Karcok 3

Serge_and_Boots 
Tudtad-e?!

Sokak kedvenc tengeralattjárós mozija a Vadászat a Vörös Októberre, mely a tengeralattjáró-hadviselés bemutatásában talán kétes, de filmként mindenképpen első osztályú induló lehet a saját műfajában. Én is sokat láttam, gyermekkoromban a nyári időszakok egyik slágere volt több éven át, így természetesen nekem is beégtek az intró szavai: 1984 novemberében, röviddel Gorbacsov hatalomra kerülése előtt egy Tájfun osztályú szovjet tengeralattjáró felszínre emelkedett a newfoundlandi partoktól délre. Azután a mélybe süllyedt. Feltehetőleg reaktorhibával küszködött. Meg nem erősített jelentések szerint a legénység egy részét sikerült kimenteni, de mind a szovjet, mind az amerikai illetékesek cáfolják, hogy amit önök itt látni fognak, az valaha is megtörtént…

Szóval joggal merül fel a kérdés, akkor hát a történetnek van valamiféle valóságbázisa? Clancy regénye és a belőle készült film legalább egy-egy drámai mozzanat erejéig igaz lehet?
A válasz nem egészen egyértelmű! A regényről szóló Wikipédia oldalon három olyan valós történelmi incidenst említenek, amiből Clancy kiindulhatott, vagy ihletet nyerhetett. Egyrészt egy 1975-ös, szovjet fregatton lezajló lázadás eseményeiből, egy 1976-ban repülőstül Japánba szökő vadászpilóta történetéből, és egy viszonylag nagy nyilvánosságot kapó, valóban tengeralattjárós incidensből, a K-129 rejtélyes eltűnéséről. Ez utóbbit egyébként 2013-ban direkt feldolgozta egy Ed Harris-szel és David Duchovny-val nyomuló, nem túl emlékezetes film, a Phantom.

Ezek az esetek azonban szerintem nem túl konkrétak, és a témában jártas filmnéző joggal hivatkozhat egy dokumentarista jellegű (bár hasonlóképpen erősen spekulatív és légből kapott teóriákkal telített) filmre, az Ellenséges vizeken című darabra: ebben az 1997-es tévéfilmben egy, a Vadászat… cselekményéhez egy ponttól kezdődően kísértetéjesen hasonlító incidenst mutatnak nekünk be, ami kapcsán lehetetlen nem összekötni a két film eseményeit.
Ami az Ellenséges vizeken esetében fix: 1986 októberében Bermuda közelében felszínre emelkedett a szovjet K-219-es, Navaga osztályú tengeralattjáró – nem egy híres-hírhedt Tájfun, de atommeghajtású rakétahordozó, akárcsak a fikciós Vörös Október. Tőle nem messze, a térségben tartózkodott a USS Augusta atom-tengeralattjáró, egy ugyanolyan Los Angeles osztályú egység, mint a filmbéli Dallas. Egyes összeesküvés-elméletek szerint a két hajó ütközött a víz alatt – ezt látjuk az Ellenséges vizekenben is, de ezt a teóriát végül semmi sem támasztotta alá.
A K-219 a folyékony rakéta-üzemanyag és a hajótestbe beszivárgó víz reakciója miatt szenvedett el súlyos károkat, amik a felszínre kényszerítették – míg a legénység az így keletkezett tűz megfékezésével küzdött, a reaktor is meghibásodott, akárcsak Clancy regényében, tekintsünk csak vissza a fenti intróra! Mintha egy az egyben a K-219-ről lenne szó!
Az amerikai haditengerészet jól dokumentálta a felszínen küszködő, láthatóan sérült hajó sorsát, a történet innentől jól végigkövethető az Ellenséges vizekenből: a K-219 végül hullámsírba merült, de legénységét néhány hősi halált halt matrózt nem számítva megmentették (maguk a szovjetek, amerikai közreműködés nélkül; tisztikara sem süllyedt el a hajóval), kapitányát elmarasztalták, bár tény, ő és a legénysége valószínűleg nagy katasztrófától mentette meg az emberiséget.

A párhuzamok bizonyos szempontból mintha egyértelműek lennének, ám van itt egy nagy probléma: a Vadászat a Vörös Októberre regényként 1984-ben, két évvel az K-219 incidens előtt látta meg a napvilágot!
Vitassa eztán el bárki is, hogy az írók egy kicsit próféták is…

Kapcsolódó filmek: Vadászat a Vörös Októberre (1990) · Phantom (2013) · Ellenséges vizeken (1997)

Vadászat a Vörös Októberre (1990) Phantom (2013) Ellenséges vizeken (1997)

TribeBubu 
Érdekességek

Vadászat a Vörös Októberre: Ezért volt egyetlen napja Sean Connerynek felkészülni a szerepre
https://www.mafab.hu/article/vadaszat-a-voros-oktoberre…

Kapcsolódó filmek: Vadászat a Vörös Októberre (1990)

Vadászat a Vörös Októberre (1990)

Kapcsolódó művészek: Sean Connery

Filmdoki
DVD haul, avagy mutasd a havi filmes szerzeményeidet!

Mai vásárlás. Mikor megláttam, hogy újra megjelenik a Vadászat a Vörös Októberre, nem is volt kérdés, hogy beszerzem-e.

Kapcsolódó filmek: A bárányok hallgatnak (1991) · Vadászat a Vörös Októberre (1990)

A bárányok hallgatnak (1991) Vadászat a Vörös Októberre (1990)

1 hozzászólás