Összefüggés (2013) 80

Coherence
89' · amerikai, angol · sci-fi, thriller, rejtély

Egy nyolc fős baráti társaság tagjai egyikük házában összejönnek egy kellemes, borozgatós-beszélgetős vacsorára, miközben épp egy üstökös halad el bolygónk mellett. Az este folyamán hamar szóba kerülnek az ilyen jelenségek lehetséges hatásai, majd ezek a hatások konkrét formában jelentkeznek is:… [tovább]

angol

Szereposztás

Emily BaldoniEm
Maury SterlingKevin
Nicholas BrendonMike
Lorene ScafariaLee
Elizabeth GracenBeth
Hugo ArmstrongHugh
Alex ManugianAmir
Lauren MaherLaurie

Kedvencelte 18

Várólistára tette 94


Kiemelt értékelések

csakb

Ismét remek példa arra, hogy 50 ezer dollár, és egy jó ötlet ezerszer jobb filmet eredményez, mint 100 millió dollárnyi CGI, és a nagy büdös semmi keveréke.

Az össze-vissza rángatott, és fókuszált kézikamera miatt kissé tengeribeteg voltam az első fél órában, de aztán kihevertem.

victoria_m997

Nagyon furfangos, csavaros, iszonyat okos film, amire bizony oda kell figyelni, hogy megértse az ember. Én nagyon élveztem, minden egyes másodperce lekötött. Mindenkinek szívből ajánlom, aki szereti a rejtélyeket, a csavarokat, a kvantumfizikát, és az elméleteket. Egyébként kifejezetten örültem a Schrödinger-elméletnek a filmben, kiváló rá, hogy felfogjuk az elmélet lényegét.

walksdowonders 

Nagyon jó kis agyzsibbasztó film, vártam nagyon a végkifejletet.
spoiler
Néha elvesztettem a fonalat, de aztán sikerült újra felvennem azt. Aztán féltem még pislogni is, nehogy lemaradjak valamiről és elvesszek örökre…
Ajánlós.

4 hozzászólás
BeL1eVe 

Emlékezetemben egy jó filmként maradt meg, néhány homályba veszett részlettel, de most újranézve minden mozzanata bitang módon betalált. Részemről a minimál költségvetés ellenére ez egy zseniálisan megírt mindfuck sci-fi thriller, hangzatos zenével, hitelesen előadott, nagyrészt improvizált alakításokkal, és minden percében érdekfeszítő, gondolatelőhívó cselekménnyel.

Juci

Nagyon jó kis agytekerős minimál sci-fi, ajánlom!

csokidani 

10 pontos film. Minimális ktgvetésből forgatott misztikus thriller, amikor egy idő után már nem tudod kivel hányadán állsz, mi történik éppen, fiú vagy vagy lány. Mesterien bonyolított kamarafilm, aminek a kis büdzséje csak még közelebb hozza hozzád az eseményeket. Must see!

Blissenobiarella 

Egyszer marha szívesen leülnék dumcsizni erről a filmről egy matematikus-fizikus-csodazsenivel, akinek nem merül ki a film nézése közben ennyivel a reakciója (mint nekem):
https://s-media-cache-ak0.pinimg.com/736x/47/43/a5/4743…
Amúgy meg szuperizgi és agytornászós film, rendkívül minimál környezettel és ismeretlen színészekkel vegyítve. Aki tudja, hogy az ilyen filmek közt kincsekre lehet lelni, nézze meg.

Kingslayer 

Nem volt rossz, nem bántam meg, hogy megnéztem, de a 18-as korhatár-megjelölés miatt némileg nagyobb súlyú sztorira számítottam. Az első harmada volt igazán jó, amikor még nem voltam biztos, mi történik, bár már az első kimenetelük után valamiféle spoiler, aztán pedig már lehetett tudni, mi is folyik pontosan spoiler. És itt jött az a probléma, hogy ami eddig izgalmas és érdekes volt, ellaposodott, mert csak folytatták ugyanazt, amit eddig, immáron úgy, hogy pontosan tudni, mi történik velük. Itt kellett volna beletenni valamit, ami izgalmassá teszi ezt a keresést-szaladgálást. De ez sajnos elmaradt, és amit a vége felé kaptunk, az eléggé súlytalanra sikeredett. Én valami irtó nagy gubancra számítottam, ami majd már a film közepén gabalyodni kezd. Amit még pozitívumként megemlítenék, az a film természetessége volt. Nem volt CGI, nem voltak különleges effektek, és nem voltak műanyag szereplők sem. Én ezt szeretem, nem a 21. században dívó műanyag mozit. Én összességében hat csillagot dobok rá, szívet mellé nem kap, mert nem találtam meg benne azt a pluszt, amire csillagszámtól függetlenül is dobálom, de alapvetően nézhető film volt, igaz, erősen egyszer nézős részemről, de nyugodtan neki lehet ülni, nem volt időpazarlás.

2 hozzászólás
Ninácska 

Ha olyan filmre vágysz, ami garantáltan kikapcsol arra másfél órára, ha olyan filmet szeretnél, amelyet úgy nézel végig, hogy szabályosan lerágod a körmeid, hogy végre lerántsák a leplet az igazságról, ha szereted az olyan színészeket, akik tényleg beleélik magukat a cselekménybe, ha szereted az izgalmakat, a fordulatokat, és szeretsz kicsit borzongani, ez a film Neked való! ;)


Népszerű idézetek

Λchlys

This whole night we've been worrying… there's some dark version of us out there somewhere. What if we're the dark version?


Ha tetszett a film, nézd meg ezeket is


Hasonló filmek címkék alapján