Szégyen (1968) 82% 20★

„A film tanulmány arról, miként tesz tönkre egy házaspárt a háború; az egyik legremekebb példája annak, hogyan alakítanak egy kapcsolatot olyan erők, amelyek fölött nincsen hatalmunk.
Jóllehet Bergmannak nem álltak rendelkezésére hollywoodi pénzek, hogy a pusztulás és a vérengzés látványát előállítsa, de az anyagi korlátokért bőségesen kárpótol drámai merészségével, magabiztosságával és meggyőző erejével, pszichológiai, érzelmi és társadalmi megfigyeléseivel.
Sven Nykvist jellegzetes fekete-fehér kameramunkája – amely ugyanolyan elegáns és hatásos az arcokról adott közelik, mint a döcögő tankok, lángoló fák vagy a fölsebzett tájak megragadásában – és a kiváló színészi játék egyaránt hozzájárul Bergman mesteri koncepciójának közvetítéséhez. A két főszereplő emlékezetes alakítást nyújt abban a méltán híres jelenetben, amely az utolsó rövid, napsütötte boldogságot sugárzó pillanatot ábrázolja, mielőtt a háború betör a tanyájukra.
Hátborzongató, kísértetiesen szép film, és riasztóan tárgyszerű.”

Háborús látomás, egy megszállt területen átélt megpróbáltatásokról, egy pár szemén át. Sydow itt a puhány, túlérzékeny férj, Ullmann a bátrabb, de a borzalmak őt is többször hisztériába taszítják. A kiszolgáltatottság, a jellem eltorzulása, főként Sydow-nál, aki egyetlen gyilkosság miatt nyafka fiúból cinikus és önző háborús túlélővé változik. Kár, hogy ugyanazok a színészek játszanak benne, mint az előző Bergman-filmben, hasonló helyszínen, így kicsit összefolyik a kettő. Ebben még több erős jelenet van.