Tombstone – A halott város (1993) 78% 60★

Amerika nagyon rá van gyógyulva erre az egész Wyatt Earp legendáriumra, de érzésem szerint nem is nagyon van más választásuk: történelmük rövid, mellőzi az európai értelemben vett dicső, nagy pillanatokat, a XIX. századot meghatározó polgárháború pedig máig is megosztja a nemzetet – csoda-e, hogy odavannak a vadnyugati fegyverforgatókért, akkor is, ha az itt látotthoz hasonlóan csak azt erősítik ők meg, hogy Amerika a fegyverek és az erőszak által lett naggyá? Csoda-e, hogy éppen Earpről jó pár filmet forgattak már, de Doc Holliday is visszatérő hőse a mozijaiknak?

Csoda-e, hogy a kőkemény és mégis beszédes minimalizmusban nagyon ügyes Kurt Russell is kinézte magának a figurát? Nem csoda, de az igen, hogy ilyen pedáns western-revival mozit készített róla, ami számos aspektusában képes lenyűgözni a modern nézőt.
Legizgalmasabb része talán a casting: ez nem is sztárparádé, inkább már valóságos osztálytalálkozó, amiben olyan fickók váltogatják egymást a vásznon, akiket korábban nem is nagyon képzeltünk el western környezetben, pedig az itteni teljesítményük alapján mintha mindig is ott lett volna a helyük. Amit például Michael Biehn művel a kamera előtt, az saját életművének egyik csúcsteljesítménye lehet, de ugyanilyen elánnal lopja a show-t mindenki elől Stephen Lang, az alaphangon is fergeteges Powers Boothe és Sam Elliott, amikor pedig a film vége felé megérkezik a színre Charlton Heston, végképp letesszük a kalapot az asztalra. Hogy is mondta anno az öreg milliárdos: nem spóroltunk semmin!
Mégsem a gázsi vitte el a film költségvetését, ugyanis a moziban megjelenő miliő egészen varázslatos. Talán a legátélhetőbb, egyszerre életszerű és modern képzeletet tükröző, mégis a hagyományos vadnyugati sztereotípiáknak megfeleltethető díszleteket, berendezéseket, öltözékeket, arcszőrzeteket látjuk itt a zsáner történetében. Mindemellett a konkrét filmezés, vágás, koreográfia is lenyűgöző: a vágtatva tüzelő rendfenntartók kegyetlenül menők, ikonikusak, a pisztolypárbajok megint csak bámulatosan, sőt, ijesztően valóságosnak tűnnek.
Két ponton azonban mégis kilóg a lóláb. Egyrészt a forgatókönyv szerintem küszködik az elmesélni kívánt történet túlságosan is nagy volumenével. A mozi mintha egy előzménytörténet lenne: kiválóan, türelmesen, jól kidolgozva bemutatja nekünk a konfliktus alapját és első etapját, hogy aztán az utolsó fél-háromnegyed órában zsúfolt, klipszerű nagyvonalúságba fulladjon. A hatást eléri, de nekem az ilyesmi nem szokott tetszeni.
Val Kilmer a másik kérdéses motívum: nem sokkal fiatalabb a többi színésztől, mégis lelóg a vászonról. Hülyén áll rajta a bajusz, túlságosan finom, jóvágású férfi a vadnyugatra, Holliday doki karakterét pedig mintha túlgondolná, és a hírét ismerve, tökéletesen előttem van, ahogy Russell vagy Cosmatos instrukciói ellenében produkálja magát, legalább fél méterrel a föld felett lebegve.

Nem hibátlan, de élményekben gazdag mozi a Tombstone, alig várom, hogy összevessem Kevin Costner azonos témájú, abszolút kortárs, de ijesztően hosszú interpretációjával!

Wyatt Earppel úgy vagyok, mint Jesse James-szel. Bárki bármilyen formában dolgozza fel az élettörténetét, egy óra múlva elálmosodom. Pedig hát nem a tornácon ücsörögve nézték a naplementét… Nem tudom, hogy lehetne (számomra) eladhatóvá tenni azt, hogy össze-vissza lövöldözik mindenki. Mondjuk ha Kevin Costnernek ez nem sikerült, nem is tudom, hogy várhattam el, hogy más érdekfeszítőbbé teszi az eseményeket…
Magától a western műfajától nem zárkózom el, de Wyatt Earp? Na, belőle nem kérek többet.

kiskoromban láttuk, de csak arra emlékeztem belőle, hogy Val Kilmert folyton legöthösözik… ^^;;;;;;
utóbbi években volt, hogy újranéztem volna, de végül most jutottam oda, hogy sikerült. most is csak mert tök aktuális. kánikula van, ilyenkor szeretek westernt nézni, ha nézek ilyesmit, + lassan egy hete betegeskedek, többek közt köhögök is. hol rosszabb, hol jobb, 1ik nap vért is köptem reggel! ∑(ΦдΦlll de ha jól vettem ki, az csak az ínyemből szivárgott… mondjuk így is elég thrillerhorror hangulata volt a dolognak… D:
utána kezdtem amúgy köhögni… és így göthösködés közben az ágyban fetrengve eszembe jutott Doc és valami csoda folytán néhány napra rá meg is tudtam nézni. :D

nem nagy szám, sőt… mondjuk ahhoz képest, hogy 130 perc, elég hamar elszaladt és nem sok minden történt benne. mm ilyen érzete volt nekem. néhányszor furán is volt összevágva… :s
+ nem vágtam, egyik lövöldözés előtt Doc, aki állítólag nagyon pengén lő, rákacsintott a zenekedvelő csávóra és… aztán toszott rá egyből lelőni, wtf? O_o megvárta amíg az meglőtte tán az egyik Earp-öt… @_@ és még utána is olyan nehezen sikerült eltalálnia… @_@
azt se vágom a végén spoiler @_@

de azért nah, szétmálltam az ágyban, göthösködtem és egész jól elvoltam vele, úgyhogy egynek jó volt… :D

Val Kilmer nagyot játszik ebben a filmben. Egyébként kiszámítható és sablonos de azért egyszer nézhető.

Jól adja vissza a vadnyugat esszenciáját a film. Bár a végén a lovaglós-lövöldözős összefoglalás kissé túlzás talán, de jó, hogy nem annyira hősnek, mint inkább embernek próbálja bemutatni Wyatt Earp-öt. A szerelmi szál számomra kissé erőltetett volt, de nem rontott a filmen. Kurt Russel nagyon jól játszotta el a szerepét, és a magyar szinkron is szuperül sikerült. Szóval ez jól esett!

Különben érdekes, hoyg ez a magyar Kiegyezés kora körül játszódik, mégis mekkora szakadák választja el a két világot.

    A film első kétharmada szokványos westernnek mondható, ám azután az utolsó harmada durván átfordul véres drámába. Morális dilemmák, emberi értékek fogalmazódnak meg. Wyatt Earp belesodródik egy olyan helyzetbe, amit mindvégig tudatosan igyekezett elkerülni – hiába. És nem is csodálom, hogy Val Kilmer kedvenc szerepe volt Doc Holliday. Nagyon menő figura, minden ízében az. (A latin mondások párbaja, a fegyverpörgetés/bögrepörgetés, a zongorázás, a párbaj átvállalása stb. mind emlékezetessé teszik.) De az összes karakter rendkívül eleven, még a mellékszerepekben is kiváló színészi alakításokat láthatunk. Szerethető a film, mert teljesen áthatja a résztvevők átszellemült lelkesedése, hogy mennyire élvezték a munkát.