A történet Dél-Korea fiktív jelenébe enged betekintést. Az államforma alkotmányos monarchia. A király öccse, Lee Jae Ha herceg és egy Észak-Koreai tiszt Kim Hang Ah szerelme áll a középpontban. Szerelmük beteljesüléséhez rögös út vezet, sokan szeretnék megakadályozni házasságukat üzleti és… [tovább]
Kedvencelte 8
Várólistára tette 20
Kiemelt értékelések
Nem rontották el a végét… sőt! Nem tudom, a többiekkel mi a helyzet, nálam ez a sorozat simán megér tíz csillagot. Miért? Mert jó volt :)
Kezdjük azzal, hogy nagyon érdekes a sztori. Már az alapszituáció is, bár ezt felhasználták már korábban is: mi lenne, ha Korea (azaz Dél-Korea) királyság, illetve alkotmányos monarchia lenne. (Kétségtelenül a Goong a legismertebb ezek közül). De ez a sorozat legalább annyira fókuszál a politikai következményekre, mint a romantikus szálra, (ezért nekem sokkal jobban tetszett a Goongnál), így nagyon érdekes volt szerintem az, ahogy a külfölddel való kapcsolatukat, illetve főleg az Észak-Koreával való kapcsolat alakulását bemutatták.
Ráadásul nem egyértelműen romantikus sorozatról van szó, legalább annyira akciós, mint amennyire romantikus, hiszen a kémkedéstől a különböző katonai megmozdulásokig mindenféle történik, és a szoros barátság szövődése és alakulása is fontos és szép szál a szerelmi szál mellett. Szóval nekem már a történet is megért volna 100%-ot.
De nem beszéltünk még a színészekről. Ha Ji Won az egyik kedvenc színésznőm, nem is csalódtam benne, mint ahogyan természetesen Lee Seung Kiben sem, sőt, szerintem ez az egyik legjobb szerepe. Na de Jo Jung Suk, kérem szépen!! Fantasztikusan jó volt! (Megint!) A 2016-os My Annoying Brother (hadd ne írjam ide az idióta magyar címet) óta hivatalosan is az egyik legkedvencebb színészem, és megint igazolást kaptam róla, hogy nem véletlenül. El ne felejtsem a mellékszereplőket… a katonák, mindkét oldalon, illetve Lee Yoon Ji, aki a hercegnőt játszotta, meg természetesen a negatív karakterek, Hang Ah apja… mind nagyon jók voltak. Egyetlen fájdalmam, hogy keveset láttunk a csapatból (ha megnézitek, tudjátok, miről beszélek), de talán ha többet szerepeltek volna, másfelé vitte volna a sztorit, illetve eltolódott volna a hangsúly. Mindenesetre a csapat minden tagját megszerettem, bármily kicsinyke volt is a szerepük.
Én végig szerettem ezt a sorozatot, izgultam, nevettem, bosszankodtam és bőgtem is rajta… véleményem szerint nagyon megérte megnézni. Mindenki döntse el magának, de ehhez bele kell fogni, ha nem kezditek el, nem fogjátok megtudni, mit hagytatok ki.
Szentségesszenthabakukk!
AJÁNLOM
KEDVENC
ÚJRANÉZŐS
Közel sincs azokhoz a sorozatokhoz, amelyeket általában nézni szoktam, mégis minden egyes pillanatát imádtam.
A sok-sok tehetséges színész(/nő) itt is megmutatta tudását. Teljesen beleélték magukat a szerepükbe, és remekül játszottak.
Gondolom én, nem éppen a szerelmi szál volt a fő témája a sorozatnak, mégis számomra tökéletesen romantikus volt, és vicces is.
Főszereplőink között a szerelem lassan és szépen bimbózott ki. Apró gesztusok, kicsiny de annál nagyobb horderejű tettek. Sokat mosolyogtam.
Persze voltak itt igazán kemény, bizarr, és akár gyomorforgató jelenetek is.
Nagyon izgalmas volt és mindig gyorsan cselekedtek, csak úgy pörögtek az események.
Volt, hogy meg is lepődtem, mert ilyen fordulat(ok)ra nem is számítottam volna. A gonosz kellőképen volt gonosz, ugyhogy ezzel sem volt problémám.
Nagyon nehéz úgy értékelést írni, hogy még véletlenül se spoilerezzek le valamit xdd
Csalódott vagyok, hogy itt véget is ért a sorozat, ugyanis el tudtam volna még nézni jó pár napig..!
Lehetetlen összeszedegetni a gondolataimat, szóval itt abba is hagyom xd Még mindig a sorozat hatása alatt vagyok :D
Népszerű idézetek
– The actor you like is Jang Dong Gun, right?
– It's Brad Pitt.
– She says it's Brad Pitt. She has high standards.
(4. rész)