Évezredekkel civilizációnk pusztulása után bolygónkat – amit ekkor már Négyföldként ismerünk – az emberek mellett trollok, gnómok és elfek lakják. Utóbbiak közé tartozik a Shannara-család, akik felmenőik révén olyan természetfeletti képességek birtokosai, amelyek segítségével döntően… [tovább]
Shannara – A jövő krónikája (2016–2017) 157★
Képek 71
Szereposztás
Kedvencelte 49
Várólistára tette 179
Kiemelt értékelések
1. évadról: Nagyon jó és ígéretes volt a kezdés, de a folytatás… Na az messze volt a jótól. Rossz se volt, de elég erősen közepes kategória. Voltak jó pillanatok, de például a szerelmi háromszög engem nagyon idegesített, egyrészt maga a szerelmi háromszög, másrészt a szereplők, harmadrészt a színészek… De ha kiírnánk ezt a három szereplőt, máris jobban tetszene a dolog. Mert minden mással nem volt nagy problémám (Allanont pedig imádtam! Kár, hogy egyre kevesebb szerepe volt az évad folyamán :( Remélem következő évadban több lesz)
Következő évadot mindenképp nézem, különösen hogy spoiler
2. évadról: Na ez már jobb volt, spoiler Voltak nagyon jó pillanatok és részek, de összességében még mindig nem az igazi. Megint hullottak a szereplők, nyilván a kedvenceim is, ami sajnálatos, de hát… ez van.
Logikátlanságok most is voltak, bár nem sok, de zavaróak, ahogy néha a megvalósítás is béna volt (az, ahogy leszúrtak embereket, úgy, hogy az adott ruhaanyag meg se mozdult, csak a kard ment át olyan egyszerűen, mintha nem is lenne ott semmi, majd később valaki megfogja a pengénél és úgy adja át valakinek, nos, ez kiemelkedően a kedvencem.) De legalább a szörnyek jók. Meg persze a táj, na az gyönyörű volt!
Alapvetően elszórakoztatott, örülök, hogy belekezdtem, sajnálom a kaszát, de nem hiszem, hogy ajánlanám másoknak a sorozatot. A könyvekhez meghozta a kedvem, valamikor sort kerítek rájuk. :D
Pedig annyira szeretnék már egy ilyen fantasy sorozatot, ami jó is! Ha valaki tud, akkor ajánljon már nekem valamit, örömmel venném :D Legend of the Seekert néztem, az nagyon tetszett, de másról nem igazán tudok.
Egyáltalán nem rossz sorozat, sőt,a második évad még jobb, mint az első, így nem értem miért kaszálták el. Azt hiszem elő kell vegyem a könyveket, ha többet szeretnék megtudni :)
Tetszik ez a világ, varázslók, szörnyalakok, a jó és gonosz harca, az átváltozások…
Az első évadban volt sok felesleges szál, vagy olyan ami nem igazán forrotta ki magát vagy a történet vagy a szereplők miatt. A második évad sokkal összeszedettebb mind a téma, mind a szereplők is jobban a helyén voltak. Végre Will is összekapta magát. Az időutazásos rész volt a kedvencem, jó volt látni Will szüleit is. Nekem Amberle nem hiányzott, épp eleget szerepelt a második évadban. A csatajelenetek nem mindig tökéletesek, úgy értem néha túl tiszták, a jelmezek nem koszolódnak, nem szakadnak… vagy legalábbis nem eléggé.
A látványvilág viszont elég jó lett, tetszett a környezet, az is mikor előbukkantak a mi világunk elenyészett darabjai (pl a hidas jelenet a sok rozsdás autóval)
Fantasy műfajban szerintem azért elég jól teljesített a sorozat, sajnálom, hogy nem lesz folytatás.
Nem lettem a sorozat rajongója, de így, hogy néhanapján, amikor unatkoztam és eszembe jutott, megnéztem 1-1 részt, jó volt. Annyira azért nem kötött le, hogy egyben ledaráljam az egészet.
