Taylor Swift: Miss Amerika (2020) 88% 122★

Nem vagyok nagy Taylor Swift-rajongó, és ezt csak azért gondoltam kiemelni, mert egyáltalán nem elfogultságból adtam ezeket a csillagokat. Érdekes a dokumentumfilm, bensőséges, természetes és úgy éreztem, hogy megismerhettem Taylor egy kis részét. Nagyon okos és józan eszű nő, és ezeket a szavakat nem sablonszerűen bányásztam elő az agyam rejtett zugaiból; hallottam, amikor beszélt a világról, az életről, önmagáról mint külső személy. Nehéz önmagunkra nem saját szemünkkel nézni, mert összehasonlítjuk magunkat másokkal, de amikor a body shamingről beszélt, nem is tudtam volna vele jobban egyetérteni. Néha azt érzem, hogy egy csomó híresség kifejti a véleményét erről, de valahogy elveszik az üzenet a mondanivaló közben. Egyszerűen elmondta, hogy ő hogy gondolkodik és nem akart senkire semmit ráerőltetni. Értelmes, fiatal tehetség, akinek a lelke is ifjú, nem gyepesedett be az évek alatt, vagy csak ennyire jót tett neki az a kihagyott egy év, amiről beszélt. Zeneileg nagyon tehetséges, de a lenyűgöző kitartása és szorgalma vitte előre. Irigylésre méltó.

Eddig is tudtam, hogy Taylor mennyire érzékeny és fantasztikus lány és énekesnő. És az is világos volt, hogy mennyire elképesztően sok munka van a sikereiben. Ez a film pedig rávilágított, hogy még több van benne, mint amit eddig gondoltam.
Imádom, hogy minden dalának története van és ő írja őket.
Nagyon tetszett a film, tudtam volna még nézni. Jó volt látni, ahogy egy-egy kedvenc dalom megszületett a mostani albumról.
❤

Ms Swifttel nagyon régótára nyúlunk vissza, egy-két számát elhallgattam de a legtöbbtől a falat kapartam (ME! is a crime against humanity), amikor divat volt utálni akkor én is utáltam, aztán tavaly szembe jött velem a Folklore ami agyonvert, leköpött, megalázott és utána megölelgetett és megvigasztalt. Az volt az én pálfordulásom. Gondoltam, ha egyszer sikerült ezeket az energiákat és érzéseket kiváltania belőlem, akkor talán már máskor is, csak nem tudtam róla, ezért kicsit beleástam magam a dolgokba, és oh boy, mennyire jól tettem.
Taylor Swift egy hihetetlen érzékeny, okos, értelmes, gyönyörű és elképező tehetség.
Swiftet annyira korszakmeghatározó alaknak fogják tekinteni innét 20-30-50-100 év múlva, mint ahogy most mi látjuk Elvist vagy Michael Jacksont. Végig vezette a 2010es évek toplistáit (akár tetszik akár nem), folyamatosan képes megújúlni, minden albuma egy tök más era (és mindegyik zseniális), egy dalszövegírő gépezet. Elvisnek 3 Grammyje van, ahogy a Rolling Stonesnak is. A Beatlesnek 7, Taylornak 10(!!!). Egyedül Michael Jackson aki megelőzi a 13jával.
A következő generációk úgy fognak róla és a 2010es évekről beszélni, mint ahogy mi a 60as évekről és a Beatlesről, a 70es évekről és Elvisről, 80as évekről és Michael Jacksonról, a 90es évekről és Britneyről, 2000es évekről és Eminemről vagy Beyonceról, Taylor Swift a 2010es évek zenéje.
Hihetetlen érzéke van a történetmeséléshez és az íráshoz, legyen bárhol, bármikor. Meghall egy dallamot, amihez köt egy érzelmet, amihez köt egy karaktert, amihez köt egy történetet, amihez köt egy kifutási szálat, zseniális. Ahogy megválasztja a hangszerelést, az egész szám kreatív aspektusai, az egyediség a hangjában, az érzelmi tartományok amik övezik az összes számát, ahogy ír, ahogy bármit meg tud úszni, és hogy még a legszomorúbb dalából is sugárzik a pozitivitás, még akkor is, ha csak egy dallam.
Taylor Swift IS the music industry.
Szóval kérlek ne haragudj rám Taylor, amiért erősítettem a haters oldalt, mostmár veled vagyok ride-or-die!!!! Engesztelésül az összes barátomat swiftievé formálom ♥

Mit is mondhatnék? Kezdeném azzal, hogy én szeretem Taylort :)) Mármint szerintem jó a hangja, nagyon jók a dalai és igazából, mint ember sincs vele bajom…

Szóval nekem tetszett. Kicsit lassú lett és sajnálom hogy annyi dalt megvágtak egy-egy bejátszáskor. De hát egy doksi film, milyen legyen? Mondjuk bevallom hátsó szándékkal néztem (hátha benne lesz Tom, de be kellett érnem 3 másodperccel xd).

