Szerelemtől sújtva (2002) 83% 10★

Egyelőre „csak” kilences, mert ahhoz, hogy 10 csillagot adjak, mintha hiányzott most volna valami… Maradt keserű szájízem, de ez nem a filmnek szól, nem a színészeknek, egyszerűen csak a sztori „végkicsengése” az, ami bár elfogadom, hogy az, ami, és értem, megértem, és elhiszem, de ha nem így írják meg, nem csak szerettem volna ezt a filmet, de imádtam is volna. Szóval, ezen még rágódom picit, sőt, az sem kizárt, hogy egyszer-kétszer előveszem még ezt a kamaradrámát…
Kovács Patríciát egész egyszerűen muszáj elaléltan méltatnom, elképesztőt alakít itt, zsigereiben van ez a karakter, természetesen hozza, szerethetően hozza, beleélhetően hozza. És: aranyos. NAGYON! (Aztán persze drámai is lesz, hajjaj, de még mennyire!… A fájdalom kinyúl a képernyőn át, és jól torkon ragad. Uhh.)
Nekem amúgy a hívás ebben az egészben az igazi csattanó, a legnagyobb dráma. Talán éppen azért, mert a színésznő olyan ügyesen felkészített…
És, hogy mindez spoiler?… Bevallom, kissé elbizonytalanodtam. De azt hiszem, hogy igen. Még ha valószínűleg kisebbségben is leszek a véleményemmel – amit egyébként tudnék még fejtegetni, de a spoilerek miatt most inkább nem szeretnék.

Nem kedvelem ezt a nézőpontot és rendkívül untatott a film. Örülök, hogy nem vagyok agyilag ennyire beteg…Viszont ismerek olyanokat, akik igen. Róluk szólt a film.

Egy nem százas lány kiborulásai, hangulatingadozásai, tervei, cselszövései, telefonhívásai, nappalai, éjszakái, fejhangjai, kísérletei, beteljesedése. Abszurd, néhol félelmetes, összességében jobb mint közepes. A szinte egy helyszínes ábrázolásmód nem tesz rosszat a filmnek, ahogy az a megoldás sem, hogy egy kivételtől eltekintve csak az utolsó jelenetben látunk más arcokat is, mint a főszereplőé. Ezzel egy bensőséges, skizofrén és jól körülhatárolható világot kapunk.