Kedvencelte 3

Várólistára tette 44


Kiemelt értékelések

Negative_Singularity

Egy kicsit magamhoz kell térnem, mert olyan dimenzióit feszegeti a jövőbeli léleknek, ami elszédít. Egy mesterséges intelligencia megírt, programozott tudata kel önálló életre, kíváncsi, akár egy gyermek, tanítható, akár az ember. Ki mondaná ezek után, hogy egy matematikai számhalmazzal megírt tudatprogramnak nincs lelke?
Hát, ezzel indulunk, és ezt vezeti végig egy bezárt térben az egész film. Szemnek könnyű, agynak kemény alkotás. Egyszerre emészthető és elvont, könnyed és fullasztó. Olyan kérdéseket feszeget, amik jelenleg még nem relevánsak, de ki tudja, hogy később mit hoz a technikai fölény.
Ami egészen zseniálissá teszi a filmet, hogy emberi kényszer-reakciókat váltanak ki Tau-ból, aki a tapasztalt és tanult (tehát nem kizárólag a programozott) viselkedésmintát veszi eszközül. Büntetik, kedveskednek vele, ő hazudik, túlél, gondolkodik, szeret és dühös lesz.
Rétegfilm. Nagyon.

Gigglemug 

Jó kis MI sci fi nem nagy durranás de azért tetszett, de az is igaz hogy nagyon szeretem az ilyen minimalista scifiket. Ha szereted a scifit főleg az MI scifit akkor tökéletes hétköznap esti kikapcsolódás.

csokidani 

„okos” sci-fi, a thriller cimke sztem túlzás. Nem rossz, aki szereti ezt a műfajt annak ajánlanám, de amúgy nem nagy durranás. Van benne némi feszültség, de nem viszi túlzásba és az ilyenkor kötelező naaaaagy mondanivalóval is adós marad a film számomra. Képileg nagyon szép, a minimál és a most divatos neonos világ keveredik..

rocketdog

A film első fele engem A szürkére emlékeztetett, adott egy szupergazdag, szigorúan néző, programozó Kriscsön és egy talpraesettebb Anasztézsa :D
Látvány szempontjából a nagyon trendi vonalat célozták meg, így sajnos már az elkészülte után 2-3 évvel is kissé olcsó hatást kelt, milyen lesz 5 évesen?
De a lényeg, végre egy film, ahol spoiler.

zeana 

Ez valami botrányosan ZS volt. Logikátlan, unalmas, gyenge. Kérem vissza az elvesztegetett 97 percemet.


Hasonló filmek címkék alapján