De ebből a dokumentum filmből is csak az jön le, amit a Family Guy-ban is jól megmondtak. Taylor nem rossz ember, sőt. Szép, kedves, rendes és tehetséges, de sajnos csak akkor nézik őt valamibe az emberek ha szakítós dalokat ír. Amint kicsit boldog mindenki lesz*rja. :/ És ez így is van. Ki az aki nem rajongó de tud egy olyan dalt mondani amit nem az egyik volt pasijáról írt? Ugye hogy senki? Mert azokat nem nyomtatja a rádió, nem nyomja az arcodba a YouTube, nem menő a TikTokon, nem áll a stream listák élén, meg mit tudom én mi a menő mostanában….

Szóval hiába szidja mindenki őt, hogy milyen gyerekes, hogy az exeiről ír… Ja, de ha meg nem ezt teszi akkor senki nem ismerné a dalait..

Egy őszinte nő szavai, aki a csillogáson túl ugyanolyan érzésekkel és problémákkal néz szembe, mint bármely másik ember, ezzel pedig még közelebb érezzük magunkhoz. Eddig is csodáltam, gyakorlatilag az ő dalain nőttem fel, együtt fejlődtem és változtam vele.
A jó dalszerző és énekesnő titulusok mellett egy nagyon okos és talpraesett emberről van szó, aki már megért arra, hogy kiálljon az igazáért, s ne csak azt láttassa, amit mindenki más akar. A saját problémáiról is bátran beszél, ebből is látszik, mennyire igazi.
Rettentően szimpatikus személyiség, és ennek a filmnek hála szerintem mindenki másnak is az lesz! Kanye West pedig menjen a jó büdös francba!

Ez a dokumentumfilm azon kívül, hogy bemutatja Taylor Swift karrierjének útját, miközben bepillantást ad a viszontagságokba, a kemény munkába és az érzései, a lelki világa egy részébe, megmutatja, hogy egy sztár élete nem csak csillogás, mint ahogy azt oly sokan tévesen gondolják. Az egész őszinte és nem hallgat el dolgokat, hanem közli azt, ami fontos.
Gyerekként kezdte el a karrierjét és rengeteg szorgalommal és a zene iránti szenvedélyével folyamatosan feljebb lépkedett azon a bizonyos lépcsőn. Azt tette, amit elvártak tőle, mégsem tört meg, hanem még keményebben dolgozott azért, hogy elismerjék az a rengeteg munkát, amit egész életében csinált. Elképesztő.
Őszinte leszek, kicsiként sokat hallgattam a dalait és a mostani dalait is meghallgatom, ha szembe jönnek velem. Sosem volt semmi bajom vele és a film megnézése után azt mondom, hogy szerintem nem is lesz.
Egy kedves, jólelkű, keményen dolgozó, kitartó nő, akinek tényleg fontos az, hogy a munkájával tudjon segíteni másoknak. Olykor egy-egy ütős dalt formál meg, máskor pedig a színpadon mondja meg a magáét. Azt hiszem a filmnek köszönhetően, ami rávilágított jó pár, eddig nem publikált dologra Taylorral kapcsolatban, csak még jobban megkedveltem, mert nem kevés bátorság kellett ahhoz, hogy újra színpadra álljon, hogy egy teljesen más műfajra váltson, hogy kilépjen az elvárt viselkedésből és kinyissa a száját, hogy megküzdjön a mindennapi emberek gondjaival és a sztárélettel járó problémákkal: az idétlen, sértő kommentekkel, a zaklatásokkal, a betörésekkel, a lelki bántalmazással… Nem lehet könnyű ezeket átvészelni és közben azt mutatni, hogy jól van, még ha nem is.
Ezek után azt mondom le a kalappal. Taylor Swift egy kitartó, erős, szorgalmas, tehetséges és remek nő.

A Netflixen látható trailer beszippantott. Sosem voltam egy „OMG IT'S TAYLOR SWIFT I LOVE HER” rajongó. Igen, tetszik néhány dala a rádióban, de nem érdekelt, hogy pénzt költsek egy albumra vagy koncertre menjek. Viszont együtt nőttem fel vele, még ha nem is követtem a hírnevét. Apával nagyon sokat énekeltük a számait, éjszakánként többször aludtam el rá. Ugráltunk,és táncoltunk a számaira a rádióban. Emlékszem, ahogy belépett a zenei színtérre, és seprűvel söpörte a díjakat, emlékszem, ahogy Kanye disztingválta őt a díjátadón, emlékszem a köztük és Kim között később kialakult viszályra, és emlékszem a Reputation megjelenésére. Arra is emlékszem, hogy először beszélt a politikáról.

