Kedvencelte 7

Várólistára tette 11


Kiemelt értékelések

Yuuko 

Ez az évad sokkal jobban tetszett, mint az előző. Ott nem tudtam szimpatizálni a Moriarty testvérekkel, mivel nem volt még teljesen kibontva a tervük, illetve akaratlanul is Sherlocknak szurkoltam, aki szinte ugyanolyan főszereplője volt az első évadnak, mint William. De ez az évad tényleg arról szólt, amit a cím ígér. Megtudhattuk végre William végső tervét, majd végigkövethettük, milyen formában is fog megvalósulni. Nagyon tetszett benne William és Sherlock kapcsolata spoiler, jól váltogatták benne a szemszögeket. A többi mellékszereplőt is megkedveltem, kicsit sajnáltam, hogy Irene és Sherlock kapcsolatát elég rövidre zárták benne, de mivel Sherlockot itt Williammel sokkal jobban lehetett shippelni, ez nem is zavart annyira. Maga a története is nagyon tetszett, végig izgalmas volt. Összességében teljesen elégedett vagyok ezzel az évaddal és úgy általánosságban ezzel a teljes sorozattal is. A lezárása is nagyon hatásos volt, szinte minden szálat elvarrtak benne, és a legvége is tetszett. A grafika továbbra is gyönyörű, egyszerűen imádtam az arckifejezéseket és a szemek rajzolását benne, tényleg tükrözték a karakterek érzelmeit. Annyi, hogy kicsit zavart, hogy minden főszerplő karakter vagy gyönyörű (Irene), vagy dögös/karakteres arcú (Sherlock, Moran) vagy gyönyörű és dögös (William), ha pedig ezek közül egyik sem, akkor aranyos volt (Watson). Bár persze, nagyon élveztem a látványukat de akkor is mintha egy Sarah J. Maas regényt olvastam volna xd
Mindig nagyon jó OP-ED párosokat kapott az anime, bár az első évad openingjét számomra nem tudta felülmúlni, de mind zeneileg, mind pedig képi világ tekintetében nagyon illettek a történet hangulatához.

Rab_Csenge

Hát hol is kezdjem :D Én nem olvastam/néztem még Sherlock Holmesról szóló könyvet/filmet, jó az alap story-t azért ismerem. Így is nagyon tetszett és egy teljesen nézhető animéről van szó annak is aki esetleg nem olvasta (szerintem). Nagyon tetszett ez a dolog hogy a 3 Moriarty testvér mint a bűn ura szemszögéből néztük főleg ezt az egész történetet. A rajzolása nagyon tetszett, a zenék úgy elmentek. Szerintem tök jól le lett zárva ez az egész, nem hagyta függőben a történetet spoiler

Liliána_Tanács

Ó, Istenem ez nagyon jó volt!
Az én ízlésemet teljesen kielégítette. A kor, a ruhák, a történet, a karakterek jelleme, minden! Néha egy-egy szezonban ki lehet fogni ilyen gyönyörűséges animéket. A zene csodálatos volt, és a grafika is gyönyörű.
Nincs kedvenc karakter mert mindenkit szerettem.
Éééés a vége!!! Hát az csodálatos volt, de tényleg! Méltó az évadhoz.
Nekem ez a lezárás a Banana Fish (2018–2018)-re hasonlított és még tetszett is! spoiler
Meg persze a shipper, yaoista szívemnek muszáj volt végig izgulnia az összes Sherliam momentet ami csak emelte a színvonalat.
Az az utolsó két rész nagyon ütött, de leginkább az egész évad!

