Egy elárvult kisfiú kénytelen a távoli vidéken élő nagymamájához költözni – és együtt ismerkednek össze néhány nagyon elegáns, különleges, és megtévesztően kedves nővel: akikről hamar kiderül, hogy boszorkányok. Amikor pedig a nagyi menteni próbálja az unokáját, pont arra a helyre keverednek,… [tovább]
Roald Dahl: Boszorkányok (2020) 216★
Képek 9
Szereposztás
Kedvencelte 2
Várólistára tette 196
Kiemelt értékelések
A CGI nagyon bántotta a szemem és maradjunk annyiban, hogy nem ez Anne Hathaway és Octavia Spencer filmje, pedig mind a kettő színésznőt szeretem. Nem volt unalmas, mert végig lekötött, de különösebben nem is élveztem. A ’60-as évek amerikai hangulatát jól hozta, tetszettek a díszletek. Könyvben valószínűleg jobb.
Végül is nem volt annyira rossz, volt amin jókat nevettem, és Anne Hathaway meg Octavia Spencer, meg Stanley Tucci se volt annyira rossz, érdekes karakterük volt, mind a háromnak, de nem igazán lesz a kedvencem a film. Az alapsztori nem rossz, de azért lehetett volna ennél jobb is, egy kicsit szétszórt szegény, nem kell rajta sokat agyalni a cselekményen, mert eléggé kiszámítható a végeredménye, és hogy mi fog történi. Csakis azért adok rá 6 csillagot, mert megtudott nevettetni, spoiler Leginkább ez nevettetett meg, előtte viszont lassan indult be a sztori, lehetett volna pörgősebb is egy kicsit.
Anne Hathaway és Octavia Spencer játéka, mint mindig- kiváló volt. A történetet már korábban is feldolgozták, de olyan régen láttam, hogy sokra nem emlékeztem belőle. Valamikor újranézem a régi filmet is, lám melyik tetszik jobban a mai szemnek.
Pofa kis film volt, jót szórakoztam rajta, de szerintem sem való nagyon kicsi gyerekeknek, néhol elég para :D
Nem volt rossz film, de valahogy nem is volt az igazi. Végig lekötött és nem unatkoztam alatta, kikapcsolódásnak jó volt, de valami miatt akkor is úgy érzem, hogy nem az igazi. Talán a vége miatt, mert nekem az kicsit csalódás volt…
A főboszorkány kellően rémisztő volt, ugyanakkor túl affektálós, nem hiszem, hogy lenne olyan gyerek, aki a közelébe menne, mert egyáltalán nem tűnt olyannak, mint aki képes arra, hogy mézesmázos legyen… Igazából a többi boszorkány sem volt jobb. A CGI is nagyon szemet szúrt. És az sem tetszett, hogy a végén spoiler Úgy rémlik a régiben spoiler, de már nagyon rég láttam, szóval nem emlékszem. Egyébként elég morbid is a sztori, legalábbis nekem egész végig az járt a fejemben, hogy végezte a csirkévé vált kislány… mert ugye senki nem hitte el, hogy az a kislány… Egyetértek abban az előttem szólókkal, hogy ez nem gyerekeknek való film.
Annyira tudtam, hogy ez lesz… De így legalább nem mondhatja senki, hogy látatlanban fikázok…
Hát, ez rettenetes volt. Nem is maga a remake fájt, hanem az, ahogy. Ez a természetességet mellőző, tengernyi CGI annyira szánalmas és kiábrándító, hogy az valami hihetetlen. (Az 1990-es verzióban sokkal póriasabb eszközökkel alkottak sokkal természetesebbet és zseniálisabbat. És bár abban is van némi „korszakos gagyi”, összességében sokkal szerethetőbb az egész.)
Aztán a történetvezetés. Nem igazán tetszett, hogy az elején olyan sok idő elment a felvezetésre, kicsit hatásvadásznak éreztem, hogy az ember később már ne kapcsoljon el… Bezzeg az eredetiben az a sejtelmes festményes szál… Uhh…
Anne Hathaway megcsinálta, amit itt meg lehetett csinálni, de lába nyomába sem ér Anjelica Hustonnak. Bocs. (És ez a beszédstílus… Gáz. Legalábbis a szinkronban. Eredetiben nem tudom, mi volt a koncepció, de ha nem felejtem el, egyszer majd belehallgatok.)
