Várólistára tette 29


Kiemelt értékelések

bonnie9 

Én nem gondoltam volna, hogy ez nekem ennyire fog tetszeni. :)
Ausztrál romantikus western musical. Ez a 4 szó vicces így együtt. :D
Az ausztrállal meg a westernnel nincs bajom, de a romantikus címszó nálam már évek óta simán tiltólistára tud tenni egy filmet, a musicaleket meg régen szerettem, de az, hogy manapság minden filmből musicalt csinálnak, csak legyen még egy bőr (pl.: Shrek, Ghost, Harry Potter, stb.), erősen visszavett a kedvemből.
Aztán szembejött velem @Emerson értékelése és muszáj volt megtudnom, mi ez.
Már csak azért is, mert a snittes Jackman plakettemhez még kéne :P
A látványról csak jókat tudok mondani: folyt a tej, jött a gőzös, imádtam Laurey ruhájának pörgését, a cowboy lasszópörgetős tánc vagány, van szélkerék, szóval ha a festett eget nem nézem, simán filmes hatást produkáltak a színpadon (egyébként ha visszanézzük a korai filmes musicaleket, ott a nagy része stúdió felvétel festett éggel).
Jackmanről tudtam, hogy a színház és a musical világából érkezett a filmes szakmába, de még csak a Nyomorultakban hallottam, így ez is fokozta a kíváncsiságom és szerencsére ezen vonatkozásban sem kellett csalódnom. :)
A darab egyébként rengeteg humorral van tele, és az a jó benne, hogy ez még klasszikus romantikus humor, azaz tényleg vicces és bájos, én őszintén jókat mosolyogtam és nevettem.
Viszont valaki mondja meg nekem, ha én még a múlt héten a darab létezéséről sem tudtam, honnan a bánatból tudtam dúdolni az „Oh, What a Beautiful Mornin'”-t???
Egyébként mivel ma a gyerekek mosolyogva keltek, mindenki tötyögés és időhúzás nélkül csinálta, amit kértem és ment óvodába, és hétágra sütött a nap, én konkrétan reggel óta ezt éneklem (most már szöveggel :P) fennhangon. :D
És most kedvem támadt valami oknál fogva Ausztrál expresszt nézni:D mellékesen H.J. tök jó Con Madigan lenne :D

4 hozzászólás
Emerson 

Na ezt nézze meg, aki azt állítja, hogy Hugh Jackmannek nincs jó énekhangja! :-)
Musicalek előtt általában mindig húzom a szám, mert egyrészt (még mindig) nem az én műfajom, másrészt képtelenek a menetidőt 3 óránál rövidebbre redukálni. No és akkor vegyük még hozzá azt is, hogy ez egy romantikus western musical. Ilyen műfajból se sok készült.
1-2 dalt már ismertem, pl. rögtön amivel kezdtek (Oh, What a Beautiful Mornin’) – lévén mindig ennek a refrénjét dalolászom nyekergem minden hétköznap reggel, amíg a bringával el nem érem a Róna utcát. Most legalább lehet, hogy tovább tudom énekelni (bár inkább nem kéne).
Na, a 3 óra egyébként elröppent. Imádtam a dalokat (nem meglepő módon), a karakterek mindegyike érdekes és szórakoztató volt, nem volt egyetlen túlírt/játszott közöttük, a díszlet pedig gyönyörű volt (külön pacsi a színpadon átsuhanó kisvasútért a vonatos jeleneten előtt).
De hogy valami negatívumot is írjak a vége kicsit össze lett csapva. De sejtem, hogy ennek is az az oka, hogy ne keseregjenek sokat a szereplők, mert itt nem a drámázásé volt a főszerep.
Aki fanyalog a musical műfaj hallatán, talán pont ezzel kéne kezdenie, mert a szokásoshoz képest viszonylag sok „normál” párbeszéd volt benne. Plusz pont jár az akcentusok használatáért. Bár HJ-é inkább saját volt, mint klasszikus déli, de mindegy (annál jobb).
Az eredeti (’43-as) mű sem egy mai darab, meg (most már) ez sem, de 100 év múlva is jól fog szólni.


Hasonló filmek címkék alapján