Goonjoo – Gamyunui Jooin (2017–2017) 87% 15★

Ez a sorozat újra emlékeztetett rá, hogy miért nem nézek túl gyakran sageuk sorozatokat. Nem mintha ne szeretném őket, csak ez a sok ármánykodás meg hátbaszúrás nem tesz jó nekem, főleg úgy, hogy itt kb mindenkiért lehet aggódni. Még úgy is, hogy az ilyen sorozatok végén általában a jó győz, a rossz pedig veszít, ami mindenképpen pozitívum. Csak milyen áron?
Sok esetben meg egyértelmű, hogy ki fog meghalni spoiler, de még így is az ember reménykedik, hogy „ő csak nem fog meghalni”, „eleget szenvedett már”, „még egy szövetségest nem veszíthet e~~~” *süvít a nyílvessző* *kardcsapás* Mi van?!
De a történetre visszatérve, nagyon is tetszett. A Pyunsoo szervezet felépítése és a módszere egyszerre zseniális, másrészről nagyon beteg. Kicsit a szervezet vezetője és az Itaewon Class „főgonosza” – a Jangga elnöke – között elég sok párhuzamot lehetett vonni. Az ország, a rendszer miatt kellett szenvedniük, és egy olyan valamit akartak létrehozni, aminek a segítségével a családjuk jól élhet. De aztán egyre messzebb mennek el, hogy megóvják azt, amit felépítettek, és annyira ragaszkodnak a hatalmuk fenttartásához, növeléséhez, hogy pont emiatt vesztik el azt, amit eredetileg meg akartak védeni.
Ha már a Pyunsoo. Ott van a vezető unokája, Hwa Gun. Először csak egy első látásra szerelembe eső libának gondoltam, de a végére nagyon megszerettem. Őszintén sokkal jobb választás lett volna a herceg számára. Rengeteg mindent tett érte, gyakorlatilag elárulta érte a családját spoiler
A női főszereplő egyáltalán nem tudott megfogni. Bár, mind Lee Sun herceg, és Lee Sun szemei előtt is csakis Ga Eun alakja lebegett glóriával a feje fölött, de egyáltalán nem értettem miért van érte mindenki oda. Jó, Lee Sunt meg tudom érteni, ő adott neki nevet és reményt is, valamint ő a kapaszkodója a régi normális életéhez. De vele szemben a herceg kiszambázott a palotából és belezúgott a csajba, mert pont jókor volt jó helyen – kicsit leegyszerűsítve. Pedig a Nokdu-ban bírtam Kim So Hyun karakterét, de itt adtam volna neki pár pofont, hogy ne csak nyitott szájjal merengjen a múlton, hanem mozduljon már meg. Na jó, annyira nem volt haszontalan, de azért… Nagyon nem is éreztem köztük a kémiát sem, a végére azért elfogadtam, mint az istenek által elrendelt shipet, de tartom, hogy a herceg sokkal jobban összeillett, Hwa Gunnal, és Lee Sun meg boldogan élhetett volna Ga Eunnal. spoiler
Yoo Seung Ho alakítása, mint koronaherceg nagyon tetszett, az elején még már-már idegesítően naiv gyerek volt, de ez nem az ő hibája, és meg is fizetett érte. De aztán nagyon is összeszedte magát, és a végére tényleg jó király lett belőle. A sorozat eléggé boncolgatta a jó király kérdését, voltak érvek és ellenérvek, külünböző álláspontok, amit nagyon szerettem.
És ott van még L is, aki miatt igazából megnéztem a sorozatot. kihívás Huh, az elején nagyon sajnáltam, a közepe felé nagyon felidegesített, annak ellenére, hogy totál meg tudtam érteni, hogy miért ragaszkodik annyira a trónhoz. És nagyon szurkoltam neki, hogy végül boldog befejezése legyen. spoiler Viszont érdekelt volna az ő palotabeli élete. Mármint nyilván mindenki elől titkolnia kellett a kilétét, de pont ezért kíváncsi lettem volna, hogyan tanult bele a palotabeli életbe.
A legtöbb mellékszereplő nagyon zseniális volt. Bírtam Hwa Gun assasinját és a herceg hűséges testőrét, valamint a herceg részeges, de bölcs tanítóját, a kislány meg nagyon cuki volt. Valamint Dae Mok karaktere is nagyon hatásos volt. És a végére Hwa Gun apja is nőtt a szememben. Ahogy kiosztotta az apját…
A zenék és a díszletek is nagyon tetszettek. Összességében nagyon tetszett, bár most kicsit le kell nyugodnom.