Az egyedüli aki / ami nekem tetszett, az Stanley Tucci. spoiler Kicsit eszembe juttatta Mr. William Weatherall Wilkinst, de azért örülök, hogy nem őt hurcibálták be erre a szerepre is. :D
Az egerek meg… Ahh. Nálam aktuális, ugyanis én hosszú hetekig (sőt, volt az pár hónap is) macskát játszottam odahaza, ugyanis beköltözött a panelházba – azon belül is , mit ad Isten, épp a mi lakásunkba egy egércsalád. Okoztak is némi fejtörést, anya rettegett, apa „kandúrkodott”… Mindenesetre emlékezetes volt az utolsó delikvens kilakoltatása, amit sikerült éppen nekem megfognom. Azon az éjszakán elvittem sétálni, majd útilaput kötöttem a kis mancsaira, mert én ugyan nem bántom. Azóta is gyakran gondolok rá, vajon mi lehet vele. Még anyám is megállapította, hogy zseni volt a kis vakarcs, mert menetrendszerűen kizabálta a csapdákból a kaját, aztán felszívódott. :D
Na, ennyit az egerekről. :D A filmről meg annyit, hogy inkább nézzétek az 1990-est, ezt meg inkább felejtsétek el. :D
Ha még láttatok borzasztót. Akkor erre vessétek szemeteket. Ez még borzasztóbb.
Igazából az a baj a filmmel, hogy nincs igazán belőhető célközönsége. Felnőtteknek kissé gyerekes, gyerekeknek meg szerintem túl félelmetes lett, leginkább vizuálisan. Bár pont a vizualitás, ami dob a filmen így felnőttként, de összességében egy közepes film, sajnos ripacskodásra kárhoztatott színészekkel (kivéve Octavia Spencer).
Ez megint egy olyan film, hogy fogalmam sincs, mégis ki volt a célközönség. Felnőttként nekem kicsit túl gyerekes volt, túl meseszerű, de gyerekként rettegtem volna a boszorkányok kinézetétől. A korábbi verziót nem láttam, és a könyvet sem ismerem, így nekem minden teljesen új volt. A történet még egészen oké, úgy-ahogy lekötött, bár voltak pillanatai, amikor elkalandozott a figyelmem. A vége spoiler
A színészek (Anne Hathaway, Octavia Spencer és Stanley Tucci) mind szuperek voltak a karakterekhez, bár sajnos nem tudták úgy mutogatni a tehetségüket, egy jobb forgatókönyvvel ők is jobbat tudtak volna alakulni. Anne Hathaway szuperül játszott a hangjával, ennek ellenére nekem nem tetszett, túl mesterkéltnek hatott a karakterhez, és nem hittem el, hogy bedől neki bárki is, amikor próbál meggyőző lenni, és elhitetni mindenkivel, hogy ő egy jó ember.
A gyerekszínészek nem voltak kiemelkedőek, bár nem is szerepeltek sokat.
Számomra leginkább az egyszer elmegy kategória, és semmi több.
Nem igazán tudtam hová tenni ezt a filmet. Mondjuk az eredetit sem láttam, ez talán elvett valamennyit az élményből, but still. Végig azt éreztem, hogy nem én vagyok a célközönség, hanem a fiatalabb korosztály, nekik viszont túl kuszának és ijesztőnek tűnt. Nem éreztem szükségét a boszorkányok cipő, meg parókaledobálásának, már csak az elhúzott száj is kellően félelmetes faktor lett volna. A végkifejlet sem tetszett, spoiler, sem a színészi játék, legalábbis ami a kölyköket illeti. Nem azt mondom, hogy szenvedtem, de biztosan nem szórakoztatott, ami ettől a műfajtól elvárható lenne.
eléggé lehúzták az imdb-s kritikák, de nekem ez nagyon tetszett. a könyvet direkt nemrég olvastam, kezdem megszeretni Roald Dahl írásait. az eredeti filmet láttam vmikor nagyon régen, de nem emlékszem rá egyáltalán, tehát ahhoz hasonlítani se tudtam. nekem nagyon bejött ez a déli Alabama-i hangulat, a zenék stb. Octavia Spencert imádom, szerintem itt is remekelt. ahogy Hathaway is, tök jól hozta ezt a fura akcentust. a CGI-al se volt gondom. mondjuk hiába találkoznak a mai gyerekek ideje korán korukhoz nem passzoló dolgokkal, azért erre a nagyon kicsiket nem ültetném be, de lehet csak én vagyok ilyen gyenge idegzetű.