Mindezekre távolról emlékszem.

És ez egy csodálatos dokumentumfilm volt, ami megmutatta, hogyan érezte magát Taylor a színfalak mögött mindezek alatt. Az ember nem igazán gondol bele, hogy a média hogyan hat a hírességekre, akiket túlságosan szívesen szapulnak, vagy hogy Taylor mennyire megdöbbent, amikor nyilvánosan megalázták azon a színpadon mindössze 17 évesen. Bármilyen szörnyen hangzik is, ez a dokumentumfilm segített tovább formálni őt egy 3D-s személyiséggé, nem pedig csak egy hanggá a rádióban vagy egy arccá a képernyőn. Az emberek hamisnak nevezik őt, de ez a dokumentumfilm megmutatta, hogy ő minden, csak nem az.

Kevés olyan tiszta szívű, jó lelkű, szorgalmas ember van, mint amilyen Taylor. Igazán tehetséges, csodálatosan énekel, de ami még jobb, hogy gyönyörűen tud beszélni is – nagyon intelligens gondolatokat fogalmaz meg és szépen tudja tálalni őket. Nem véletlen, hogy a dalszövegeit is zseniális módon tudja megírni. A filmből egyértelműen látszott, hogy a szenvedélye a zene, azzal fekszik, azzal kel, ott van minden egyes percében.
Megértem azt is, ha az embereknek nem tetszik, amit Taylor csinál, de az kétségtelen, hogy egy igazi művész, aki a szívét-lelkét beleadja egy-egy dalba és mindig egy „jobb albumot” akar csinálni. Ezzel a kitartással és szorgalommal pedig szerintem még hosszú sikeres évek állnak előtte.

Mindig szívesen hallgattam Taylor zenéit, de ez a film megdöbbentett. Nem olvasgattam róla híreket, nem láttam amerikai kibeszélő showkat (nyikvén nem, lol), de amilyen jeleneteket bevágtak… Hogy lehet így emberról beszélni? Ráadásul nők nőről. Undorító, mit meg nem engednek maguknak.

Nagyon örülök, hogy megnéztem a filmet, szerintem remek lett és őszinte.

Pár évvel ezelőtt fedeztem fel magamnak Taylor Swift munkásságát, s nagyon hamar a rajongója lettem. Szeretem a dalait, a bennük kifejezett érzelmeket, a mondanivalójukat, nem beszélve az ötletes videoklipjeiről, bár ebben a dokumentumfilmben pont az tetszett meg, hogy azt ígérte, az énekes- és dalszerzői részeken túl abba is betekintést nyerhetünk, hogy még mi minden foglalkoztatja őt. Ez egyrészről jó koncepció volt, mert láthattuk, milyen sokoldalú ember, másrészről viszont mivel mindegyik témára ki akartak térni, ezért csak felszínesen érintették őket, hogy beleférjenek a felsorolásba. Az elmúlt években óriási sajtóvisszhang volt körülötte különböző botrányok miatt, a Kanye West-balhé, a folyamatos reflektorfény rá gyakorolt káros hatásairól nagyon komolyan és hosszan mesélt, ezért is volt furcsa, hogy az utána következő témákba csak belekaptak. A politizálással kapcsolatos döntését egész szépen végigkövették, ellenben az LGBTQ-közösség vagy a nők egyenjogúságáért folytatott harcáról csak ezzel kapcsolatban esett szó, önállóan nem, de megemlíthetném a családi és baráti részleteket is, ahol csak utalás szintjén kerültek elő személyes dolgok. Ha már egyszer felvállalta, hogy beszél róluk, akkor arra számítottam, rászánja az időt és kifejti rendesen. A dalszerzés folyamatai, a koncertekre való előkészületek, vagy épp az archív felvételek a gyermekkori fellépésekről nagyon érdekesek és meghatóak voltak, s hű rajongóhoz híven nagyjából az összes dalt felismertem az első hangokból és dúdoltam a jelenetek alatt.
Összességében nézve egy különleges és őszinte dokumentumfilm lett a végeredmény, csak a benne érintett témák részleteit keveselltem. Rajongóknak kötelező, de bárkinek szívesen ajánlom, aki szeretné egy kicsit jobban megismerni az igazi Taylor Swiftet.