Már pár éve nem láttam igazi, klasszikus értelemben vett sageuk sorozatot, csak valamilyen fantasy-kombós verziót és bár azokat is nagyon szeretem, azért ennek van egy különlegesebb hangulata, amit más nem tud pótolni. Most a sorozat vége felé jutott eszembe, hogy a jó győz, rossz veszít-sztorivonal lehet, hogy főként már csak a mesékben él tovább és kisgyerekeket hitegethetünk vele, de a felnőtteknek is ugyanannyira szüksége van egy ilyen reményre, mert a valóság gyakran elveszi azt. Mindig meglep, hogy mennyire meg tud hatni az az értékrend, amiket itt képernyőre visznek. Teljesen más lelkülete van, mint egy Harry Potternek, pedig valamilyen szinten hasonló az üzenet.

A cselekmény a 19. résztől engem kicsit elvesztett, utána 10 epizódon keresztül hihetetlenül sok volt az ármánykodás és a hátba szúrás (ha húsz ilyen csavar nem volt benne, akkor egy sem), főleg úgy, hogy alig vitte előrébb a történetet, szóval az nekem fárasztó töltelék volt inkább. De ezt leszámítva egy kerek és alapvetően izgalmas sztorit írtak a sorozathoz. A harcjeleneteket külön imádtam, nagy kár, hogy csak a végét pakolták meg vele, mert tényleg látványosak voltak.

A karakterek szinte kivétel nélkül összetettek és egyáltalán nem homogének, csak feketék-fehérek, ennek ugye sok köze van ahhoz a drága 10 részhez, ahol totál káosz alakult ki a sok árulás miatt. Nagyon szép jellemfejlődéseket láthatunk és a sok sírás és nyivákolás mögött tényleg emberiek ezek a szereplők. A színészek közül Seung Ho és Joon Ho a nagy favorit, talán ez előzőleges elfogultság miatt, hihi, de sajnálom, imádom őket, nem tudtam másra figyelni, amikor jelen voltak, csak rájuk. És a közös jeleneteik… Whoa. Mindketten kiváló színészek. Seung Honak nagyon, nagyon jól áll a koronaherceg szerepe, egy jelenség volt (a zenének is köszönhetően), amikor belépett a képbe. A karaktere is csodálatos és erősen boncolgatja a jó király kérdését, ami különösen érdekelt és imádtam. Igazi lelkiismereti kérdést csinált belőle, voltak itt érvek mellette és érvek ellene, és én csak egyetérteni tudok azzal, amit az innis Master mondott. Ha a színészek iránti imádatomat félreteszem, akkor is azt tudom mondani, hogy a két ellentétes karakter iszonyúan jó kontrasztot ad. Bár ugyanaz a cél, mégis egy lényeges különbség van köztük: a cél az egyiknél szentesíti az eszközt, a másiknál nem.
Heo Joon Ho. Igazi gonosz szerepe van, amit kiválóan alakít, mint mindig, egyik best villain ever. Engem a zsarnokság eredete egészen lenyűgözött, hogy mekkora ötlet így pórázon tartani egy egész országot. Hah.
A főhősnőnk színésznője itt sem tudott lenyűgözni, még próbálkozom más drámáival is, a kémiát sem éreztem közte és Seung Ho között, de a végére valahogy rendbe jött a dolog, spoiler. Pedig tényleg aranyos ship, ezért is sajnáltam, hogy nekem nem jött át. Ez a karakter nekem ebből kifolyólag semleges és felejthető lett.
L-nek sikerült annyira megosztania engem, mert már régóta próbálkozom az ő munkásságával is, ami a filmipart illeti, erre jön ez a szerepe… és itt elismerem, hogy van ebben a srácban valami, de annyira megutáltam a karaktere miatt, hogy most képtelen leszek elvonatkoztatni ettől az élményemtől. XD
Hwa Gunt az elején ki nem állhattam, hihetetlenül idegesített a nyavalygása, amit produkált, közben ugye a színésznő is… (Sikerült pont egy olyat választanom, ahol mind a hármuk jelen van. Ez kész. :D) De a végére teljesen más képet kaptam róla, és nagyon megszerettem. Seung Ho mellett ő a másik olyan karakter, aki csodálatra méltó minden kény ellenére, mert az a hozzáállás, amivel támogatta a koronaherceget… Hát megtört a jég. spoiler Én azt hittem, hogy a végére megtalálják egymást. Túl szép lett volna, mi.
Rengeteg karakter van itt, akit még meg lehetne említeni, de Chung Woon… szívem csücske lett ez az ember.

