Párhuzamos anyák (2021) 71% 52★

Almodóvarnak meghitt észrevétlenséggel váltam a hívévé az évek folyamán, így még akár alkotásainak fogyatékosságai fölött is képes vagyok szemet hunyni. Ezúttal is csak legyintenék, hogy a Mester egy újabb filmmel illusztrálta, az élet mindig győz, és hogy ennek a győzelemnek, ennek a folytatásnak a nők a letéteményesei. De azért belül tudnám akkor is, hogy nem is olyan hirtelen ennél csak erősebb filmek jutnak tőle eszembe. Így viszont, hogy jegyzeteket készítek, muszáj részleteiben beismernem a fogyatékosságokat. Aztán legfeljebb vitatkozom magammal. Mert ott van ez a polgárháborús kerettörténet, amit csak nagyon erőltetetten tudnánk a központi eseményekhez kapcsolni. Mintha az abszolút filmidegen zárókép, az elfektetett exhumálókkal is azt mutatná, Almodóvar is érzékelte a szakadékot, és egy elég rossz módszert választva próbált valamit még itt szájba rágni. Egy filmben ennél erősebb koherenciát szoktam meg és várok el. Aztán a felső középosztály eleve idegesítő életmódjáról a figyelmemet a nagyon levegős érzelmi kapcsolat nem tudta elterelni. Pedig ennek a kapcsolatnak megvannak a maga stációi, csak éppen egy vállvonás erejéig sem tartanak ki. Nem várnék én önmarcangoló szenvedést, sem a másik húsába tépő szenvedélyt sem. De ami van, annál azért többet. Így aztán volt időm végigszorongani a filmet, hogy mikor jön a legrosszabb, vagy a még rosszabb milyen hatásokat hoz még magával – de aztán vége lett a filmnek. Noha szép volt, noha egészen megnyugtató és örömteli, ezúttal a korábbi filmektől nagyon is eltérően: katarzismentes.

A magyar premier előtt egy hónappal láthattam moziban. Nagyon tetszett, mint az előző Almodóvar filmek. Kicsit másként képzeltem a történetet, ezért kellemes meglepetés volt. Tetszett az is, hogy történelem és politikai utalások is voltak benne. Penélope Cruz még mindig nagyszerű.

Nagyon más, mint Almodóvár korábbi rendezései. Számomra a Dolor y Gloria volt a csúcs, mintegy összegzése a korábbi munkáinak. Ez valami teljesen más vonal, sokkal inkább elnagyolt érzelmekkel.

Olyan érzésem volt, mintha lenne egy kerettörténet, mely közrefog egy teljesen más történetet. Összeértek, össze is fonódtak a szálak, mégis mintha csak távoli kapcsolódás lett volna érzelmi távolságtartással.

A kerettörténet a spanyol polgárháborúban elhurcoltak, meghaltak felkutatásáról, a család történetének, be nem fejezett megemlékezéseinek lezárásáról szól. A jelenlegi helyzetben a záró idézet, valamint a feltárt sírba fektetett archeológusok képe rendkívül erős, szíven ütő volt. Akármennyire is próbáljuk eltüntetni a háború nyomait, a történelem akkor is fennmarad.

A köztes történetben két, egymástól egy nemzedéknyire álló nő anyasághoz, a megszületett gyermekéhez, saját magához, a férfiakhoz, családjához és egymáshoz való viszonyát figyelhetjük meg. Az erőteljes érzelmi töltöttség lehetősége ellenére a jeleneteket elnagyoltnak, felszínesnek, semmitmondónak éreztem. Sokat akart meríteni, hogy aztán végül üres maradjon a marka. Szinte minden bele lett pakolva, ami megindíthatta volna a nézőket, ám mintha csak fellendítette volna a fátylat egy titkos ajtóról azzal, hogy no, akkor majd ide valamikor egyedül bemehetsz, most már tudod, hogy merre a bejárat.
Almodovar ezen filmje sajnos egyszer nézős a számomra :(

Nekem tetszett. Na nem mondanám 10*-nak, hiszen én kicsit jobban belehaltam volna, vagy Janis volt erősebb..?- de akkor is, vagy akkor sem hiszem el, vagy fura. A „testvér” pedig a végénél fura érzéseket váltott ki belőlem, mert nem tudtam, vajon hány hónap telt el a film -talán- csúcspontja óta.., és gy olyan gyorsnak tűnt.
A film egyébként krónológiai sorrendben (egy kivétel) halad, folyamatosan ugrik előre az időben, könnyen érthető.
Van benne szerelem, meg vonzódás, meg tanácstalanság, meg olyan egymásra találás, amit a szeretet és a gondok-bajok szülnek.
Néhol kevés, néhol épp elég, de nekem tetszett. Nem pörgött, egyszerű, mégis van némi mondanivalója.Többször nem nézem meg, de emlékezetemben fog maradni a története miatt.

Nekem ez egy nagyon gyenge Almodovar film, majdnem a nézhetetlen kategória, olyan beállásokkal és dialógusokkal, hogy az RTL-en futó A gyanú árnyékában ehhez képest Oscar-díjas műremek. Nagy csalódás. Kb. mint Woody Alan késői filmjei…

Eléggé elnagyoltak az érzelmek. Mintha az élet ilyen kő egyszerű lenne. Bár lehet, épp ez az üzenete? Hogy amit dob a gép, azt fogadjuk el, azt ugorjunk.