Porto 35mm (2016) 77% 22★

Szeretek úgy menni moziba/színházba, hogy kicsit eléolvasok. Ebben ez esetben ez arról szólt – azon túl,. hogy ott a „35mm” a cím mellett –, hogy Jim Jarmusch tevőlegesen támogatta a forgatást (ezt mondjuk mondani sem kellett volna, az egész filmről ordít, hogy mely rendező hatását érzékelhetjük.) Valamint arról, hogy Anton Yelchin utolsó befejezett munkája, mielőtt egy elképzelhetetlen és tragikus baleset révén örökre beírta magát a club27-be.

Nem tudom megmondani, mitől szebb, hogy filmtekercsről megy a film, hogy ott a gépész mögöttem, 20 percenként figyeli a váltójelet (én nem mindig láttam meg), hogy kicsit vibrál a kép (pedig hogy odavoltunk az első tűéles digitális képekért annak idején, és tessék!). És sokkal melegebbnek, emberibbnek látszik az egész. Vagy csak úgy képzelem. A film maga tisztelgés egy város, egy nagy érzés, és persze a mozi, a Mozi előtt. Vissza a gyökerekhez, néha – talán az a különös zongorazene is tehet róla – szinte némafilmnek láttam.

Hogy mi volt akkor, amikor Mati és Jake összetalálkozott Portóban? Az egyik szerint ez, a másik szerint az, jobbára nem is lehet pontosan tudni. Mati mondja egyszer: nincs neve. Csak történik.

Ez a Lucie tényleg gyönyörű különben. Anton Yelchinről sosem hallottam eddig, de most nagyon hozta az éppen ideillő manust, … olvasom, hogy a forgatás alatt majdnem verekedésbe keveredett, benne is maradt a filmben a jelenet, annyira Jake maradt akkor is.

Furcsa egy film, s bár alapvetően szeretem a furcsaságokat, itt azért kétfelé húzott bennem ez a furcsaság. Volt ami inkább kidobott, s volt ami inkább behúzott.
Kétségtelenül volt valami hangulata, amit mindenki a maga módján élhet meg, valami olyasmi, amit szavakkal tényleg nem lehet kifejezni. Valamiféle oldódás talán.
Sok dolog azonban ütötte ezt a hangulatot.
Én például nem tudtam a két főszereplőt összelátni. Nagyon, túlságosan is eltérő karakterek voltak.
A lány túl selymes, a fiú meg túl érdes volt a szerepéhez képest – nekem.
Jó és dicsérendő kísérlet, de ez (még) szerintem nem éri el a nagy filmek szintjét.
Megnézni azonban érdemes.
Van benne olyasmi, ami máshol nincs meg.

A legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy ezt a filmet ilyen későn (jelenleg hajnali 5:04 van) fogom megnézni. Amikor múlt évben felröppent a hír, hogy Pesten vetítik rendesen ezzel a régi technológiával felszerelt filmszínházakban, totál be voltam sózva. Aztán persze hagytam a fenébe. Erre a HBO GO-n fent van. Én leginkább a kedvenc romantikus drámámhoz, a Blue Valentinehoz tudnám rokonítani. Míg ez a film egy kellemes szájízt és jó kedvet hagyott maga után, addig Gosling filmje brutálisan gyomron vert. Mindkét film igazából nem is film, hanem maga az élet. Bár a Porto azért sokkal művésziesebben, kecsesebben fogja meg a témát. A két főszereplő bámulatos. Nem tudom, hogy mi folyt a film alatt a háttérben, de Yelchin és Lucas annyira hitelesek voltak, hogy komolyan megmerem kockáztatni, hogy tényleg volt köztük valami. Pontozni már csak azért se fogom, mert ez egy olyan művészeti (hallod Hollywood?!) alkotás, amihez fogható nem sűrűn készül, Meg kell becsülni, el kell tenni a fiókba és alkalomadtán megszeretgetni.

U.i.: Ha vetítené a helyi mozi, szinte biztos, hogy elvinném rá a kiszemeltemet.