Realive (2016) 72% 5★

Remélem, megérem azt, hogy Mateo Gil és Alejandro Amenábar újra összeállnak, és írnak egy filmet, ami megközelíti a Nyisd ki a szemed (1997), de legalábbis a Halálos tézis (1996) szintjét. (Addig is próbálom kitörölni az emlékezetemből, hogy Amenábar Hátrálás (2015)-a mennyire rossz volt. Amúgy ennek komolyan ez a magyar címe?)

Szóval kíváncsi voltam, Mateo Gil író-rendezőként mit alkotott (legutóbb a Senki sem ismer senkit (1999) ígéretesen indult, aztán a második felére teljesen szétesett), de csak arra tudtam gondolni, hogy ez a Nyisd ki a szemed koffeinmentes változata – csomó minden visszaköszön belőle, csak itt nincs meg az izgalom, a mindfuck-faktor, és a főszereplő nem Eduardo Noriega totál lapos alakítást nyújt (de legalább probléma nélkül elhittem neki, hogy 70 évig halott volt.)

A legerősebb részek a visszaemlékezések – ahogy a srác megtudja, hogy halálos beteg, ahogy elmondja a szeretteinek, és a bonyolult kapcsolata az élete szerelmével, akivel sosem a megfelelő időben jöttek össze. A sci-fi rész kidolgozatlan és túl sokat támaszkodik a (rendkívül szenvedélymentes hangon előadott) narrációra. spoiler 55 percbe sűrítve, egy kis cinizmussal leöntve ütős Black Mirror-epizód lett volna belőle, de így nagyobbrészt élettelen volt a sztori. Mennyivel jobban szórakoztam volna, ha inkább újranézem a Nyisd ki a szemedet.

Fúúúú nehéz bármit is írnom, mert ugyan tele vagyok gondolatokkal, de olyan erősen hatott érzelmileg hogy odaszögez az ágyhoz (és a whisky-s poharamhoz).
Francia spanyol koprodukció. Mindent vártam volna ettől a két nemzettől csak épp ezt nem, annyi visszafogott és halkan megbúvó gondolatot közölt, ami pont nem rájuk jellemző. Ezek szerint viszont mégis.
spoiler
Node. Amit nagyon bírtam, hogy bár a jövő orvostudományára volt építve a film, a valódi lényeget mégis a léthez való viszonyulásában kaptam meg a főszereplőnek, kimondott olyan dolgokat amiket nem éreztem szájbarágósnak, sőt, szükségszerűnek hatott és kellett hogy megtörténjen.
A befejezést, azt engedtem volna el a vége előtt öt perccel, és pont, ide nem kellett csavar, anélkül is bőven tökéletes volt.

A film (többek között) a vívódásról szól : miért akkor tudjuk igazán az élet értékét, ha közel a halál? És mikor tudjuk értékelni a halált?
Piszok erős „okos-sci-fi”, rengeteg gondolkodni valóval, ami mégsem nyomja agyon a filmet. Gyönyörű képileg, hangulatilag, és igencsak felültet az érzelmi vasútra; de mégsem sok. Nagyon ajánlott.