Vámpírok bálja (1967) 73% 69★

Néhány hete volt szerencsém látni a Vígszínházban a musicalt, ami lenyűgözött, nem egyszerűen az eddigi évem, hanem életem egyik legfantasztikusabb színházi élménye volt. Nyilván kíváncsi voltam ezek után az eredeti műre, ám azt kell mondjam, ebben az esetben az adaptáció sikerült jobban: azontúl, hogy csodálatos zene kíséri végig, kerekebbre, összetettebbre dolgozták át a történetet.
Önmagában a film egyáltalán nem rossz alkotás, a ’60-as évekhez mérve különösen kiemelkedő, de mai szemmel is élvezetes. Merész a témaválasztása, ötletesen figurázza ki a vámpírmítoszt, amellett gyönyörű a színvilága, hangulatosak a helyszínei, legyen szó a behavazott fogadóról vagy a titokzatos kastélyról (bár ez utóbbi lehetett volna egy árnyalatnyival sötétebb, gótikusabb). Jólesett látni, hogy valóban innen vették át az előadáshoz a díszletek és a karakterek dizájnját. Legalábbis többnyire, mert Krolock gróf csalódást okozott az itteni rövid ősz hajával és vénséges ábrázatával, így se vonzónak, se félelmetesnek nem láttam, ahogy Herbert megjelenése sem volt olyan pompázatos, mint színpadi utódjáé.
A cselekmény viszont sajnos nem maradéktalanul izgalmas, nincs arányban a különböző szálakra fordított idő. Úgy vélem, itt jóval inkább a komikus elemeket helyezték középpontba, míg a musicalben a borzongató, mégis romantikus hangnem kerekedett felül. (Erre utal az is, hogy a film eredeti címe még nem a bálra helyezi a hangsúlyt, hanem a vámpírvadászokra.) Bármennyire szórakoztató Alfred és Ambrosius professzor kettőse, az üldözős, kastélyt felderítős jelenetek elnyújtottak, a szóváltásaiknak pedig gyakran se füle-se farka. Ellenben Sarah bosszantóan passzív szereplő spoiler Ami még rosszabb, hogy spoiler
Ha már a komikus elemekre utaltam, az egyik leghumorosabb pillanat spoiler, azonban az a színdarabban egyaránt kifejtetlen maradt számomra, hogy spoiler Logikátlan továbbá, hogy spoiler Ettől még ütős a csavar a végén, de a musicalben ez is viccesebben van megjelenítve.
Összességében fantáziadús és mulatságos, technikailag remekül kivitelezett film, ám nekem leginkább abból a szempontból vált érdekessé, hogy miképpen tudtak ez alapján valami mérföldekkel nagyszerűbbet létrehozni.

A legjobb színházi élményem után az év legrosszabb filmélményét is a Vámpírok báljának köszönhetem. Ebben a formában ez közel nézhetetlenül unalmas mai szemmel, a színésznek is kritikán aluli Roman Polanski-ról, és a zéró karizmával bíró Krolock-ról (A szinkronja mondjuk dob rajta picit.) nem is beszélve, akit itt lényegében egy „Tesco gazdaságos Christopher Lee” (Ferdy Mayne) alakított. Arra persze mindenképp jó, hogy az ember lássa, hogy mi adta a musical alapját, ami egyértelműen rengeteget javított / bővített rajta, és nem csupán a dalbetétekkel. A díszletek és a jelmezek is kidolgozottabbaknak érződtek a színpadon, (Ez még úgy sem igazán megbocsátható, hogy a film közel 60 éves.) míg pl. a grófunk és Alfred karaktere is csupán árnyéka a darabban látott verziónak. (Azért azt díjaztam, hogy itt a spoiler szálat nem vitték túlzásba.) Abronsius professzor viszont meglepő módon 99%-ban megmaradt ugyanolyannak, plusz a gróf meleg fiát is többnyire érintetlenül hagyták az eredetihez viszonyítva. A történet lényege szintén változatlan maradt és a cselekmény csak apróbb részletekben tér el a két verzióban. (A befejezetlenség érzete itt is ugyanúgy jelen van.) Összességében ez továbbra is csak egy vérszegény Drakula paródia, amit majd 30 évvel később Mel Brooks Drakula halott és élvezi-je szinte lazán taszított az örök feledésbe, így inkább a musical-t ajánlom mindenkinek, ezt pedig talán csak Roman Polanski pár évvel később brutálisan meggyilkolt ex-felesége, Sharon Tate miatt, illetve az eredeti Abronsius prof. alakításáért érdemes még meglesni.

Még anno a gimiben láttam. Azonnal magával ragadott. Kár, hogy kevesen ismerik.

Polanski szörnyszülött gyermekének tekintette, hiszen a végleges, nézők által is megtekintett változata nem az ő eredeti elképzelései alapján valósultak meg. Most őszintén… Lehetett volna ennél jobb? A horror és a manapság oly népszerű vámpír történetek kifricskázása! Egyszerűen fantasztikus! Külön elvezet a professzor személye, akit nem lehetett megunni…

FunFact: Sharon Tate (aki egy gyönyörű nő) és Roman Polanski végzete itt fonódott össze. Kár, hogy ilyen véget ért. Ha engem kérdeztek Polanski Tate borzalmas körülményű halálába és elvesztésébe „betegedett bele”. Ott talán az ő élete is véget ért.

Sokszor láttam, és még fogom is. Egy kedvencem a műfajban – van sok –, pontosabban a műfajokban. Vámpírfilmnek és vígjátéknak is szenzációs. Kár, hogy manapság már nem készülnek ilyen remekművek a műfajban. Nem tudom biztosan eldönteni, hogy a 21. századi (vámpír)filmek hatására korcsosult el a közízlés, vagy a 21. századi közízlés hatására a (vámpír)filmek?

Egy imádnivaló régi film emberien ügyetlen főszereplőkkel.
Mindig is a musicalváltozatot akartam megnézni annak ellenére, hogy finoman szólva nem vagyok oda a vámpírokért, mégis elbűvölt a film. Alfred és Abronsius prof elragadóak voltak, de a grófot és Herbertet is imádtam. Nem az a tipikus vígjáték és számomra túl finom a humora ahhoz, hogy végignevessem, de volt jó pár jelenet, ami ennek ellenére is a szívemhez nőtt.
Csak a végét, csak azt tudnám feledni.
Ennek ellenére határozottan újranézős, már így is volt pár jelenet, amit végigpörgettem eredetiben is, mert ezt mindenhogy hallani-látni kell.

Ez a film egyszerűen zseniális! Az egyetlen vámpíros film amit soha nem lehet megunni. Szinte minden télen előkerül a dvd-s dobozból és nem véletlenül. Hihetetlenül humoros, nagyon eredeti, a Jack MacGowran – Roman Polanski páros pedig egyszerűen felülmúlhatatlan. Csak ajánlani tudom :)

Az egyik legjobb kosztümös vámpíros film, nagyon sokszor láttam és mindig jókat derülök rajta.

Eddig azt hittem, egy paródiának legalább annyira humorosnak kell lennie, hogy vele nevessünk, ne pedig rajta… (Sharon Tate csodás)

Vicces de nagyon régi és nekem már nem ütött akkorát mint vártam tőle.