A képi világ elképesztően gyönyörű, a jelmezek, a helyszínek… Ez a kultúra mindig képes elvarázsolni és egyszerűen nem tudom megunni.
És hát a zene… Ez a darab egy mestermű. https://www.youtube.com/watch…

A sok magasztalás után a két csillaglevonás mégis jár, mert nekem nagyon sok volt az a 10 rész, valahogy le lehetett volna rövidíteni (bár ugye ezt is le lehet fordítani arra, hogy milyen nehéz az út a boldogságig, vagymi), plusz én nagyon vártam, hogy kicsit jobban bepillanthassunk a spoiler király életébe. spoiler Szerintem ezzel még lehetett volna színesíteni a műsort.

Annyira agyaltam rajta 9 vagy 10 legyen, aztán végül azért adtam meg a 10-t, mert ezen a héten nem sokat aludtam a sorozatnak hála. UTÁLOM a fél órás részeket az egyik hátránya hogy mire belejönnél megszakad és jön a következő rész, a másik hogy könnyebben mész bele a „Nah csak még egy részt, hisz úgyis csak fél óra…”. Nah amikor ezen éjjel egykor vagy fél kettőkor gondolkozol nem egészséges:) Sztori szerintem nagyjából kiszámítható, talán klisé halmaznak nem mondhatnám, de nekem egyszer sem volt meg a nagy meglepetés :) Úgy isten igazából egyszer sem döbbentem meg, de a másik oldalon mégis izgultam értük és lekötött. A kosztümök nekem nagyon tetszettek, de főleg a koronaherceg és Hwa Gun ruhái.
Karakterek? nah ez érdekes, szerintem én deffektes vagyok…miért van az, hogy nekem az összetettebb „szürke” karakterek tetszenek a legjobban és pechemre a legtöbb spoiler A koronaherceget alakító Yoo Seung Ho nem volt rossz, de a sorozat első felében annyi könnyt préselt ki magából, hogy a vízháztartása tuti felborult…Az elején fiatal 17 éves idealista herceg, aztán a pofonoknak hála éles eszű és határozott felnőtt lesz, mégis a vége fele nekem már inkább szentembernek tűnt, annyira jó volt…Ga Eun sorry de a cuki pofiján és jó szívén kívül sokat nem dobott a sztorin, nem mondom rossz volt, de egyszerűen semmilyen. éééés ott van nekünk az álkirály L megszemélyesítésében…azt kell mondjam zseniálisan alakította/alkotta meg a karakterét. Ahogy az elején a semmiből jött srác, alsóbbrendből, az , ahogy begörnyed, mert képtelen egyenesen senki szemébe nézni, aztán ahogy magához tér és válik egyre határozottabbá spoiler úgy húzza ki jobban és jobban magát. A kétségbe esés, a magány, a zavarodottság, a reménytelen szerelem…minden az arcára volt írva. Ezután megérkezünk a mellékszereplőkhöz és jesszus ♥ A részeges tanár, aki még részeg pillanatában is józanabbul lát mindent bárki másnál. Egyszerre humor forrás és komoly tanító mester, aztán ott van Hwa Gun: Imádtam azt a nőt. A maga szerelmével, önfeláldozásával, okos intelligens viselkedésével, ahogy úgy csűrte-csavarta a szót, hogy bárkit rádumált volna a sivatagban, hogy vegyen több tonnányi homokot:D és ott volt Gon, a csendes, szófogadó, őrlődő assasin kardmester és persze a koronaherceg testőre:) Azt hiszem az első sorozat, ahol a másod női szereplő valamilyen oknál fogva nálam háttérbe tolt mindenki mást:)
Kinek? hát magára a fő szálra nem kell ezerrel figyelni, elég kiszámítható, kicsit romantikus, elején tele szenvedéssel, van benne pici humor is, mégis végig valami megmagyarázhatatlan oknál fogva nem ereszt…a vége egy közepes lavórt igényeltetik, mert hol túl nyálas, hol szomorú (ez a része szerintem egyszerűen nem volt fair:P) Noh mindegy:) hideg téli estékre megteszi :)

