Queimada kis karib tengeri sziget az 1800-as években. A természet földi paradicsommá tette, az ember pokollá. A portugál gyarmaton az óriási bevételt hozó cukorültetvényeken nyomorúságban tengődő rabszolgák fellázadnak kizsákmányolóik ellen. Az angolok nem késlekednek a beavatkozással: William… [tovább]
Várólistára tette 2
Kiemelt értékelések
Serge_and_Boots
Ez nagyon nehéz eset… Főleg mivel az ember érteni véli, mitől van tőle következetesen hanyatt esve a kritika, meg hogy miért volt kényelmes Brandónak is kedvenc szerepeként megjelölni az itteni munkáját, de attól még egyértelműnek tűnik: ezt a filmet a tematikája viszi a hátán, mely tematika a hatvanas-hetvenes évek fordulóján, a polgárjogi harcok, a gyarmatbirodalmak végső vergődése, az ezek által millió irányba útnak indított szerencsétlen embertömegek sorsa miatt a történelmi távlat ellenére is aktuális volt. A kérdés csak annyi, ez a politikailag kényelmes üzenet és állásfoglalás vajon elegendő-e ahhoz, hogy tényleg jó és évtizedek elteltével is feltétel nélkül élvezhető műalkotást eredményezzen.
Rövid válaszom az, hogy nem, a hosszabb meg az, hogy csak saját előismereteink függvényében… Ez a film ugyanis száz százalékban és menthetetlenül kora és még inkább a korabeli olasz filmgyártás gyermeke, így természetesen magán viseli ennek minden jellegzetes, általam is gyakran hivatkozott negatív jellemvonását. Nem kimondottan időtálló, néha határozottan idegesítő. Első órája és ezzel együtt első „része” kimondottan vontatott, szentimentalista és érdektelen. Második órája és a tíz évvel később játszódó második része már más tészta, itt a sztori jól érezhetően magára talál. Talán a mozgalmasabb cselekmény miatt is, de értelmet nyernek a politikai játszmák, a hogyanok és miértek. Hogy ezekhez néha külsős, néha belső narrációt kell használni, jelzi azonban a néző számára, hogy a rendező akart, nagyon szeretett volna, de nem voltak meg az eszközei ahhoz, hogy didaktikus eszközök nélkül átadja nekünk üzenetét.
Tény és való azonban, hogy Brando jó formában van, főleg a film vége felé néhány emelkedettebb pillanatban jól áll neki a szerep átélése, de mint sok idős(ebb)-kori alakítása esetében, itt sem érezzük visszaigazolva legendás státuszát és kultikus megbecsültségét a század filmtörténelmében. Nem tudom, a számára kedvesebb téma esetleg javított-e a forgatáson tanúsított magatartásán, de nem tűnik úgy, hogy ebben a filmben bármit is „szabotált” volna. Némileg kétesélyes módon azonban feltűnik a színen egy nagyon gyanús blackface is: Renato Salvatori mintha nem lenne mindig „elég latin”, a bőrszíne konkrétan legalább háromszor jól észrevehetően megváltozik a cselekmény során.
Fontos téma elég jellegzetesen olaszos feldolgozása ez a film. Ha jelentőségét abban mérjük, hogy elsőként foglalkozott a bemutatott konfliktussal, érthető a népszerűsége, de pusztán a filmélményre hagyatkozva egyáltalán nem nyilvánvalóan a nagyszerűsége.
