A tech milliárdos és szerencsejátékos, Jake Foley nagy tétű pókerjátékot rendez gyermekkori barátai között, lehetőséget kínálva számukra, hogy több pénzt nyerjenek, mint amennyiről valaha is álmodtak. Az este azonban hamarosan fordulatot vesz, amikor elárulja valódi tervét, amellyel bosszút áll… [tovább]
Várólistára tette 20
Kiemelt értékelések
Pókerarc (2022) 52%
Komoly életvezetési figyelmeztetésben részesített ez a film – felteszem, a rendezői szándék is ez volt. Bár azt kétlem, hogy azt akarta volna megtanítani, amit én levontam belőle. Sajna ez a film olyan, mint mostanság én: egy darabig ez akar lenni, aztán más, majd megint valami más. Az ijesztő, hogy ez sehova nem vezetett. Ez a film a sok ígéretből egyet sem teljesített be. Nem lett akciófilm, nem szólt a játékszenvedélyről – még csak a paródiáját sem adta ezen témaköröknek. A nagy pókertrükk az lett volna, ha ezekkel a zsánerekkel blöffölve egy szép történetet kapunk a barátság erejéről. Ahhoz viszont kicsit emberibb figurák kellettek volna. Undok és közönyös, egyszerre pénzben és önsajnálatban tocsogó, végső soron mégiscsak öntelt fazonokkal nehéz mit kezdeni. Akkor lehet, inkább ez a tanulság: alkotóként is tartsd távol magad az ilyen karakterektől.
A festmények hoztak egy plusz csillagot. Pár névnek utána kell néznem.
Pókerarc (2022) 52%
@balagesh – hát nem hallgattam rád… Pedig kellett volna :)
Nem is tudom mit mondhatnék, pont ennyire üres ez a film is, amennyire nyilatkozni tudok róla. A négy csillagot a fotózásért, illetve a letisztult formák, ódon-agg töredékekkel történő fúziója miatt kapja. Az a ház egy csoda. Minimál konyhában Cézanne. Nagy terek, gyönyörű képek, felülnézetből óceán. Megkapó a helyszín, és ennél semmi de semmi egyéb nincs a filmben.
Színtiszta időpocsékolás. Még pókeresnek, sem Crowe fanatikusának sem ajánlanám soha.
Pókerarc (2022) 52%
Ez egy jó film lehetett volna, mert jó volt a felvezetés, a háttérsztori, de az utolsó fél óra átment zavarosba. Ha már úgy is minden „elrendeltetett”, minek kellett a rablást is belevenni, ami amúgy, semmit nem adott hozzá a történethez? Csak annyi derült ki, hogy valaki nagyon utálja Jake-et, és irgum-burgum. Mivel R.C rendezte, írta a filmet, gondolom „haverságból” sikerült a többieket rávenni a szerepekre. Liam nagyon furán festett megöregítve.