Alapból imádom a Joseon-dinasztia idejében játszódó kdramakat, és nagyon megtetszett a sorozat koncepciója is, szóval nem volt kérdés, hogy én ezt megnézem-e.
Az elején még nagyon tetszett, de nagyjából a közepénél kezdett kicsit leülni a sztori, nem is volt annyira kedvem nézni, de gondoltam, ha idáig eljutottam, akkor már végignézem… Szerencsére a kisebb hanyatlás után a végére újra érdekes és izgalmas lett. :D
A szereplők közül egyértelműen Lee Sun lett a kedvencem. A részek alatt ő ment át a legnagyobb személyiségfejlődésen spoiler szóval szerintem az övé volt a legérdekesebb karakter. :D A többi szereplőt annyira nem kedveltem, sőt, a főszereplőpáros (a koronaherceg és Ga Eun) kifejezetten idegesített a legtöbbször. spoiler
A színészek eddig többnyire ismeretlenek voltak számomra, valójában egyedül Myungsoot ismertem közülük… jó volt őt újra képernyőn látni és persze ennyi új színésszel „megismerkedni” :D

Szóval bárki bármit mondjon, (magamat is beleértve), mégiscsak megadom azt a tíz csillagot, pedig volt vele gondom. Az egyik az, hogy ezek a 25 perces részek annyira rövidek, hogy majd beleszédül az ember. Egy idő után azt vettem észre, hogy elfelejtettem jelezni hogy megnéztem, ami persze azért volt, mert annyira vitt magával a történet, hogy nem értem rá kattintgatni, csak néztem a következő részt :)
A másik problémám a pipaccsal volt, aminek csak a gumója mérgező, a szirma nem, azt salátába, teának, még bornak is felhasználják, sőt, gyógyhatású. Mindegy, lépjünk túl ezen is.
A történet nagyon jó, egyáltalán nem sablonos (csak amennyire minden sageuk az), végig érdekelt, hogy mi lesz. A színészek is kitűnőek voltak, nekem személy szerint két kedvencem volt: L, akit itt láttam először komolyabb szerepben és fantasztikusan játszott, és Park Chul Min, akit már sok sorozatban láttam, de sorolhatnék másokat is. (A női főszereplő néha agyatlanul viselkedik, de ez a hasonszőrű történetek sajátjának tűnik. Inkább az a kivétel, ha nem).
A film maga csodás látványvilágot teremt a tájakkal, a gyönyörű kosztümökkel, vannak látványos harci jelenetek is.
A zene pedig… elsöprő.
Szóval mindent összevetve marad a tíz csillag, sokkal több minden tetszett benne, mint ami nem, és ez is egy olyan történet lesz, amire sokáig emlékezni fogok.

