képtelen voltam elvonatkoztatni és ez nagyban rontott az átélésen, nem tudtam Matthew Modine játékát külön látni. (Jut eszembe, valaki, akinek van ideje, javíthatná az ISzDb-n Csöre Gábort Kerekesre.)
Ha összességében nézem, ez a film valahogy sokkal könnyedebb, kevésbé komor, mint a másik. Mentségére szóljon azonban, hogy a vége sokkal jobban játszik az érzelmekkel spoiler
Végkövetkeztetés: mindkét film jó a maga nemében, de nagyon mások. A régebbi sötét és feszesebb, viszont hiányt éreztem a végén, ez lágyabb, más jellegű érzelmekre játszik, viszont a vége megindítóbb.
A könyv valami fantasztikus. Ez a film már annál kevésbé. Az előző adaptációt nem láttam, és ezt a filmet is majd egy éve láttam a történelem tanárom ajánlása által, így a napokban is előjött és bele-bele tekertünk.
Emlékszem mennyire megfogott a könyv. A bonyolult anya-fia kapcsolat, az utolsó 20 oldalt emlékszem végigbőgtem. Itt pedig, semmi. Nem volt rossz, de a könyv után azt hiszem érthető, hogy magasan voltak az elvárásaim. Teljesen más szemszögböl közelítették meg. És ez nem tetszett.
A könyv végén sírtam.
A film végén is.
…csak éppen a kiváltó okokat nem lehet összehasonlítani.
Számomra a Virágot Algernonnak (a könyv!) sokkal többet jelent egyszerű olvasmánynál, eleve nem lett volna szabad filmre vinni, sem a szereplők, sem a helyszínek, semmi nem stimmelt az általam elképzeltekkel, de még csak meg sem közelítették azt.
A történet átvariálása, szereplők más kontextusba helyezése pedig egyenesen érthetetlen!
A színészi játék mindenképp dícséretre méltó, de nekem ezen kívül semmi különleges nem volt ebben a filmben. Lehet, hogy amikor megrendezésre került, ez még új elképzelés volt. De ma már nem érzem benne az újdonságot sé a különlegességet. Egynek jó volt. De ennyi.
Ezt a filmet is pszichológia órán néztük meg és teljesen lesokkolódtam a végére. Nem fogok spoilerezni meg semmi hasonló, de azoknak, akik esetleg most tervezik, hogy megnézik ezt a filmet nagyon tudom ajánlani, mégpedig:
– hihetetlenül nagyot alakít Matthew Modine (Charlie), utána kéne olvasnom, de remélem, hogy ezért az alakításáért Oscart kapott
– sajnos vagy nem sajnos az emberiség mindenre rá akarja tenni a kezét és nem értékeli azt, hogy minden ember egyedi, megismételhetetlen és csodálatos. Pedig mindenki tökéletes a maga kis elcseszett módján
Tudom jól, hogy több milliárd őrült, gyilkos és a többi rohangál az utcán, várva várva a vérengzést, de ez a film bebizonyítja, hogy igenis vannak a társadalomnak nem kívánatos tagjai, de nekik nem azért nincs helyük a társadalomban, mert esetlegesen értelmi fogyatékossággal élnek és azért, mert valaki SNI-s még nem lesz rossz és a társadalom egy selejtes darabja.
Nekem nagyon sokat adott ez a film.
Mindenképpen meg szerettem volna nézni ezt a feldolgozást is, mert az 1968-ast nagyon szeretem. Ez a feldolgozás talán egy kicsit jobban eltér a könyvtől, egy kicsit kevésbé éreztem hitelesnek Matthew Modine alakítását, kicsit keveselltem Charlie bemutatását a műtét előtt, és valahogy nem éreztem azt a folyamatos, ám nagyívű változást majd hanyatlást sem Charlienál, mint ahogy az várható lett volna. Minden olyan gyorsan történt, hogy nehéz volt rendesen beleélnem magam a történetbe.
Mindemellett egy kifejezetten szerethető, megható filmnek tarom ezt a feldolgozást is.
Nem olvastam a könyvet és még az 1968-as filmet sem láttam, ezért önmagában tudom csak értékelni. Itt-ott megható, szomorú, bájos, de legalább ennyire giccses is, és a giccset nem szeretem. Nagyon nem.
Népszerű idézetek
Nem tudom, hogy melyik a rosszabb: ha tudatlanul, de boldogan élsz, vagy ha azzá válsz, aki lenni akartál, de közben magadra maradsz.