Janus

A Yuukoku no Moriarty első évadával so-so viszonyban vagyok. Nem mondom, hogy nem tetszett, de ha nincs a kihívás, tuti nem nézem meg a második évadot. A kihívás is csak onnan jutott eszembe, hogy egy hónappal meg lett hosszabbítva a határideje.
Kár lett volna ezt kihagyni. Sokkal jobb lett, mint az első évad. Ugyanúgy 8 csillagot adtam rá, de az első évad az alsó, ez a második meg a felső határán van.
Remekül megismerhetjük a Moriarty-csapatot. Végre, bár továbbra is ő a Fő-Moriarty, nem csak William van mutatva. Albert és Louise is kap képernyőt. Tény, nem annyit, amennyit megérdemelnének, Louise pedig továbbra is olyan, mint egy inas, de azért végre próbálkoznak nekik is játékidőt adni.
Moran és Fred is kellően érdekes és kedvelhető volt.
És kettővel nőtt is a Moriarty-csapat. Az egyikük a hírhedt Hasfelmetsző Jack, aki érdekes volt, de semmi különleges.
A másik Irene Adler, aki ezzel a kedvenc Irene-em lett. Azt mondjuk bírom, hogy akármelyik SH feldolgozást nézem, Irene-nek köze van Moriarty-hoz, holott a regényekben semmi ilyen nincs, na mindegy.
Kellően tökös női karakter lett. Örültem volna, ha többször kerül konfrontációba Sherlockkal, de ez már csak a rövid játékidőből fakadóan nem sikerült. Jó, erre visszatérek még.
Ha nem nevezik át a sztori egy pontján egy poén kedvéért James Bond-ra (ezt akkor sem bírom röhögés nélkül… Borzalom), egy szavam nem lenne.
De azért William továbbra is a főhőse a sztorinak, és annak tökéletes. Egyfajta Code Geass meg Death Note szintű igazsághozó diktátor lesz belőle, spoiler
Egy zseni, de a bírósági részből egyértelműen lejön, hogy mekkora pszichopata is. Úgyhogy imádom.
Az imént William James Moriarty-t neveztem főhősnek, pedig itt már két főhős van.
Az első évadban nem szerettem, hogy Sherlockot ilyen korán berángatták. Erőltetettnek éreztem a SH-s epizódokat.
Itt viszont, a főszerepben, szintén nagyon kedvelhető lett. Most már látom ennek a Sherlocknak a karakterét. Benne van a BBC-s Sherlock nemtörődömsége és a tény, hogy a nyomozást játéknak tekinteti… Ezt az oldalát nem szeretem, majd később leírom, hogy miért.
Viszont van egy egyedibb oldala is, egy barátságosabb, egy törődőbb oldala, ami kimondottan kedvelhető lett.
Összességében jó Sherlock lett belőle.
A Moriarty-val való kapcsolata is szép. Bajom volt vele azért, de azt majd írom.
Mivel itt Moriarty és Sherlock is főszereplők, és olyan animés barát-ellenség kapcsolatot fűztek közéjük, kellett egy közös ellenség is.
Ez Charles Augustus Milverton lett, az eredeti novellák és a BBC-s Sherlock egyaránt legérdekesebb antagonistája… Azonban itt messze nem kaptam tőle azt a karaktert, akit vártam tőle. Inkább volt egy Kanryuu a Rurouni Kenshinből, mint Milverton (vagy a BBC-s sorozatban Magnussen). Csalódás.
A másik irdatlan semmilyen karakter az Watson lett, de ezen meg sem lepődök. Watson egy akkora anomália a SH történetekben, általában senkivel sincs több szerepe, mint annak a szúnyognak, aki megtamadja Sherlockot.
Tüttütű, negatívumok. A másik nagy bajom, hogy még mindig nem tudott attól elszakadni, hogy másolja a BBC-s Sherlockot. Nemcsak hogy Sherlock, Mycroft és Watson még kinézetre is megegyeznek a BBC-s énjeikkel, Watson és Mycroft jellemre sem különböznek. Csal Watson sokkal egysíkúbb.
De történetbeli azonosságokból is egy rakat van.
A személyes kedvencem az, hogy a keresztnevükön szólítják egymást a karakterek. Az 1880-as évek Londonjában. Ezt még védeni sem lehet, olyan egyértelműen a BBC-től vette át… Ráadásul Japánban a mai napig óriási tiszteletlenség (vagy nagyon szoros kapcsolatra utal), ha a keresztnevükön szólítják egymást, szóval abszolút nem értem, miért így csinálták meg.
Néha olyan érzésem volt, hogy ez nem Arthur Conan Doyle Sherlock Holmes könyveinek, hanem a BBC Sherlock sorozatának a feldolgozása.
De ezt szerencsére már ritkábban éreztem.
Volt pár komoly követhetetlenség, meg írói aránytalanság, fizikai túlzás a sorozatban (meg nem logikus Sherlockos okfejtések, ebbe néha beletört a készítők bicskája), de semmi zavaró.
A legnagyobb hibája az évadnak, hogy túl rövid. William változása túl hirtelen lett, mivel nem volt idő rá. Irene és Sherlock kapcsolata gyors lett, és utána elfelejtődött, annak ellenére is, hogy mind a ketten végig szereplők maradnak… Mivel rövid az évad.
És a legnagyobb gond: Sherlock és William barátsága nagyon szép gondolat. Ha ebből láthattunk is volna valamit, még jobb lett volna. Összesen kétszer találkoztak, még az első évadban. Ezerszer jobb lehetett volna ez a sorozat, ha ezt a kapcsolatot közöttük tényleg sikerül kibontani. Mert a vége gyönyörű lett, de ha jobban belegondolok, így, kontextus nélkül inkább hatásvadász.
Ezek nem nagy hibák, inkább az a gond, hogy sok van belőlük. Többet kellett volna rajta kotlodjon az író, és minden rendben lenne.
Összességében kivaló sorozat a Yuukoku no Moriarty. Az opening nagyon jó, a látvány abszolút látványos (szóismétlés be like), a Sherlock és William közé írt kapcsolat zseniális, és gyönyörű, a Moriarty csapat kellőképpen nagyszerű lett. Az utolsó három rész pedig abszolút zseniális lett.
Mindenkinek ajánlom, aki szereti a SH sztorikat. Egy durva társadalomkritikába csomagolt krimi, ami minden idők legárnyaltabb Moriarty-ját hozza nekünk.
Külön imádtam ezt a forradalmas sztorit. Kicsit mondom, a Death Note-ra meg a Code Geass-re emlékeztetett. Annyira nem lett jó, mint a DN, a Code Geass-szel meg egyenesen igazságtalanság összehasonlítani, de így is nagyszerű sorozatról van szó.

