The Producers (2015–2015) 68% 13★

Csalódott vagyok összességében, mert nagyon vártam a casting miatt, hogy végre belekezdhessek, de én úgy láttam, hogy nem azon volt a hangsúly a forgatókönyvben, amit központi témájának választott: a variety department és a producerkedés. Az ál-dokumentumfilm forma hihetetlenül tetszett, sokkal jobban díjaztam volna, ha végig Modern Family stílusban tolják le a sorozatot, és őszintén szólva olyankor esett csak vígjáték kategóriába hangulatilag. Az első rész annyira tetszett, hogy onnantól kezdve mindig azt a szintet szerettem volna látni, a legvégén sikerült valami hasonlót összerakni, de a köztes epizódok nagyon eltértek tőle. A pilotban kellő humor volt, többször is felröhögtem, Baek Seung Chan különösen szórakoztató karakter volt, de a department többi tagja is simult ehhez a hangulathoz.

A negyedik epizód körül aztán kezdett ellaposodni nálam a cselekmény, mert minő meglepetés, nem a variety és producering volt a hangsúlyos, hanem mi? Hát a szerelmi nyűg, ami, sajnálom, ha valakinek spoiler lesz, de teljesen felesleges a történet szempontjából, nem mellesleg időt pazarló is. Úgyhogy nem tagadom, áttekertem a Ye Jin-Seung Chan nyáladzó jeleneteket, és a legviccesebb, hogy nem maradtam le az ég világon semmiről! Azt hiszem, hogy nem túlzok, amikor azt mondom, hogy a szerelmi bánat kategóriát teljesen kimerítette, minden szögből látható és érezhető volt.

Gong Hyo Jinnal nem sikerül megbarátkoznom egy ideje, bár a Master's Sunban nagyon szerettem So Ji Subbal, de azóta a szememben nem tud azon a szerepen túllépni és mindig azt a nyávogós karaktert látom benne. Merthogy itt sem alakított másképp. Ugyanazok a gesztusok, sóhajtások, mosolyok, fejbiccentések, szájtartás… egyet kivéve, hogy nem kell állandóan megmenteni, de egyébként sablonkarakter. Így visszagondolva, nem is meglepő, hogy ennyit kapartam tőle a falat.
A Ye Jin-Joon Mo páros és a Cindy-Seung Chan ship külön nagyon aranyos, de indokolatlanul keveset vannak a képernyőn Ye Jin-Seung Chanhoz képest.
Cindy karaktere sem egy újonnan kitalált figura, de ő is érdekesebb volt a nyűglődésnél, amit Ye Jin és Seung Chan produkált. IU szerintem kihozta belőle azt, amit lehetett: a klisés jelenetekben az elkényeztetett, kalitkába zárt csinibabát, olykor volt szomorú és meg nem értett, csak a szokásos, de én ezt a szerepnek tudom be. Cindy-ben tetszett a rendmániája és az érdeklődése a világ iránt, a kitartása a munkájában és saját magában. Alapvetően nem egy buta lány, csak egy szempontból rossz helyen volt rossz időben vagy a rossz ember találta meg. Ha üzenni akartak Cindy szálán keresztül, akkor vettem, és sajnos nem lepődöm meg, mert már évek óta hallani a koreai zeneipar áldozatairól.
Baek Seung Chant a végére nagyon ellenszenvesnek könyveltem el, de maga Kim Soo Hyun zseniális színész! Nem férfiként beszélek róla, hanem pusztán színészként, mint tehetségként. Egy pillanatra sem esett ki ebből a butácska, esetlen srác szerepből. De hogy mondjak valami pozitívat is Seung Chanról: örültem, hogy folyton akart tanulni. Tanulni a hibáiból és kijavítani őket, vagy változtatni a módszerein. Bár út közben rájött, hogy nem tudja, miért választotta ezt a pályát, de adott neki egy esélyt és megpróbálta kihozni belőle azt, amit tudott. Példaértékű a magatartása ilyen szempontból. Nagyon alázatos, talán ez adódik a tapasztalatlanságából, de ez olyan tulajdonság, amit nem kellene a pályafutása során elhagynia. Bár az tény, hogy amit ezek művelnek az „alsóbb” alkalmazottakkal, az felháborító. Lenne, vagy van egy határ, amit nem szabadna átlépni, mert az emberi méltóság ellen cselekszik vele, megalázza őt, csak a gyakorlatban sokszor az alkalmazott, ha ellenkezik, az utcán találja magát.

