Utódlás (2018–2023) 86% 71★

Mennyi szerethetetlen, rossz ember, imádom őket.

A hírverés hozott el a sorozatig, és szerencsére remek szórakozás lett belőle, igaz ez kőkemény hullámvasút volt.
Az első redflag máris a pilot epizód, ahol egymillió dollárt ért egy kisgyerek baseball-képessége. Ha valaki látta ezt, akkor ez máris egy elég nehezen védhető dolog… De a „Boar on the Floor” játék is kiváló példa arra, hogy emberileg milyen mélyre lehet süllyedni. A sorozatban repkednek a milliárdok, a szövetségek epizódról epizódra változnak, mindez egy stagnáló vállalat miatt. Logan Roy birodalma sok misét megérne, de leginkább a hőseink lelki üdvéért kellene imádkozni, mert itt mindenki sérült.
Logan a zsarnok, a mindenható atyaúristen, akinek a szavára kormányok, emberek buknak el vagy épp emelkednek fel. Így tesz a saját gyerekeivel, akik addig jók neki, amíg úgy táncolnak ahogy ő fütyül. Ha valamelyik lázadni kezd, az büntetéssel jár, a figyelemmegvonással, és a gyerek részéről a hatalmas kanosszajárással, hogy apu bocsásson meg. Lehet vajon így gyereket nevelni?
Lehet hát, négyet is, bár talán Connor a legkevésbé lényeges tényező, de ezt már önmagában is fáj leírni. Kendall, a potenciális örökös, a cég a mindene, és ezért bármit hajlandó beáldozni, még akkor is, ha ezzel óriási veszteségek járnak. Shiv, apuci kislánya, aki egyszerűen képtelen a szeretetre, de a tortából neki is kell egy jókora szelet. Roman, a két lábon járó zaklatási per, és akit leginkább fojtogat az, hogy megfeleljen az apjának. Ha csak az üzleti oldalt nézzük, Kendall lenne a legalkalmasabb a cég vezetésére, de belőle egy idő után egy Logan 2.0 lenne, és ebben tönkremenne, bár ő már rég tönkre ment az évek alatt. Roman túl impulzív, neki máshol, más körülmények között több esélye lenne kibontakozni, mert a Waystar-nál Ken csak elnyomná. Igazából talán neki több esélye lenne máshol, mint házon belül. Shiv-nek addig eszébe sem jutott, hogy benne legyen a buliban, amíg apu el nem ültette a bogarat a fülébe, de akkor viszont nagyon kellett neki minden. Ő a puszta hatalomért vállalta volna el, hogy földbe döngölhesse a tesóit. A közös munkára viszont egyikük sem képes, mert az elcseszett versengő nevelés, és a saját eltorzult értékrendjük miatt képtelenek belátni, hogy együtt többre mennének mint külön, és előbb-utóbb csak egymás vérét szívnák, a cég pedig ebbe rokkanna bele. Nézzük a csatolmányokat, Tom, a beházasodott családtag, aki egy borzalmas házasságban vergődik, de mindezt mosolyogva tűri, hiszen elképesztő módon profitál ebből. Greg, a napraforgó, ide puszi, oda puszi, de valójában egy kis senki a család többi tagja mellett.
Katasztrófaturistának éreztem magam végig, ahogy ezeknek az elcseszett embereknek a történetét néztem. Annyira elvesztették a valóságérzetüket, hogy jóformán az átlagemberek problémáit meg sem értik, de a saját problémáikkal sem tudnak mit kezdeni, mert sosem tanulták meg, hogy mit is jelent igazán emberinek lenni a nagy kiváltságok közepette. Minden a cég körül forog, a család, a barátok jóformán csak érdekkapcsolatot jelentenek számukra, és könnyedén dobnak el mindent, ha hátráltatja valami vagy épp valaki őket. Logan Roy kemény örökséget hagyott a gyerekeire, akiknek néha vannak jó pillanataik, amikor talán egy kicsit kibújik belőlük az ember. De mindhiába, ha jön valami, ami visszahúzza őket a hatalom megszerzésével és megtartásával járó csatatérre, ahol muszáj nyerni. De itt senki sem nyerhet igazán, mert szó sincs arról, hogy feloldozást és happy endet kapjon bármelyikük is…
Az egyetlen nyertes a néző, aki egy nagyon profin megírt sorozatot kap, nagyon könnyen rá lehet függeni a sorozatra, mert beleeszi magát az ember fejébe. Elképesztő karakterek, áll-leesős fordulatok és zseniális színészi játék. Minden díjat megérdemelnek a színészek, mindent kisajtoltak magukból amit csak lehetett, hogy ezeket a csodálatosan elcseszett figurákat életre keltsék. A filmes eszközök (vágóképek, ruhák, dizájn), is profi, látszik, hogy nem sajnáltak a sorozatra semmit, és hiteles lett minden. Lássuk be, nehéz a gazdagok élete is, csak ott egy teljesen más léptékben mérik a problémákat.
Igazából egy folytatásra lennék kíváncsi, mondjuk úgy 10-2 év múlva mi lett velük, mert erős a gyanúm, hogy Kendall vagy meghalt (túladagolás, öngyilkosság), vagy él ugyan, és kb. Stewy kegyelemkenyérként adott neki valami új üzleti lehetőséget, de egy megtört emberré vált. Roman szerintem a talpára esett, pár év terápia után helyrejött a lelke, de kevésbe seggfej mint amúgy lenne, és TED-Talkokon beszél arról, hogy lehet túlélni a világban, és mellesleg van egy saját sikeres cége, amihez nem engedi oda a tesóit. Shiv és Tom, a GoJo bedarálta őket is, nem csak a céget, szétmentek, spoiler, Tom békés milliomosként éli a világát, és könyvet írt, hogy kell vezetőnek lenni. Connor, sok jóra nála sem lehet számítani, de szerintem önmagához képest boldogan éli a világát, talán Willával, mert a csaj tudja, hogy ennél jobb partit csak melósan fogna ki magának. Lehet csak én vagyok pesszimista, de ezeknek az embereknek, talán lehetőségeik sincsenek arra, hogy normális életük legyen, mert minden ami őket körül veszi, óriási teherként zúdul rájuk, és nem tudják igazán megérteni, hogy lehet „normálisan” élni.
Részemről kifejezetten többszörnézős sorozat lesz, mert annyi apróság van (poénok, utalgatások, cska önmagában a színészi játék), ami lehet így elsőre elsikkadt a sok más, feltűnőbb dolgok mellett, hogy érdemes a finomságok miatt visszatérni hozzá. Természetesen mindezek után, kedvenc is lett.