3 hozzászólás
Hajzer_Aida 

Nagyon jó volt ez az évad is, még mindig imádom nézni Moriartyék ármánykodásait. Nagyon izgalmas, egy részt se éreztem unalmasnak vagy időhúzásnak, mindig volt bennük valami, ami felkeltette a figyelmemet.
A grafika még mindig szép (bár a CGI emberek azért időnként szemet szúrtak), és az új openinget is imádtam, nagyon fülbemászó lett.
Az utolsó rész viszont vegyes érzéseket váltott ki belőlem. spoiler
Persze ennek ellenére is élveztem az évadot, ahogy az előzőt is. Kerek lezárást kapott, de kicsit sajnálom, hogy nincs sok esély a folytatásra spoiler

Gazuzangó 

Kimondottan sokszor esik meg, hogy egy sorozat második évadára elveszti báját, és örömmel vettem tudomásul, hogy ez egyáltalán nem így történt a Yuukoku no Moriarty esetében. Szinte felülmúlta magát ezzel az évaddal, zseniális nyomozások és imádnivaló karakterek mindez egy csodaszép rajzolással… és persze egy rendes és igazi befejezéssel, ami valódi lezárást ad, nem csak egy elmismásolt félig nyitva hagyott „hát, most itt a vége az évadnak, de majd talán még jön másik” fajtával.
Ezen kívül csodálatosnak tartom, hogy eddig vártak vele, hogy értelmet nyerjen a címe, mert ez azt mutatja, hogy az író eleve ezt tervezte, nem csak azért folytatta, mert népszerű lett. És természetesen nagyon tetszett is a cím értelme, kimondottan megható.
Nem mondom, hogy nem siratott meg az utolsó két rész, de a jó értelemben, szóval csakis köszönni tudom ezt az évadot.

HelenaB

Semmiképp nem volt egy rossz évad ez sem, azonban az elsőhöz képest enyhén csalódtam. Az első évadban jelent volt a nyomozás, a bűntények kitervelése, az elmék közötti harc. Itt úgy éreztem, hogy túl sok hangsúly került a több akcióra, a halálesetek megfejtései nem kerültek részletezésre. Valószínűnek tartom, hogy sokaknak bejön a több akció, de én nem pont erre vágytam a sorozattól.
Hogy beszéljek a pozitívumokról, a Sherlock és Moriarty közti barát-ellenség viszony vitte a sorozatot, meg úgy összben a karakterekért és a karakterek közti kapcsolatokért megérte megnézni, a rajzolás pedig úgyszint gyönyörű.


Népszerű idézetek

Liliána_Tanács

Catch me if you can, Mr. Holmes.

1. évad 13. rész – The Final Problem Act 2

Folytatása

Összehasonlítás

Yuukoku no Moriarty


Hasonló filmek címkék alapján