Szeretetről, sötétségről (2015) 50% 7★

Emlékszem, amikor meghallottam, hogy Natalie Portman filmet rendez, azonnal rohantam volna a moziba, hogy megnézzem, mert nagyon szeretem mint színésznőt, ezért naná, hogy új szerepben is szeretném látni. Aztán mivel nem adták Magyarországon, maradt a várakozás, ami viszont elég hosszúra nyúlt, mivel az eredeti nyelvből semmit sem értek, aztán türelmesen vártam a magyart. Mindhiába. Tulajdonképpen sosem értettem, miért félek az angol feliratoktól, amikor egészen jól boldogulok velük, most szerencsére így sem volt gond.
A problémák ott kezdődtek, hogy hiába értettem az alapszituációt, egy idős ember visszaemlékezik a gyermekéveire, az egész sokáig egy merő katyvasznak tűnt. Gyors, olykor indokolatlannak tűnő snittek, rövid, pár szavas jelenetek, néha pongyolán odavetett félmondatok, aztán meg jöttek a fajsúlyos problémák. A téma ismeretlen terep volt számomra, mármint Izrael országgá válásának első évei, valamint a brit megszállás és a háború. Olyan sok világháborús filmet látni, ahol a zsidók szemszögéből követhetik végig az eseményeket, így mondhatni ez egy új színfolt a palettán. Már ha tényleges színes lenne. A film sajnos rendkívül monoton, hiába élünk meg háborút, erőszakot, depressziót, szeretetet, szerelmet, egyszerűen csak nem akar haladni a történet. Olyan, mintha a főhős, Fania depressziója és melankóliája rám is átragadt volna, és valahol a film felénél igen erős késztetést éreztem, hogy kinyomjam az egészet. Nem a depresszív hangulatával van a baj, mert szeretem a drámákat, milliószor jobban mint a tucatvígjátékokat, csak ezt a lélekölő hangulatot most valamiért nem tudtam élvezni. Emellett sajnos egyik karakterhez se igazán tudtam kötődni, de talán Amos volt az egyetlen személy, aki szerethető volt.
Sajnos azt kell mondjam, hogy az az origós cikk, amit még valamikor tavaly olvastam, miszerint „Natalie Portmant hagyták, hogy leégesse magát”, hiába bulvárszerű, sajnos nagyon is helytálló. Rendezőként számomra egyáltalán nem tetszik. Nem érzem, hogy a történet élne, lélegezne. Nem éreztem a katarzist, egyszerűen az unalmon kívül semmit nem váltott ki belőlem, hiába értettem minden egyes kimondott szót és a kis mesékben megbújó allegóriát. Bár a színészi játékát illetően is volt már ennél milliószor jobb alakítása, mindez eltörpül amellett, hogy egy valószínűleg nem véletlenül elismert életrajzi könyvet (mivel jómagam nem olvastam) pocsék módon vitt színre. Sajnos ez most nagyon nem sikerült, de talán majd legközelebb.

Nagyon vártam ezt a filmet, mert szeretem Natalie-t, de nem tudnám elmondani miről szólt ez a film, most komolyan. Oké, visszaemlékezés. De mire?
A héber hang és az angol felirat nagyon bejött viszont, jó volt hallgatni.