A látványvilág és a zene szuper, az alapsztori is tetszik, csak hát az a fránya szerelmi háromszög… meg aztán az Amberle-t alakító színésznő bamba feje azzal a tátott szájjal a végére kicsit sok volt. :D
Sikerült végignézni az első évadot. Nem is volt olyan rossz, sőt néhol igenis érdekesnek találtam. Bár kedvenc nem lett, eddig kíváncsian várom a folytatást.
A szerelmi háromszöget, meg a béna varázslós részeket leszámítva nekem tetszett ez a sorozat.
Wil mondjuk végig nagyon idegesített, fogalmam nincs mit látott benne mind a két csaj :D
Amberle szintén. Nem is bántam hogy spoiler Eretria az egyetlen normális női karakter benne, remélem a 2. évadban még sokat fog szerepelni.. Az egyik mellékszereplő akit hihetetlenül megszerettem az Bandon volt! Sajnálom ami vele történt :/ Amúgy szerintem kicsit ilyen gyűrűk ura beütése volt az egész sorozatnak. De nem zavart, hisz azt is imádom :P :D
Amúgy meg nagyon szép volt a látványvilága, és a zenék is tetszettek benne :)
Ha kijön a 2. évad, szerintem azt is meg fogom nézni! :)
A képi világ gyönyörű, bár egy picivel több költségvetéssel, láthattuk volna a griffet, vagy normálisan a trollokat, gnómokat, esetleg még pár féle orkot démont.
A három muskétás jól működik együtt, bár a hangulatingadozásaik milliónyi szemforgatásra késztettek, csak úgy, mint a szerelmi szögek, de hát MTV ugye, lépjünk is ezen túl.
Allanonból nagyon keveset kaptunk, ennél sokkal többet ígér az első duplarész, Ő viszont minden részben egyre halványabb és halványabb lett. A végére úgy éreztem, hogy egy nagy szólások és közmondások szótár.
Ami nagy plusz, hogy minden bevezető nélkül hullanak az emberek… xD Ez kifejezetten tetszett, de azt megjegyezném, hogy mivel totál szét van darabolva a történet, ezek a halálok abszolút nem hatottak meg.
A vége meg… pffff…… spoiler
No de összességében nem lesz ez rossz, tényleg annyira szép a képe, hogy folytatjuk a következő évaddal, spoiler de jó lenne kevesebb nyál, több stratégia és harc.
ui: A betétdalok fantasztikusak!
1 évad: Hiánypótló ez a sorozat, mert elég ritka a high fantasy, főleg a tévében. Ezért is örültem neki, és nem is csalódtam benne. Igaz ebből adódóan kicsit hajaz a Gyűrűk urára, és nekem ez a szerelmi háromszög is sok volt néha, de ettől függetlenül ha a költségvetéshez mérem a színvonalát, igazán jó kis sorozat lett belőle. A szereplőket kedveltem, a képi világa szép, és nagyon szívesen néztem volna tovább. Mindenképp folytatni fogom (ha lesz második évad).
2. évad: Még az első évadnál is jobban tetszett! A történet összetettebb lett, a karakterek is kezdtek szépen kiforrni. Izgalomból sem volt hiány, bár egy kicsit több mágia még belefért volna. spoiler Szomorú, hogy nem lesz több évad, már csak a vége miatt is. :( Megint egy jó sorozat, ami többet érdemelt volna.