A teljes értékelés megtalálható a blogomon: https://koreaekkoveiblog.blogspot.com/2018/02/ruler-mas…

"Az első rész bitang jól indított. Láthattuk a királyt a Pyunsoo bábjává válni, miután a segítségükkel megölték az előző uralkodót. De a „szövetség” ellenére a király szeretett volna valahogy megszabadulni a szervezettől, és a fiát is igyekezett megóvni ettől a sorstól, ezért is rejtette álarc alá az arcát. Lee Sun, a koronaherceg egy naiv, de jószívű fiú volt, aki azt hitte, a rangjával bárkit megmenthet, bármit megtehet. Hamar rájött azonban, hogy ez csak egy szép álom, mikor a számára kedves lány apját miatta gyilkolták meg. A koronaherceg nekem az elejétől kezdve a kedvencem volt, kedves és jószívű férfi, aki miután felismerte a népe szenvedését, segíteni akart rajtuk. Naivitása hamar megváltozott, miután rájött, hogy hiába ő a koronaherceg, és hiába az apja a király, a rangjával nem sokat kezdhet. Imádtam, egyszerűen imádtam a karakterfejlődését. Olyan férfivá vált, aki tökéletes királya lehetett Csoszonnak, mert mindig a nép érdekeit tartotta szem előtt. Emellett hűséges volt azokhoz, akik hűségesek voltak hozzá, és megvédett mindenkit, akit csak tudott.

Aztán ott volt a másik Lee Sun, a szegény fiú, akinek nem volt semmije, egyszerű vízhordó fiú volt. Myungsoo (L) kitett magáért. Egyszerűen imádtam, le a kalappal előtte. Úgy hozta ezt a karaktert, hogy én csak pislogtam, mint boci az új kapura. Ahogy hirtelen király vált belőle, úgy próbált alkalmazkodni a helyzethez. Nem volt más választása, hamis bábkirálynak kellett lennie annak érdekében, hogy túlélje. Ő és a koronaherceg barátokká váltak, és egy ideig Lee Sun segíteni akart neki, hogy visszaszerezze a trónját. Mikor azonban azt hitte, a koronaherceg elárulta őt, egycsapásra megváltozott. Azt hiszem, ennek oka az lehetett, hogy mindennél jobban megrázta az, hogy az utolsó szövetségese és a barátja, a koronaherceg meg akarta ölni. Nem tudhatta, hogy nem így volt, de ez volt az utolsó csepp nála, főleg azok után, hogy a szerelmét is „elvette”. Lee
Sun itt szinte kifordult önmagából, magának követelte a trónt, ott tett keresztbe a koronahercegnek, ahol csak tudott.

Myungsoo, fejet hajtok előtted! Istenien csináltad! Megérdemelted azt a díjat, amit kaptál a szereplésedért! Bevallom, iszonyú dühös voltam rá, azért, amit tett, szinte kiabáltam a laptopommal, miközben néztem. Gyűlöltem, hogy végül ilyenné vált, pedig úgy szorítottam, hogy a hatalom ne változtassa meg őt. De végső soron nem a hatalom volt az oka, hanem a csalódása és a fájdalma, és emiatt megértettem, és annyira sajnáltam őt! Gondolhatjátok, mennyire dühös voltam, és hogy bőgtem, az utolsó részben! Mindkét fiút annyira szerettem, hogy szinte nem is tudtam, melyiküknek szurkoljak. Azt akartam, te jó ég, mennyire akartam, hogy Lee Sun megkapja a lányt, akiért annyit harcolt, aki miatt foggal-körömmel ragaszkodott a trónhoz, ami nem az övé volt." Az értékelés folytatódik a blogon: https://koreaekkoveiblog.blogspot.com/2018/02/ruler-mas…