Dorothy Gale gyerekkönyv író rájön, hogy legsikeresebb regényei elnyomott, de valós gyerekkori emlékeiből táplálkoznak. A mesék alapját adó kalandokat Óz birodalmában élte át kislányként; ám a boszorkányok most újra megtalálták őt, mert szükségük van valamire, ami Dorothynál maradt. A félelmetes… [tovább]
Várólistára tette 17
Kiemelt értékelések
Hippoforaccus
Veszettül hosszú, és leginkább az unalmas jelző illik rá. Ha 1,5 órával rövidebb lenne, talán élvezhető is volna.
Lulu23
Az alapötlet egész jópofa lenne, Dorothy nagy csatája az összes gonoszok ellen. Még az is egy jópofa húzás volna, hogy elmosódik a mese és a valóság közötti határ, felmerül, hogy a meseíró teremti a varázsvilágot, vagy csupán papírra veti a tényleg megélt varázslatos kalandokat. Mindez jó lenne egy precíz, dinamikus, találó dramaturgiájú és hiteles alakításokkal teli filmben.
De sajnos a végeredmény több sebből vérzik.
A látvány erősen harmadosztályú, az animációk gagyik és mesterkéltek, de kárpótlásul hosszú perceken keresztül nézhetjük őket a teljesen indokolatlan és dramaturgiai szerepet abszolút be nem töltő akciójelenetekben. Ennél még az a rosszabb, amikor az akció közben a személyi drámákat perceken keresztül tartó nyögdécselés és egymás nevének ismételgetése tölti ki.
Ennek következtében aztán csomó felesleges hulladékjelenettel több mint három órára húzódik a szűk másfélben elmesélhető történet. Annyira látszik, hogy a kétszer egy óra negyvenre kapták a fizetést az alkotók. Olyan szánalmas kilóra írt filmet nézni (majdnem olyan rossz, mint könyvben olvasni ilyet, de legalább emellett lehet vasalni/mosogatni/főzni).
És mindehhez kaptunk alsó-középszerű színészi játékot. Őszintén szólva és Lloyd miatt kezdtem el nézni ezt a filmet. Hát sok szerepet nem kapott benne. Látszott, hogy a kosztümösök és a látványtervezők próbáltak köré felépíteni egy steampunk-Oz figurát, de ennek a kreativitása is elvész a felesleges maszlagban, ami mintegy törésgátló csomagolásként kitölti a köbméteres kartondobozt egy pendrive körül.
Dorothy csapata, de még a boszik is alapvetően blőd és színtelen, erőtlen karakterre sikerültek.
Csak azt a hamis, nyomokban az Over the rainbow-ra hasonlító oboázást a végén, csak azt tudnám feledni.
A
