Miközben hirtelen túlvilági lények tűnnek fel a világ minden táján, és a pokolra küldik az embereket, egy vallási csoport az isteni igazság eszméjét hirdeti.
Út a pokol felé (2021–2021) 62★
50' · dél-koreai · dráma, fantasy, sorozat, horror, rejtély 15 !
1 évad · 6 rész
Szereposztás
Kedvencelte 8
Várólistára tette 92
Kiemelt értékelések
Nem rántott be a hangulata annyira, mint vártam, pedig néhol brutál volt és durva a kivitelezés, ami egyértelműen a javára írható. Korrekt a világ felépítése, a birkaként mobilizálható tömeg megjelenítése, és vannak benne nagyon jó gondolatok, alapja lehet egy velős beszélgetésnek, eszmecserének vagy vitának. Vannak karakterek is, akik érdekesek, mint Jin Soo vagy Miss Bae. De egyszerűen ordít róla, hogy ebben ennél sokkal, de sokkal több van és tűkön ülve várja, hogy berendeljék a folytatást, ennek viszont mennyi esélye van? Remek bevezetés, tényleg, de annál szerintem nem több.
Hú, ez ijesztő volt…
Elég egy szikra, egy ügyes szónok és máris fanatikus birkaként követik az emberek, eldobva minden józan észt…
Itt aztán nem kíméltek senkit. Az meg különösen jó húzás volt, hogy spoiler
Az egyetlen dolog, ami nem tetszett, az az, hogy semmi konkrétum nem derült ki az „angyalról” és a „pokol követeiről”.
Azért van néhány elméletem:
– az angyal spoiler
– Talán tényleg okkal halnak meg pont ezek az emberek. spoiler A kétgyerekes anyukának is lehetett vaj a füle mögött. A spoiler talán később vált volna bűnössé… spoiler?
– Talán spoiler is lesz később a dologban?
Te jó ég, ez bitang volt. Helyenként nagyon kemény, brutális, látványos. Jók a szereplők, kiváló a hangulatteremtés. És ami a legütősebb: ilyen társadalom /és vallás/ kritikát nem tudom mikor láttam utoljára. Kegyetlenül megmutatja milyenek az emberek, főleg tömegként viselkedve. Aki szerint az agyonhájpolt Nyerd meg az életed társadalomkritika volt, az nézze meg ezt de előtte támassza ki az állát, nehogy leessen. Kenterbe veri minden fronton.
Fúúú de jó volt ez.
És az utolsó jelenet.
Na erre nem számítottam.
Minőségileg kifogástalan, a koreai filmgyártás egyik jó darabja szerintem.
Tetszett az alapkoncepció, pro-contra érdekes felvetéseket állít a film. Tetszik az a káoszos háttérhatalmas világ amit felépít. A démonok oda vannak téve.
A vége érdekes, és megint csak egy jó ötletelésre ad lehetőséget, hogyan értelmezzük.
Ajánlom ezt a rövid sorozatot, egy hétvégés lazulós naphoz.
Hát milyen vége lett? Hát milyen vége lett?! Az utolsó 5 percig eszembe nem jutott volna 10 csillagot adni. Most? Még egy kedvencelést is rádobtam. Mikor jön a kövi évad?
(A Squid Game-hez hasonlítani szerintem badarság, részemről mindkettő aranyérmes a saját súlycsoportjában.)
Nem igazán bírom a vallási témájú mozikat, és alapból ez is a horror vonal miatt érdekelt, de annyira pofátlanul bátran nyúlt a témához a rendező, hogy az már sokkoló. Merész, nem finomkodik, amikor arra számítok jönnek a szokásos a jó megmenekül sémák akkor pont nem az történik amiket máshol megszoktam. Azt kapjuk ami nagy eséllyel pontosan történne a valóságban is, és ez benne a legborzasztóbb, hogy nézés közben mikor túlzó jelenetek jönnek, rájössz hogy ez bizony a valóság. Ennél ijesztőbb nincs, erre rádöbbenni. Brutál jó.
Nagyon tetszett a történet. Kreatív, brutális és elgondolkodtató. Hihetetlen, hogy tömegek képesek hülyíteni tömegeket. És az emberek ölni tudnak azért, amit nem értenek. Csak kitalálnak maguknak mindenféle hihetetlen választ, és elítélik azt, aki nem ért velük egyet. Valahonnan ismerős ez a sztori. Ja! Várj! Ez a valóság…
Az első részekben különösen furcsa volt az az érzés, hogy az egész világ ellened van. De tényleg az egész világ. Minden egyes ember. Egy hülye eszme miatt.
Alig várom a második évadot!
Érdekes sorozat volt, főleg az előzetes fogott meg, de rájöttem, hogy nem nagy kedvencek azok a filmek amikben a hit és az ember van a középpontban. Például mint a Midnight Mass-ben is ez volt a téma. Az a baj, hogy az ilyen sorozatná lazt láthatjuk az emberek, hogy tudnak viselkedni más befolyása alatt és ez a való világban is így van. Kiváncsi vagyok, hogy a második évadban mi lesz, mert eléggé lógva hagyta a nézőket a vége, de nem lett nagy kedvenc.