Szóval, nagy volt benne a potenciál, „elviseltem” volna több háttérmunkálatot magában a cselekményben, hogy hogyan dolgoznak a producerek (valamennyit azért kaptunk belőle), honnan szereznek ihletet, hogyan dolgoznak csapatként, hogyan kezelik a népszerűséget vagy a sikertelenséget a többi programmal versenyezve, valamint a már említett ál-dokumentálás is igen sokat dobott (volna) rajta.

Szerettem volna jobban szeretni ezt a sorozatot, de egyszerűen nem ment. Pedig amúgy érdekesnek tűnt, hogy hogyan működik egy televíziós társaság, hogyan készülnek el azok a műsorok, amiket az emberek nap mint nap néznek. Még a dokumentumfilmes megoldás is tetszett benne, bár volt benne azért furcsaság, de érdekes megoldás volt, egyedinek is nevezhetnénk.
Ettől függetlenül nekem olyan semmilyen volt az egész sorozat, az első öt részt valahogy végéig szenvedtem, aztán kb. egy kicsit érdekesebbé vált, de ha közben mást is csináltam akkor sem éreztem úgy, hogy bármiről is lemaradtam volna.
Szóval összegezve jó ötlet volt, de nem volt jó a megvalósítás és ezért nem is tudok rá sokkal több csillagot adni. Ha egészen őszinte akarok lenni IU miatt néztem végig az egészet és nem hagytam abba végül teljesen… de még egyszer egészen biztosan nem fogok leülni megnézni ezt a sorozatot. Annyira feleslegesen hosszúak a részek ráadásul…

Sajnálom ezt a doramat…
Nagyon érdekes témát választottak alapul: hogyan is működik belülről egy tévétársaság. nemrég olvastam egy cikket a kisebb társaságok felfelé íveléséről, azóta nem nyugszik bennem a kisördög, hogy lehet, hogy ez a sorozat propaganda anyag akarna lenni a nagy társaságok egyikének…. mert ugyebár a legtöbb sorozat imázs filmként is funkcionál… nem is kicsit… Az egészet egy újonc szemén keresztül ismerjük meg, de közben tapasztalt, öreg rókáktól tanulunk. Egyszerre halad a történet, és egyszerre kapunk dokumentarista jelleggel kis „életbölcsesség-filmeket”. Ez egy tök jó eleme volt a sorozatnak.
Az alap történetszál nem volt nagy durranás, és kicsit úgy érzem, hogy egyedül Baek Seung Chan karaktere (őt játssza Kim Soo Hyun) lett úgy istenigazából kidolgozva – és akkor az írókat szólom le. Vagy egyedül Kim Soo Hyun erőltette meg magát és formálta meg a rookie karakterét – és akkor a színészeket szólom le. Szóval az ő játéka és karaktere, annak fejlődése, ha nem is volt olyan nagyon érdekfeszítő, mégis kíváncsivá tette az embert. Kim Soo Hyun zseniálisan formálta meg az okos, tanulékony és érdeklődő, ám tapasztalatlan, félszeg és néha gyerekes újoncot.
Ellenben Gong Hyo Jin vérszegény volt. Én nagyon szeretem a színésznőt, de vagy a karakterrel nem tudott mit kezdeni, vagy a szerep volt neki túl kevés, mindenesetre nekem olyan semmilyen volt Tak Ye Jin szerepében. Cha Tae Hyun-t és IU-t nem ismertem eddig, róluk nincs összehasonlítási alapom. IU leképzett nekünk egy mai koreai popsztárt, akiből tizenkettő egy tucat, nagyon jól hozott egy csomót klisét ill. olyan tulajdonságot, amik alapján hajlamos az ember rögtön ítélkezni. Ettől eltekintve unalmas volt Cindy karaktere.

Az utolsó három részben kezdtem el igazán érdeklődni a történet iránt, addig vígan elszórakoztam a pinteresten vagy valamelyik online piacon, szóval csak fél szemmel és fél füllel követtem az eseményeket, és még így sem maradtam le semmiről. Ugyan csak 12 részes a sorozat, ám az epizódok 80 percesek… voltak pillanatok, amikor úgy éreztem, hogy féltávnál abba kell hagynom egy-egy epizódot. Simán lehetett volna klasszikus 16 részes dorama 55-60 perces részekkel. Nemcsoda, hogy kisadagokban fogyasztottam csak. Egyébként az általában nagyon jól elhelyezett, humoros jelenetek voltak azok, amik mindig továbblendítettek, és mondtam azt, hogy jó akkor nem droppolok.
Nincs klasszikus bejezése a történetnek, de még ez sem lett annyira egyedi, hogy feljebb húzza a csillagokat.

Kiaknázatlannak érzem a sorozat témáját, és sok kihagyott ziccert láttam. Lehetett volna jobb a forgatókönyv, jobb az időgazdálkodás és helyenként a színészi játék.