Shisha no Teikoku (2015) 71% 9★

Csak ültem míg ment a stáblista, és folytak a könnyeim… Nagyon… durva volt ez az anime. Nehéz. Próbálom összeszedni a gondolataim, hogy írjak róla, de az is nehéz. Az alap ötlet eléggé elgondolkodtató, nyomasztó, filozófikus, nem egy könnyen emészthető darab. Talán még a No longer humannál is komorabb. Sőt, ha jobban belegondolok, itt is meg lehetne kérdezni, hogy ki az, aki többé nem ember? Lélek. Mi a lélek? Lehet vele kísérletezni? Visszahozhatunk embereket a halálból? Tabu. Tabu? Ebben az animében az emberiség… nem tudok százalékot mondani… nem tudom mennyien élnek, de egy olyan korban élnek, ahol halott embereket élesztenek újjá, akikkel a mindennapi munkát végeztetik, akiket a háborúba küldenek maguk helyett… Ez nem tabu. Az, hogy főhősünk Frankeinstein hagyatékát keresve és követve a barátja testét éleszti újjá, próbálva visszahozni annak lelkét és tudatát, az már tabu. Egy halottnak nem lehet lelke vagy tudata. Nem! Egy halott embert nem lehet visszahozni az életbe! Miért? Mert csak szenvedni fog!
Amikor elindítottam ezt az animét… nem is ezt akartam először nézni, hanem a Hello World-öt, de arra hibát írt ki az indavideo szóval kénytelen voltam egy másik sci-fi után nézni, és ezzel már többször is szemeztem, így erre esett a választásom… Szóval, mikor leültem nézni, gondoltam egyszerű kis sci-fi, zombikkal fűszerezve. Már az elején rácáfolt erre. Nem tetszett, amit a főszereplő művelt a barátjával spoiler, de még nem érintett meg annyira, mint a későbbiekben. Viszont az első igazi sokk akkor ért, amikor Alexeinél éjszakáztak. Ott konkrétan éreztem a sokkot, mint egy áramütést. Basszus ennyi volt a reakcióm. Igazából fogalmam sincs miért tették, amit tettek, amikor elvileg az volt a céljuk, hogy megsemmisítsék Frankeinstein jegyzeteit, szóval komolyan nem értettem a dolgot, de sokkolt. Ezek után egyre mélyebbre zuhant az anime a… basszus nem tudom… egyszerűen már alig bírtam nézni, ahogy Péntek szenved, már szinte könyörögtem Watsonnak, hogy ölje már meg, és ne hagyja szenvedni! De nem… Tudom, hogy miért tette, de akkor is… ez kegyetlenség. Bár a tudósok kegyetlenek. A tudományért mindent. Nem igaz?!… Mindenesetre az én lelkemre ez ránehezedett. Nagyon. Aztán volt itt más is, ami igazából már csak köret volt. Az egyik fickó az emberiséget akarta megmenteni… azzal, hogy mindenkit zombivá változtat… a másik célja még klisésebb volt. Ezekkel igazából le is húzták egy kissé az anime színvonalát szerintem, pláne a végén a spoiler és a stáblista utáni jelenettel, de engem annyira megérintett az alap téma, hogy nem volt szívem 9 pontnál kevesebbet adni rá, emellett a zárózene is nagyon szép volt, illett az animéhez, a hangulathoz, a gyönyörű és komor grafikához is.
Azt hiszem leírtam mindent, amit akartam, bár nem vagyok benne biztos. Mindenesetre annak ajánlom, aki szereti a lélektani filmeket, aki szeret filozofálni azon, hogy mi helyes és mi nem, illetve szereti mélyebben elemezni a karaktereket, a döntéseiket, és úgy mindent egybevéve. A gyengébb idegzetűeknek azért óvatosan, mert tényleg felkavaróak egyes jelenetek.

Az alapfelvetése és az alternatív történelmi háttere kifejezetten tetszett és reméltem, hogy egy jó filmet fogok kapni.
Aztán úgy a második negyedére rájöttem, hogy számomra ez inkább egy WTF?! film lett. Az még elmenne, hogy egymás után dobálja be a random dolgokat, de Watsonon kívül egyik szereplőt sem éreztem kellően kidolgozottnak. Megint az van, hogy ültem és kérdeztem, hogy „ezt most miért kellett”, „ki ez”, „he”, válaszokat azonban nem kaptam. Arról nem is beszélve, hogy a film borzasztóan vontatott és unalmas. Ezt a készítők is érezhették, mert olyankor látványos akciójelenetekkel próbáljták feldobni a hangulatot. Ezek tényleg jól sikerültek, és a zombik legalább 100+1 felhasználási módjával találkozhattam.
Biztos én nem látom benne a zsenialitást, a rejtett üzenetet, nem tudom. Egyszer nézhető.

Jobban átgondolva, ha a zombik ennyi munkakörben bevethetőek, akkor egy utópisztikus, jóléti társadalmat kellett volna látnom. De ez sincs így, minden majdnem olyan, mint a mi idősíkunk XIX. századában.