Ötéves jegyesség (2012) 60% 100★

Ez nagyon rossz volt, és alig vártam, hogy vége legyen. Hosszú, unalmas és egyáltalán nem vicces. Nem Emily miatt utáltam, ő volt az egyetlen értékelhető karakter a filmben (meg talán a testvérét és annak kislányát is kedveltem) no de a pasik… kész katasztrófa. Jason Segel pocsék színész az itteni teljesítménye alapján, mert se nem vicces, se nem szórakoztató, engem az egész film alatt idegesített. A Violet és Tom közti kémiáról meg ne is beszéljünk… mert nem létezik. Egy-két jelenetnél érezhető, hogy a színészek sem tudnak mit kezdeni a helyzettel. A „romantikus” jeleneteik inkább kínosak voltak, mint meghatók. Egyedül csak Emily miatt néztem meg, és most próbálom gyorsan elfelejteni.

Ezt a filmet egy kihívásra választottam – Chris Pratt miatt – de úgy tűnik a romantikus vígjáték most nem jött be.
Nem élveztem a filmet. Voltak benne jó jelenetek de a két óra végtelenül hosszú volt. Sok banális dolgot kellett elszenvedni, fárasztott. Az új barátnő, a pszicho-csoport, a rokonok nagy többsége, az idióta szexjelenetek. Idegesítő volt az eljegyzési beszéd, amit az ismerősök mondtak…ismét rá kellett jönnöm, hogy Chris Pratt-tól eddig még nem láttam jó filmet :(

Ez a film pont fél órával lett hosszabb, mint kellett volna.
Érdekes párkapcsolati problémákat boncolgatott. Kinek a karrierje fontosabb, ki alkalmazkodik jobban a másikhoz, mit és mennyire kell egy kapcsolatban megbeszélni.
A szereplők kicsit túlzásba vitték a dolgokat. Violet nem látta, hogy Tom szakácsként nem tud az új városban úgy elhelyezkedni, ahogy előtte (vezető séf volt, aztán szendvicskészítő lett), Tom viszont nem mondta, hogy mennyire boldogtalan és nem érzi teljesnek magát ebben a munkában. Nem is értem miért nem kommunikáltak egymással.
Valószínűleg egyikük se akarta annyira az esküvőt, ha ennyiszer elhalasztották. Az utolsó 20 percben történtek az érdekes dolgok, de addigra már a felesleges körök miatt kicsit unalmas lett a film.

Ez közepesen… sz*r volt.
Igazából olyan helyzetről szól, ami nagyon is komoly, de ennek sikerült valami olyan morbid feldolgozást adni, hogy szavakat nem találok rá. Ehhez még ráadásul irritálóan hosszú is. Az egész filmben kábé az utolsó tíz perc ért valamit.

Végre egy olyan romantikus vígjáték, ami nem arról szól, hogyan szerzi meg a férfi a nőt, hogy küzd érte, hanem arról szól, hogy egy kapcsolatban milyen problémák adódhatnak. Hogyan teheti tönkre a karrier a kapcsolatot, milyen az, ha a pár tagjainak nem ugyanazok a céljaik, vagy ha ugyanazok, nem ugyanazon a helyen képzelik el megvalósítani az álmaikat. Egyébként tök jó poénok vannak benne, tetszik Emily Blunt alakítása (és meglepődtem, hogy ő Rita A holnap határa című filmből). 2 órás film, kicsit hosszú. Voltak benne erőltetett részek, pl amikor Tom szakállt növeszt és bekattan. Amúgy tetszett.

Én mindig nagy bajban vagyok Jason Segel filmjeivel. Nagyon szeretném szeretni őket, de a karakterei sokszor kiborítóak és arra kell következtetnem, hogy ez a fajta vígjáték típus, amit képvisel nem igazán jön be. És valahogy mégis adok egy újabb esélyt, hátha most… Igaz ezt a filmet most leginkább Emily Blunt miatt néztem meg.

Nem mondanám, hogy megbántam, de nem is ájultam el tőle.
Tetszett a mondanivalója és maga a téma, amit boncolgatott, viszont időbeosztásilag túlontúl hosszúra sikeredett. Én azért beletettem volna a dráma műfajába is, mivel számomra ez inkább romantikus dráma volt megspékelve pár agyament poénnal. Bár az is lehet, hogy ezt csak maga a sötétebb színvilág és a film lassúsága miatt érzem.

