Válólevél (2014) 93% 4★

Ritka az ilyen erős, drámai film, amire hezitálás nélkül rányomom a 10 csillagot! Pedig az egész történet egyetlen helyszínen, a rabbinikus bíróság termében játszódik, se díszlet, se nagy költségvetés, csak a kemény valóság. Nyugtatóra szükség lesz, főleg ha nőként szándékozik valaki megnézni. Még csak különösebben feministának sem kell lenni, és az sem segít sokat, ha magas fokú toleranciával bír valaki a vallások irányában, mert ennél a filmnél bizony kinyílik az a bizonyos bicska, sőt, még a női lélekben is megforgatják kicsit.
Viviane Amsalem egy ortodox zsidó családban feleség. Közte és a férje között már az esküvő óta folyamatos a súrlódás. Ezen nem segített sem a négy gyermek felnevelése, sem a család rendszeres békítő hadjárata. Viviane boldogtalan, képtelen együtt élni a férfival, már szólni sem akar hozzá évek óta. Bár sosem volt hűtlen (inkább lemondott fiatalkori szerelméről), nem szegte meg (néhány apróbb mozzanatot leszámítva) a vallási szabályokat, mégsem tud és már nem is akar megfelelni férje elvárásainak. Az egész film alatt mást sem láthatunk, mint az egyes jelenetek között felbukkanó „X hónappal később” feliratokat, ahogy ismételten megjelenik a bíróság előtt. Viviane vár, tűr és próbálkozik, újra meg újra meg újra…, hogy végre a kezébe kaphassa azt a nyomorult papírt és ismét szabaddá válhasson. Csakhogy a férjnek esze ágában sincs kiadni a válólevelet. Ahogy telik az idő, néha már szinte humorosnak is érezhetjük, „na ne, már megint!” felkiáltással ezt a szinte komédiába forduló drámát, de aztán újra jön a kijózanító pofon: nem vígjáték ez, hanem emberi sorsok gyötrelme. Kövezzenek meg (talán valahol meg is tennék…), de ekkora képmutatást, mint amit a kedves rokonok és szomszédok felvonultattak tanúként, hát nehéz megállni csúnya szavak nélkül. A házasság és a család fontos, igen, vallási közösségekben meg főleg. Vajon fontos annyira, hogy tönkretegyük vele emberek életét? Ez lenne a kölcsönös tisztelet? Ez lenne a Mindenható által kiszabott közös út férfi és nő számára? A bíróság szerint az nem indok, hogy nem szeretik egymást, hiszen a férj nem itta el a pénzt, nem csalta, hát nem tökéletes minden? Nem kiabál, nem emel az asszonyra kezet, csak épp a nő az ereit vágná fel egy idő után tőle. A pénz, a jólét nem minden, ahol nincs szeretet, ott semmi sincs. A film végére persze tisztul a kép, hogy miért is nem akar lemondani a feleségéről. Döntse el mindenki maga, hogy mit gondol erről az emberről.
Az utolsó nagy jelenet letaglózó, ott már elfogynak a szavak.
A színészi játék és a rendezés pazar! Minden elismerésem az Elkabetz testvéreké, amiért leforgatták. Ajánlom megnézésre, nagyszerű alkotás, de türelem az kell hozzá. Jó sok.

A film egyébként egy trilógia befejező része. Ha valaki az előzményekre is kíváncsi, akkor erről a két filmről van szó: Ve'Lakhta Lehe Isha (2004), Siva (2008), de szerintem önmagában is megállja a helyét és minőségben is kiemelkedik a többi közül.

Ha válóperes filmről van szó, akkor elsőnek a Kramer kontra Kramer jut az eszembe még 1979-ből. Itt most elárulok egy titkot is: ebben a filmben láttam először olyat, hogy a bundás kenyér készítésénél Dustin Hoffman a tojásokhoz tejet is kever egy bögrében. A bögrét nem, de a tejet átvettem tőle, azóta is öntök a tojásokhoz. De, ennek most semmi jelentősége. Visszatérve a Válólevél filmhez, egyetlen helyszínen játszódik, egy tárgyalóteremben, férj, feleség, ügyvédek, barátok, szomszédok, családtagok és a három tagú bíróság. De, ez nem Amerika, nem is Magyarország, hanem Izrael, és napjaink. A feleség kér válólevelet a férjtől, a férj nem adja, a bíróság a válás igazolását, indokait keresi, de nem az ő dolga a levél átadása. Ez egy rituálé, a törvénytől eltérni nem lehet. A nő erre a leírt mondatra vár: „Íme ez a te válóleveled, fogadd e válólevelet és általa légy elválva tőlem mostantól fogva és szabad minden más férfiúra nézve.” A házasság 20 éve tart, és ne legyünk álszentek, ennyi idő nem zajlik le problémamentesen. De itt nem is a problémákra fókuszálunk igazán, nem is az okozójára, nem is tudunk és nem is akarunk igazságot tenni, csak nézzük ezt a végtelenségig nyújtott pert, és ha néha el is mosolyogjuk magunkat, a feszültség erősödését egyre inkább átérezzük. A film nem arról szól, miért válnak el manapság emberek, oka ennyi év alatt bármelyik félnek lehet, hanem arról, hogy a szabadság vágya, a saját döntés törvényes elismertetése mennyire nehéz. Egy párbeszédekre épülő történetet látunk, peregnek-pörögnek a szavak, de még ennél is többet mondanak a szótlan jelenetek. Ha láttunk már mindenféle válós filmet, de izraelit még nem, akkor nagyon érdemes.

A házasság és a patriarchátus motívumai több, korábban tárgyalt filmben is előkerült: a Wadjdában bepillantást nyerhettünk a szaúdi házasságba, ahol a nő csupán másodrendű fél, egy súlyos aranyketrecbe zárt szolga. A Teheráni tabuk egyik történetszálának főhőse Pari, akinek férje drogfüggő, és börtönben ül. Pari megpróbál elválni férjétől, de a jóváhagyása nélkül nem teheti meg. A Válólevél egy tárgyalótermi kamaradráma, központi témája pedig a válás. A főszereplő Viviane Ansalem (Ronit Elkabetz, aki egyszerre főszereplője és társrendezője is a filmnek, utóbbi öccsével, Shlomival) több, mint húsz éve él házasságban, de el szeretne válni a férjétől, Elishától (Simon Abkarian).

A valláson alapuló izraeli házasságjog szerint azonban a válás kizárólag a férj írásos jóváhagyásával valósulhat meg, válólevél által, amely dokumentum feltétlenül szükséges az izraeli zsidó házasságok felbontásához. A film egész cselekménye egy puritán, fehér falu tárgyalóteremben játszódik (leszámítva pár jelenetet a terem várójában), és a válás ügye a férj makacssága és rendszeres távolmaradása végett évekig tapodtat sem mozdul előre, a háromtagú rabbitanács minden igyekezete ellenére.

A teljes kritikát itt találod: https://www.kritizator.hu/egy-izraeli-valasi-tortenet-v…