Nagy reményeket fűztem a sorozathoz, mert már az első előzetes óta kíváncsian vártam a Shannara krónikák világát. Sajnálom, hogy nem tudtam előre elolvasni a kapcsolódó könyvet, de ahogy utólag megtudtam a főbb változtatásokat, talán nem is baj. Sajnos vagy inkább szerencsére korábban nem tudtam időt szakítani a nézésre, így egyben „csúszott le” a 10 epizód. Bevallom, az elvárásaimat csak félig sikerült teljesíteni, aminek az okára is sikerült rálelnem: nagy hiánypótlónak tartottam a sorozatot, ami a Trónok harca lightosabb verziójaként képviseli majd a fantasy vonalat. Ezzel csak egy probléma volt: nagyon úgy tűnik, hogy maguk a készítők sem tudták eldönteni, milyen vonalat is kéne követniük. Az egyik percben még diszkréten (ki)vágott szexjelent, a következőben egy kardot döfnek keresztül valakinek a fején, premier plánban…
Tulajdonképpen a csillagozáson is sokat gondolkodtam, végül két dolog volt döntő szempont: a történet és a szereplőválogatás, mert mind a kettő ütősre sikeredett. Az eredeti könyv tényleg üdítő jelenségnek tűnik, úgyhogy eltekintek azoktól a szemforgatós plot twistektől, amivel teletűzték a sorozatot. Igazán meglepő fejlemények csak az utolsó két részben voltak, korábban nem igen volt olyan, amit ne tudtunk volna előre kiszámítani. A szereplőket nagyon megkedveltem, bár a kedvencem egyértelműen Amberle lett. Eretriát egyáltalán nem kedveltem, de ez nem Ivana hibája, egyszerűen ilyen a karakter. A végére Wil is a szívemhez nőtt, bár azt vele kapcsolatban elég nehéz elképzelni, hogy spoiler… A legnagyobb problémám az volt a sorozattal, hogy megpróbálták tinisre venni a figurát, kis szerelmi sokszög, mindenki-mindenkivel szerelmi szálazik – de hogy azok az irritáló, abszolút irreleváns tinizenék miért kellettek néha, azt meg nem tudom emészteni. Egyik „kedvencem” volt az Utópiában lemezről játszott napjaink diszkózenéje… Tell me more!
Összességében egy nagyon szépen felépített, izgalmas világgal van dolgunk, amelyben hatalmas potenciál rejlett/rejlik – nem vagyok biztos benne, hogy ezt a készítőknek sikerült kiaknázniuk. Nagyon szépen le tudták volna zárni az egészet, aztán megcsinálni a következő könyvet, vagy akár egy előzményt, mert korábbi példák alapján sosem szerencsés a saját fantáziánkkal kitölteni valamit. Szerencsére nem lett függővég, legalábbis egyáltalán nem zavar, hogy csak jövőre lesz folytatás, és valószínűleg kibírnám, ha nem lenne. A fantasy rajongóknak mindenképp ajánlanám a sorozatot, engem kicsit a Narniára emlékeztetett. Csak 10 epizód, nem túl hosszú, egyedül a tininyálat kell letörölni róla, és máris kedvelhető. Unalmas szünidőkre tökéletes választás lesz. :)
Csak azért kezdtem bele, mert már a csapból is ez folyt és nagyon kíváncsi voltam, miért olyan különleges is. Az első pár részt eléggé untam, de aztán kezdett nagyon megtetszeni. Sok jó karakter nem volt, Will sablonos, Amberle szintén, Eretriát nagyon bírtam, kedvenc lett, Cephelo-t is végül megkedveltem spoiler. A sokak által kedvelt Bandon engem hidegen hagyott, a szerelmi háromszög borzasztóan idegesített. Az alaptörténet viszont tetszik, bár a gnómok sokkal menőbbek szerintem, mint a furafülű elfek. A többiekről, mint a romanókról szívesen tudtam volna meg többet, valamint az előző világról is és hogy pontosan mi is történt.
Hihetetlenül izgalmas és gyönyörű sorozat, remélem lesz folytatása, mert ez igen is folytatásért kiált. :D
Népszerű idézetek
Eretria: I thought Elves were supposed to be smart.
Wil: I'm half-elf.
Eretria: Clearly the wrong half.
Cephelo: Izzítsd a köveket, kölyök!
Will: Nem működik.
Cephelo: Akkor jön a B-terv.
Will: Az micsoda?
Cephelo: Futás!