A legfőbb tanulság, amit kiemelnék a kommunikáció fontossága. Nagyon sokszor ott ment el a főszereplők kapcsolatának stabilitása, hogy egyszerűen nem tudtak nyíltan beszélni az érzéseikről, gondolataikról. Azért örültem a Happy Endnek.

Nagyjából egy kalap alá sorolom a Spancserek-kel, (I Love You, Man) így elég elfogult vagyok vele szemben, hiszen imádom Jason Segel munkásságát, ahogyan Emily Blunt-ot is, szóval kettejük összefogásából úgy éreztem rossz nem születhet. Természetesen bőven akadt benne sablon és erőltetett poén, de ettől függetlenül sokat nevettem rajta és nagyon tetszett. Remek szereposztás, (Chris Pratt itt még nem volt elszállva magától a Galaxis Őrzői miatt.) kedves történet és persze a gárdától megszokott hangulat garantálja a remek szórakozást. Aki szerette Jason Segel korábbi alkotásait, annak ezt is bátran ajánlhatom, mert a jobbak közé tartozik.

Egyszerű, de tanulságos romkom, amiben a poénok jók, a drámázás – bár kell bele – annyira nem tetszett nekem.
Sajnos a szinkron borzasztó, és egy Dr. Csont rajongó sírva fakad tőle.
Ami még pozitívum, az a sok mellékszereplő, illetve a Segel-Blunt duó.

Hmmm.
Valami azt súgja, a koncepció megálmodói talán többet gondoltak, szándékoztak kifejezni ezzel a filmmel, mint amit egyszeri és egyszerű nézésre ki lehet „nézni” belőle.
Kicsit hosszú, de nézhető nem szokványos romkom hol nagyon ötletes, hol meg nagyon túlzásokba eső ábrázolással és poénokkal.
Pont ezért gyanús nekem ez a film. … merthogy az előbbiek szuper filmet vetítenének előre, ha az egészet így csinálták volna meg, az utóbbiak pedig a közepesnél is gyengébbet vagy bénábbat.
De ők összekeverték a kettőt, aminek oka lehet.
Mert ha belegondolunk …
…. az életben mindkét véglet tök jól megvan: az egy estéből lett életre szóló kapcsolat és a hosszú jegyben járással párosuló házasság;
… a szakításokkal tarkított jegyben járás és a „mindenkinek kell valaki, pont jó leszel te is”;
… a karrier és a kapcsolat/házasság örök versengése egyénileg és a kapcsolat szintjén is, utóbbi esetében pedig hol az egyik, hol a másik fél adja fel az álmait a másikéiért,
… a mindkettőnek pont úgy jó, ahogy alakul pedig csak a szerencsések adománya, vagy pedig sajátos konstellációt (is) igényel, és
… ahol az egyik álmainak feladása egyben ugyanezen fél igazi önmagától való eltávolodást, más valakivé válást is jelent egyben, akihez vagy visszatalál később,vagy nem;
… ahol a totális őrültség kiválóan megfér a komoly gondolkodással,
… amely filmben épp 4 temetésre jut a címszereplők „végre egybekelése”, szemben a zseniális, ám de hasonlóképp őrült az angol filmmel, ahol pedig 4 esküvője jutott egy temetés,
… és amely filmben a két véglet megnyilvánulása szinte mindig el van túlozva, a nem végletes dolgok viszont életszerűen vannak ábrázolva, mintha csak azt akarná mondani: Vedd észre!
… és mindezek révén a film annak ellenére ott marad a gondolataidban, hogy igazából nem egy klasszis alkotás. Kell, hogy legyen benne valami más, valami több, amit neked kell észrevenned, kiolvasnod, kiértened. Mert az egész film mintáztok és metaforák tömkelege. Azok pedig azért vannak és azért szövik át az életünket, hogy felhívják a figyelmünket párhuzamokra, ellentétekre, jelenségekre, stb.

Kövezzetek meg, de nekem tetszett. A túlzottan hiteltelen ábrázolású befejezés miatt viszont csillaglevonásra ítélem. De a daloló Chris Pratt többnyire ellensúlyozta mindezt. :)