2. évad után:
Egy rakás undorító, sérült, szánalomra méltó ember. Nem is lehetne azt mondani, hogy gonoszok, mert többnyire annyira elszakadtak már a hétköznapi ember valóságától, hogy nem is értik azt, nem kötődnek hozzá ilyen érzelmekkel. Érinthetetlenek, az egész világ a személyes játszóterük, párhuzamos valóságban élő istenek, és mégis végig pengeélen táncolnak. Modern tündérmese az öreg királyról és a három királyfiról spoiler, amiben igazából mindegy is, hogy mi történik, valaki szemszögéből (de leginkább mindenkiéből) úgyis tragédia lesz a vége. Az ember meg nézi, mert képtelenség elszakítani a tekintetet, annyira lenyűgöző a sorozat, de valójában katasztrófatúristáskodás az egész.

Nem értem miért nem beszél több ember erről a sorozatról!

A képi világ, a kameramunka olykor szembe megy a sorozat hangulatával, a sitcom szerű bezoomolások, a szinte hanyagságra utaló életlen snittek lehet zavaróak lesznek néhány ember számára, de szerintem a sorozat javára vállnak ezek. Emellett a komoly politikai szál, és a szinte csak a komikum miatt jelen levő karakterek, a liberális és a konzervatív, a cég és a politikai érdekek szembenállása pont úgy egyenlíti ki egymást, hogy könnyen fogyasztható, és mégis komoly sorozat legyen.

