Vadnyugati szamuráj (1975) 60% 4★

A korrekten bőven túlmutató, annak a közönségnek hangosan kikiáltó produkció ez, akik nem hiszik, hogy a spagetti-western Clint Eastwooddal kezdődött és Terence Hillel ért véget. Más irányból közelítve, Corbucci itt sok szempontból mintha összegyűjtené és parodizálná a műfaj néhány nagy pillanatát, most már végképp lezárva a westernt saját életútjában – ez volt ugyebár az utolsó ilyen stílusú filmje, de A halál csöndje után igazán meglepő, hogy még talált elmesélnivaló történetet erről a világról.

A film tulajdonképpen a Vörös nap paródiája is lehetne, konfliktusa és a képernyőre állított szereplők tekintetében is nagyon erős köztük a párhuzam. Egy pillanat erejéig megidézik benne a Butch Cassidy és a Sundance kölyök egyik ikonikus jelenetét, a finálé meg A hét szamuráj és A hét mesterlövész sztorijára mutogat, szóval a néző egészen elkényeztetve érezheti magát. Az amerikai vendégsztár ezúttal Eli Wallach, aki szerintem messze a stílus legkedvelhetőbb ikonja, plusz ott volt A vadnyugat hőskorában, az utolsó Leone-féle Dollár-moziban és A hét mesterlövészben is. Életútja mentén tulajdonképpen jól végigtekinthető a western evolúciós útja, még az olasz western-vígjátékokban is többször megjelent.
A mozi amúgy ma már bizonyosan nem készülhetne el, tekintve, hogy a japánokkal viccelődik és egyik főhőse nem japán létére alakít japánt – bár őszintén nem tudom, mennyire szigorú manapság a blackface elleni küzdelem, ha nem afroamerikai vagy latin karakterekről van szó.
Szigorúan a cselekmény és a kivitelezés alapján az ember azt gondolná, ennek a filmnek az Aranyeső Yuccában mellett lenne a helye, minden adott a kultikussá éréshez, ám ez mégsem következett be esetében. Könnyen lehet, hogy a kétezres években kellett volna orrba-szájba játszani, hasonlóan az említett Spencer-szólófilmhez, mindenesetre mellőzöttsége mindenképp méltatlan. A magyar szinkron jól sikerült, Mihályi Győző remek orgánuma tökéletesen megerősíti Gemma joviális szépfiúságát, Rudolf Péter pedig legalább olyan jó tolmácsa Sakurának, mint Székhelyi József a tökkelütött egzotikus karaktereknek a Spencer-Hill darabokban. A konkrét magyar szöveg tele van remek, az eredeti filmhez talán hozzáköltött dumákkal, ezek ülnek, de talán többet is elbírt volna még a szövegkönyv.
Ami igazán sarkalatos kérdés, egyben régi vesszőparipám, az Gemma jelenléte a vásznon – szentül hiszem, hogy univerzálisabb és sokféle vígjátéki és nem vígjátéki környezetben jobban funkcionáló figura ő, mint Terence Hill volt. Továbbra sem értem, pontosan miért nem vált kultikus színésszé a magyar közönség számára, a Vadnyugati szamuráj viszont megint egy olyan darab, ami ehhez hozzásegíthette volna őt. Nem láttam még tőle rossz filmet!

Ajánlom a Vadnyugati szamurájt, különösen akkor, ha valakinek kedve lenne röhögcsélni kicsit a vadnyugaton, de nem akarja újranézni sem az Aranyeső…-t, sem Az ördög jobb és bal keze filmeket.