A 3-4. részig nem mutatja ki a foga fehérjét, de onnantól nagyon is nézeti magát. Jól kidolgozott, érdekes és komplex karakterekkel találkozunk. Nem tudok egyet se mondani, aki a kedvencem lett volna, mert mindenkit utáltam egy kicsit, és nem tudok egyet se mondani, akit ki nem állhattam volna, mert mindenkit szerettem egy kicsit.

1. évad:
Mennyi szeretetéhes ember. Imádtam őket. Mindenki olyan rossz, velejéig romlott ember.
A kameramunka egészen egyedi. Komplex karaktereket kaptunk, akiket valami egészen furcsa módon nem lehetett utálni. A politikai szál zseniális volt.

spoiler
A viccet félretéve, a kiváló színészi játék, világábrázolás és hangulatteremtés elismerése mellett igazából ez egy klasszikus szappanopera, csak itt az érzelmi, szerelmi és családi kapcsolatok alakulása helyett áttételesen, amolyan kicsavart módon az üzleti jellegű érdekkapcsolatok alakulása és a hatalmi intrikák képezik a fő narratív elemet. Így az, hogy hatalmas tétű játszmák elvesztése esetén jelentős arcvesztés és mindenféle következmény nélkül, gyakorlatilag változatlan esélyekkel lehet visszatérni a halálból és újra meg újra megkísérelni az Olümposz meghódítását, ebben a kontextusban nagyon visszatetszőnek és életszerűtlennek hat, és a sorozat komolyan vehetőségét erodálja. Ugyanaz a történet négy változatban előadva, szerintem így sok a négy évad.
Igen, bármennyire is gondolkodom, nincs egyetlen karakter, aki az esetlegesen kicsírázó szimpátiámat ne rombolta volna le pár jelenettel vagy résszel később, de szerintem közvetlenül az eszméletlen vagyonnal és hatalommal magyarázni a testvérek személyiségtorzulását túl egyszerű válasz lenne, hiszen alapvetően, legalábbis a személyes kapcsolatok terén mindegyiük a szeretetlenséggel és szeretni képtelenséggel küzd, amelynek gyökéroka apjuk mérhetetlen önzősége. Ennek csak áttételes következménye, leképeződése a hihetelen vagyon, befolyás és hatalom, amely egyfajta rosszul funkcionáló szeretethelyettesítőként van a különböző családtagok által alkalmazva. Az apa-gyermek kapcsolat sem szeretetet alapú, hanem hatalmi viszony, amelyben az alávetettek az üzleti igények szerint bármire felhasználhatók, bármikor beáldozhatók. A testvérek már ebbe születtek bele, ebben szocializálódtak, ezt szívták magukba az „anyatejjel”, ezt tanulták az emberi kapcsolatokról, így irányukban megengedhető valamilyen szintű empátia. A családból kívülről érkezőkkel (lásd Tom és Greg) viszont, hiába, hogy hasonló problémákkal szembesülnek, egyáltalán nem tudok együttérezni (bár látszólag nem is tartanak igényt rá), mert a helyzetük tudatos értékválasztáson alapuló döntés eredménye, amellyel kapcsolatban látszólag sohasem bizonytalanodtak el.
Ahogy mondani szokták, mindenki a saját szintjén nyomorog, így ugyanez a történet nagyon könnyen elmesélhető lenne szintekkel alacsonyabb jövedelmi viszonyú/társadalmi osztályú családok bemutatásával is. (Példa/ellenpélda: Elemi. Tudom, hogy körtét az almával, de akkor is. Családon belül is tekintélyelvű kínai kultúra, családi kisbolt megöröklése, kemény migrációs eredettörténet, ennek ellenére mégis inkább az emberi kapcsolatok, a szeretet, tisztelet kerülnek végül előtérbe. Társadalmi és politikai reprezentáció tekintetében is érzékletes példamutatás a víz-tűz kapcsolat.)
Színészi játék tekintetében és úgy általában a gyászt bemutató részek tetszettek a legjobban.